- Jaj - hallotta a lány halk nyögését. Érezte a mozgolódását. És ahogy Helga eltolta magától, hogy felálljon, Malazár karjai erőtlenül hullottak le.

Helga energikusan pattant fel. Szétnézett, hogy felmérje a helyzetet, de Malazár gyengeségét nem vette észre.

- Hova tűntek a pásztorok meg a kutyák? - kérdezte.

- Godrik - Malazár csak ennyit bírt kinyögni.

- Godrik is veled jött? - kérdezte a lány a nyáj felé tekintgetve. - Ó, hát persze! Hiszen itt van a tűzgyűrű! Ez igazán kedves tőle!

Malazár tett egy kísérletet, hogy felkeljen, de nem sikerült neki. Helga nem látta, mert a tűzgyűrűt vizsgálta, és azon belül a medvét, amelyik a körön belül ide-oda rohangált, és üvöltött továbbra is.

- Igyekezz! - préselte ki magából Malazár.

- Jó, de be is kell jutnom - vetette hátra Helga.

Godrik - úgy látszik - figyelhette őket, mert ahogy a lány közelebb lépett, a tűzfalon keskeny rés keletkezett. Éppen akkora, amelyen át Helga oldalazva besurranhatott a körbe.

- Stupor - mondta, pálcáját a medvére szegezve.

Az állat megingott, de Helgának még négyszer kellett rámondania az átkot, mire lassú mozdulatokkal eldőlt. Éppen időben ahhoz, hogy még ne érje el a lányt.

Malazár csak ült a földön. Rettenetesen fáradt volt, szeretett volna végigdőlni a vizes füvön, és a szakadó esővel mit sem törődve aludni. Erővel kényszerítette magát, hogy ülve maradjon, és bágyadtan figyelte, ahogy Helga a medve körül ügyködik.

A lány leguggolt a medve elé, és szétfeszítette a magatehetetlen állat száját.

- Úgy van, ahogy gondoltam - mondta alapos szemlélődés után. - Begyulladt az egyik foga.

Megkocogtatta pálcájával a medve felső álkapcsában a szemfog melletti fogat, amitől a medve még így, elkábítva is összerándult.

- Ez az! - közölte Malazárral diadalmasan. - Kihúzom, aztán teszek a helyére gyógyfüvekből pakolást. Meglásd, egy-két óra múlva kutya baja lesz.

- Remek - suttogta Malazár. Karja, amivel megtámasztotta magát, kezdett vészesen behajlani.

Helga a fájós fogra szegezte a pálcáját, aztán elsuttogta a varázsigét. A medve újra összerándult.

A lány övébe tűzte a pálcáját, utána benyúlt az állat szájába, és kezével húzta a fogat, szépen, lassan, óvatosan. Amint kihúzta, megnyomkodta a jószág ínyét, a friss sebből dőlt a gennyel elegy vér. A medve egész testében remegett.

- Na, ez megvan! - fordult meg Helga. Malazár kétségbeesett elszántsággal egyenesedett ki. Maga sem tudta, miért nem akarja, hogy a lány lássa gyengeségét. Helga valóban csak egy pillantást vetett felé, miközben szütyője felé indult.

- Jó neked a vizes füvön ülni? - kérdezte.

Malazár csak megrántotta a vállát, mint aki nem foglalkozik ilyen apróságokkal, de Helga beérte ennyivel is, nem faggatta tovább.

Amikor a kutyák megtámadták Helgát, lerángatták róla kis tarisznyáját, és jóval arrébb cibálták. Meg is tépték alaposan, félig-meddig szétszórták a tartalmát, így Helga most kissé aggódva szedegette össze a földön szanaszét heverő ép és kevésbé ép zacskókat. Tevékenysége közben észre sem vette, hogy a medve feltápászkodott.

Az állatra ugyan hatással voltak az átkok, de múlófélben, és még élt benne a düh és a fájdalom, ami megsokszorozta az erejét. Imbolyogva ingatta a fejét jobbra-balra, míg fel nem fedezte tekintetével Malazárt. Hirtelen indult el felé.

Malazár biztos volt benne, hogy a tűzfüggöny nem fogja megállítani az állatot. Minden erejét összeszedve feltápászkodott, és kihúzta a kardját a hüvelyéből. Helga a fém csendülésére figyelt fel, Godrik a medve üvöltésére, amikor átrohant a tűzfalon. Godrik kétségbeesve rántotta le válláról az íjat, de tudta, hogy elkésett. Malazár megpróbált a medvébe szúrni, de az állat félresöpörte a kardot, mikor hátsó lábaira ágaskodva felé vetette magát. Helga átka az utolsó pillanatban érte el az állatot, az egyetlen átok, ami megállíthatta:

- Adava Kedavra! – és a férfira már csak a halott medve borult.

Godrik teljes erejéből rohant, nyomában a pásztorokkal. Mire odaértek, Helga már megpróbálta lehengergetni a medvét Malazárról, de sikertelenül. Godrik félretolta a leányt, és a többiekkel együtt veselkedett a tetemnek. A medve hatalmas volt és nehéz, nagy nehezen bírták csak arrébb tolni.

Malazár behunyt szemmel feküdt a földön. Most ő volt olyan, mint aki meghalt.

Helga egész testében remegve próbálta magához téríteni, bevetve az összes ide vágó bűbáj-tudományát, de hiába.

- Találj ki valamit! – parancsolt rá Godrik, de Helga ekkor már belátta, hogy tehetetlen. Kétségbeesetten sikoltott fel:

- Mester…!

*

Helga olyan halkan igyekezett eltenni az elmosogatott edényeket, amennyire csak lehetséges, aztán a hálókamrák felé vezető ajtóhoz surrant, mint egy kisegér. Malazár hangjára ijedten rezzent össze:

- Helga! Ülj le közénk!

- Van valami kívánságod? - kérdezte kissé riadt hangon a lány. - Hozzak neked valamit?

- Nem, nem kérek semmit, csak ülj le!

A lány habozni látszott.

- Csak a társaságodra vágyom - mondta Malazár -, és te pont ettől fosztasz meg mostanában. Miért?

Helga maga elé meredt.

- Mert hibásnak érzi magát - mondta megfontoltan az öreg. - Mint ahogy hibás is. De ezt nem teszi jóvá azzal, hogy bujkál előlünk, és igyekszik láthatatlanul körbeugrálni téged, Malazár. Be kellene látnia, hogy végre meg kell beszélnünk a dolgokat, hogy okulhassunk belőle.

- Én ezt nagyon jól tudom, Mester - dörmögte a fiatalember. - Neki kellene mondanod.

- Mondom én is, mondjad te is. Mindnyájunk kívánsága végre tiszta vizet önteni a pohárba - nézett végül az öreg Helgára. Szava inkább parancs volt, mintsem kérés: - Jer ide, lányom!

Ennek már nem lehetett ellentmondani. Helga sóhajtott egyet, és lehajtott fejjel leült az egyik székre.

- Mondd hát először te, ami a szívedet nyomja - szólította fel az öreg.

- Bocsánatot szeretnék kérni - kezdte akadozva Helga. - Malazártól és tőletek.

- Tehát úgy véled, hogy rosszat cselekedtél.

- Ostoba voltam és makacs.

- Értem.

Csend borult a társaságra.

Rowena egyikükről a másikukra kapta a tekintetét, aztán kitört belőle:

- De hiszen ez így nem igazság! Helga csak azt tette, amit a természete diktált.

- Életveszélybe sodorta Malazárt - nézett rá látszólag érzelemmentesen Godrik.

- De nem szándékosan! - mutatott rá Rowena.

- Nem számít a szándék, ha a végeredmény rossz.

- Honnan tudhatta volna Helga, hogy Malazár az életerejét adta át neki?

- A Mester is, Malazár is figyelmeztették előre, hogy túlságosan kockázatos a terve.

- Ám ti mégis hagytátok, hogy megpróbálja!

- Mert ismerjük, tudjuk, milyen patáliát vágott volna le, ha mégis végzünk a medvével.

- Akkor nem ártott volna ezt a tudásotokat már akkor elővenni, midőn még itt tervezgettünk.

- Minket vádolsz meggondolatlansággal?

- Titeket is vádollak vele! Nem törhettek pálcát egyedül Helga felett.

- Annyi volt csupán a bűnünk, hogy szeretjük ezt a lányt, és a kedvében akartunk járni.

- Neki pedig annyi volt csupán a bűne, hogy születésétől fogva véd és óv mindent, ami gyenge és védtelen.

- Egy medve sok minden, csak nem gyenge és nem védtelen.

- Egy egészséges igen. De ez beteg volt.

- Betegen is meg tudott ölni hét embert.

- Amikor az elmúlt tavasszal Helga meggyógyította az a lovagot, a te ismerősödet, aki ki tudja, hány embert mészárolt már le, egy szavad sem volt.

- Az egy ember volt, Rowena! - csattant fel Godrik. Most már látszott rajta, hogy komolyan haragszik. - Ez pedig csupán egy állat!

- Helgának egy ilyen állat az életét mentette meg. Természetes, hogy az ő szemében a medve legalább olyan értékes, mint egy ember.

- Az én szememben nincs egy állat se, amelyik értékesebb lenne, mint a barátom.

Rowena megakadt. Segélykérőn nézett Helgára, de a lány az ölében fekvő kezét bámulta.

Ekkor a Mesterre pillantott, ám az erősítés Malazár felől jött.

- Hedvignek igaza van - mondta. - Már a teendők megbeszélésekor tudnunk kellett volna, hogy Helga mindenáron meg akarja menteni a medvét. Nekem kellett volna tudnom…

- Hah! - hörrent fel Godrik, ám Malazár felemelte kissé a kezét, jelezve, hogy még folytatni kívánja.

- Ha nem kényszerítjük bele Helgát egy ilyen kétségbeesett döntésbe, teljesen másképp alakultak volna a dolgok.

- Ugyan miben? - kérdezte Godrik haragosan.

- Ha velünk jött volna, nem fáradt volna úgy el…

- Hogy te az életerődet adod át neki? - fejezte be a mondatot Malazár helyett Godrik. - Ostobaság! Elfáradt volna. Ugyanúgy hajszolta volna magát egész idő alatt, hogy minél előbb odaérjen, ezt te is tudod.

- De mi visszafoghattuk volna.

- Erre nem lett volna időnk. Emberek életét kellett megmentenünk, ha lelassulunk, a medve a pásztoroknak esett volna.

- Meg tudták magukat védeni, te is láttad.

- Helga ellen védekeztek, ezt láttuk - mordult fel Godrik. - Ha nincs a földsánc, a medve ellen ugyan hiába fordultak volna a karóikkal!

- Látod! - vágott közbe Rowena. - Ha nincs ott Helga, ki tudja, hány embert ölt volna még meg, míg ti oda nem értek!

- De ezzel végérvényesen kiadta erőit! - kiabált most már Godrik. - Belehalt volna, ha Malazár nem adja át neki az életerejét! És Malazár ebbe halt volna bele, ha a Mester ott nem terem, és meg nem menti! Arról az apróságról már ne is beszéljünk, hogy hány emberre kellett felejtés átkot bocsátanunk, hogy elrendezzük ezt az egészet…!

- Végül is megoldódott a helyzet - vonta meg szép vállát Rowena. - Nem értem, miért vagy olyan dühös.

- Mert az önfejűségével életveszélybe sodorta a barátomat! - kiáltott Godrik. - És ha legközelebb is okosabbnak gondolja magát mindnyájunknál? És ha abba már belehal Malazár? Vagy mindig ott tud teremni a Mester, hogy segítsen?

- Ne bántsd! - szólt rá Malazár, látva, hogy Helgának potyognak a könnyei. - Több ilyen nem lesz.

- Honnan tudod? - fordult felé Godrik hevesen. - Miből gondolod, hogy legközelebb többet fogsz neki jelenteni, mint egy állat? Hogy nem kerülsz miatta ilyen helyzetbe? Mert te vakon fogsz rohanni akár a vesztedbe is, csakhogy megmentsd, az biztos. De honnan veszed, hogy ő nem tesz ki többé ilyennek?

- Tudom.

- Én azonban nem! És a holttested felett nekem kevés vigasz lenne, hogy ő csak a természete szerint cselekedett!

- Nem! - sírt fel hangosan Helga. - Soha többé nem teszem ki veszélynek Malazárt.

- Te magad vagy számára a veszély! - támadt rá Godrik. - Azzal, aki vagy, és azzal, amit jelentesz neki!

- Godrik! - kérte Malazár.

- Ha rólad van szó, elveszti a józan eszét - folytatta tovább Godrik hevesen. - De jól jegyezd meg, ha miattad éri Malazárt valami, velem kell számolnod, és én nem ismerek akkor könyörületet!

- Miért ez a fenyegetés? - kiáltott most már Rowena is.

- Mert Malazár a barátom! Nem engedem, hogy tönkretegye!

- De hiszen szeretem! - jajdult fel elkínzottan Helga.

- Elég! - emelte fel a szavát az öreg, és erre mindnyájan elhallgattak. Ugyan nem csillapodtak még le, de tiszteletteljesen vártak.

A Mester pillantását végigjáratta rajtuk, aztán megszólalt:

- Kevés dolog van az életben, melyben ne lehetne valami kivetnivalót találni. Az meg még ritkább, hogy meg tudnánk mondani, ez vagy az a tett milyen következményekkel fog járni a jövőben. Hibáztunk. Mindnyájan hibáztunk. És a történteken nem tudunk változtatni. Ami hatalmunkban áll, az mindössze annyi, hogy a jövőben igyekszünk elkerülni a múlt buktatóit.
Malazár - fordult a fiatalember felé -, mind közülünk valóban te ismered legjobban Helgát. Számolnod kellett volna jó szándékú, de sokszor túl heves természetével. Aztán meg inkább figyelj, hogyan lehet segélni a gyengén, semhogy életerődet áldozd legközelebb.
Godrik - mondta a szőke ifjúnak -, te magad is elfeledted a feladatodat, és nem ügyeltél eléggé a társaidra. Ráadásul bár tudom, hogy a barátodért, de meggondolatlanul vagdalkoztál az imént a szavaiddal. Jó szándékod dicséretes, de a mód nem biztos, hogy megfelelő. Gondolkodj el ezen.
Rowena, örülök, hogy mindőtök közül te bírtad legjobban megőrizni a hidegvéred, de legközelebb meg kell próbálnod minden oldalról megvizsgálni a dolgokat.
És te, Helga… - nézett a hüppögő lányra -, vedd eszedbe egyszer s mindenkorra, hogy egy csapat vagyunk. Ha te kivonod magad döntéseink alól, ha a magad útját járod, akkor nem tartozol közibénk. Ismerlek, mennyire gyöngéd a szíved, tisztellek is érte, de ha csak az érzéseidre hagyatkozol minden józanész ellenére, az nem csak most, máskor is tragédiához vezethet. Használd hát az eszed, lányom!
Vannak vadászatok, melynél vadat ejtünk el. Vannak, melynél csupán önmagunkat csípjük nyakon.
És most… béküljetek meg egymással!

*

A felhőtlen égen tisztán látszottak a csillagok. Helga apró hálókamrájának még apróbb ablakából éppen a Nagy Medvére látott. Sokáig nézte a csillagképet, aztán letörölte szeme sarkából a könnyeket.

- Sajnálom - mondta. - De Malazárt nem adom!

Azzal hátat fordított az ablaknak, és füléig felhúzta a takarót.

- vége -