Még be se csukódott utána az ajtó, amikor Piton körbeperdült. Lupin pillanatok alatt átalakult.

- Itt voltam - mondta. - De abban a szobában tényleg nem működik a mágia. Kénytelen voltam itt várni, míg elül a nyüzsgés.

- Nem baj! És Holdsáp?

- Kint őrködik.

- Helyes!

- Hallottam, neked is ugyanaz jutott eszedbe, mint nekem! De van olyan bájitalod itt?

- Némi bűvészkedéssel. Amíg én kikotyvasztom, te vigyázz Hermionéra!

- Úristen! Hogy van szegény? - kapott észbe Lupin, és rohant át a nőhöz.

Hermione nyöszörgött. Szeme nem látta se Pitont, se Lupint, a levegőbe meredt. Keze görcsösen szorongatta hálóingét a hasán. Piton hirtelen mozdulattal hajtotta fel az inget, egy pillantást vetett rá, és már intézkedett:

- Remus, támaszd meg a fejét és a hátát! Amikor szólok, nyomd előre! Hermione, ha jön a következő fájás, csukja be a szemét, és nyomjon, ahogy csak bír!

Lupin sápadtan hajtotta végre az utasítást. Azt nem lehetett tudni, hogy Hermione hallotta-e, amit Piton mondott neki, mindenesetre csinálta. Mindössze hármat kellett nyomnia, és világra jött a gyermek.

- Fiú! - mutatta Piton a torkaszakadtából üvöltő, ráncos, vörös jószágot. - Egészséges fia van, Hermione!

Hermione, miután meggyőződött arról, hogy Piton igazat mond, fáradtan hajtotta hátra a fejét. Tovább egy pillantásra sem méltatta a fiát.

A két férfi összenézett. Aztán együttes erővel megpróbálták ellátni a csecsemőt. Miután elvágták a köldökzsinórt és úgy-ahogy letisztogatták, tiszta törölközőbe bugyolálták a még mindig nyivákoló kis jószágot, Piton az anyja mellére akarta rakni. Ám a nő eltolta magától a gyermeket.

- Vigye innen! - mondta a fejét is elfordítva.

- De Hermione! - rökönyödött meg Lupin. - Hiszen ő a te fiad!

- Nem! Ő Draco fia!

- Ugyan már! Hiszen te hoztad a világra! Nézz már rá!

- Szőke, kék szemű Malfoy… Semmi közöm hozzá!

- Bocsánat - szólt közbe Piton, - de Granger! Nem tudok róla, hogy az ifjú Malfoy összeházasodott volna magával. Ha mégis, akkor éppen most bigámiát követ el... De ha helytállóak az információim, akkor maga hajadon, Miss Granger, így a gyermek is Granger!

- Látod? - helyeselt Lupin. - Perselusnak igaza van! Ő a te fiad! Az anyja vagy! Szüksége van rád!

- Minek? Hiszen nemsokára meghal…

- Nem fog meghalni sem ő, sem maga - szólalt meg Piton. - Ha hajlandó egy kis kockázatra, ép bőrrel elmenekülhetnek mindketten. Egy olyan helyre, ahol békességben felnevelheti a fiát.

- Miféle kockázatra?

- Erről már beszéltem neked, de fájdalmaid voltak, lehet, hogy nem is hallottad. Mindegy, elmondom még egyszer! Elő kell adnod egy kis melodrámát - mosolygott rá Lupin. - Perselus mindjárt elkészíti azt a bájitalt, amitől tetszhalottak lesztek. A nagy haldoklási jelenetet akkorra kell időzítened, amikor Draco is itt lesz. Gyorsan eltemetnek benneteket, és amikor magatokhoz tértek, viszlek magammal északra. Na, mit szólsz hozzá?

- Nem is tudom… Ez a trükk nem vált be a Rómeó és Júliában sem…

- Tegyük fel, hogy nem válik be most sem - szólt Piton. - Van valami veszíteni valója?

- Nem… de…

- Rendben! - vágott a szavába Piton. - Akkor mi most átmegyünk a másik szobába bájitalt készíteni. Itt sajnos nem működik a mágia. És az idő sürget! Gyere, Remus! - mondta, és a gyereket a világ legtermészetesebb mozdulatával rátette Hermionéra. Mielőtt a nő tiltakozhatott volna, már karon is ragadta barátját, és kimentek.

A kisfiú még mindig sírt, kis fejét erőtlenül emelgetni próbálta, de aztán meghallotta anyja szívverését. Az ismerős, megszokott zaj megnyugtatta, sírása nyöszörgéssé szelídült. Még izgett-mozgott, és egy erőteljesebb rugdalódzásánál majdnem lecsúszott. Hermione ösztönösen kapott felé, átölelte. Egy pillanatra megdermedt, mintha tiltott dolgot művelt volna, aztán keze tétován simogatásra indult. A férfiak nem tisztították le rendesen a kicsit, még maradt rajta magzatmáz, rátapadt Hermione kezére. Elgondolkodva összedörgölte ujjait, elmélázva nézte a csecsemőt, aki csöpp száját tátva keresgélte a mellét. Halványan elmosolyodott. A következő percben a két férfi, akik a másik szobában leskelődtek, azt látták, hogy a nő gyengéden szoptatni próbálja a gyermeket.

- Akkor most már siessünk! - mondta Piton. - Jó esetben negyed óránk van.

Kis tüzet varázsolt az asztalra, egy kis fém kupát helyezett fölé. Ebbe öntözgetett hol az egyik, hol a másik fiolából.

- Hogyan lesznek eltemetve? - kérdezte Lupin.

- Még nem tudom - felelte Perselus szórakozottan. Éppen méricskélt. - Igyekszem majd rábeszélni Luciust, hogy bízza rám.

- És ha nem sikerül?

- Az egész veszélyes, Remus. Bármi balul üthet ki, úgyhogy mindenre fel kell készülnünk.

- Igaz.

Egy időre csend telepedett rájuk. Aztán Lupin, aki Hermionét figyelte, egyszer csak megfeszült.

- Tudod, milyen nap van? Július 31-e! És tudod, mikor született a kicsi?

- Pontban éjfélkor! - nézett rá Piton. Egy ideig némán meredtek egymásra, aztán Piton megrázta a fejét. - Erre most nem szabad gondolnunk!

- Nem ám, mert jönnek a Malfoyok! - ugrott fel Lupin, aki állandó kapcsolatban volt az őrt álló Holdsáppal. - Kész van a lötty?

- Kész! Tüntesd el a nyomokat!

- Jó, csak siess már! Csupán két szobával vannak arrébb!

Piton villámgyorsan öntötte egy fiolába az elkészült bájitalt. Aközben rázta össze, hogy rohant Hermionéhoz. Lupin visszarakta a kupát a helyére, elmormolt egy varázsigét, amitől eltűnt a hevenyészett tűz nyoma, és éppen át bírt változni bolhává, amikor a túloldalon valaki lenyomta az ajtó kilincsét.

- Siess! Még át is kell öltöznöd! - sürgette a fiát az idősebb Malfoy. Pedig Dracót nem kellett bíztatni, rohanásnak is beillő léptekkel iramodott a drapéria mögött rejtőző ajtó felé. Az ajtóban Pitonba ütközött. El akart menni mellette, de Piton megragadta a vállánál.

- Draco!

- Mit akar? - kérdezte türelmetlenül.

- Draco! - kezdte újra Piton, miközben mélyen belenézett az ifjú szemébe. - Legyen erős!

Draco mindig sápadt arca halottfehérre változott, szeme kimeredt a rémülettől. Ellökte magától Piton kezét és berohant. De az ágy előtt megtorpant. Hermione viaszszínű arccal szorongatott egy törölközőbe bugyolált csomagot, karikás szeme hatalmasnak és beesettnek tűnt.

- Elment… - suttogta vértelen ajakkal.

- Hermione! - esett térdre az ágy előtt Draco. - Drágám!

- Nézd! - fordította felé a csomagot a nő. Draco ránézett az apró, kék arcocskára. Semmit sem érzett iránta, még szánalmat sem. Csak Hermione érdekelte. Nem tetszett neki, hogy egyre beesettebb a nő szeme. De Hermione esze a csecsemő körül járt.

- Fiú volt - rebegte.

- Sajnálom, drágám! Sajnálom! - megsimogatta a nő arcát. Hideg volt, nyirkos és egyre szürkébb.

- Draco! - suttogta a nő olyan halkan, hogy alig értette.

- Igen, drágám?

- Draco… - Hermione finoman reszketni kezdett. Ajka kék lett, arca határozottan szürke. Draco összeszoruló szívvel figyelte.

- Professzor! Csináljon valamit! - kiáltott rémülten.

- Sajnálom, Draco! - szólt mögötte Piton. - A kicsi farfekvéssel született, és beszorult a szülőcsatornába. Nem vagyok orvos… Ő sem bírta ki, és Hermione … túl sok vért veszített...

- Csináljon valamit! - Draco ezt már üvöltötte. - Hermione!

Hermione remegése elmúlt, kinyitotta szemét, ránézett a férfira és halványan elmosolyodott. Így üvegesedett meg a szeme.

- Hermione!!!! - üvöltött sebzett farkasként a férfi. Félrelökte a csecsemőt - Piton alig bírta elkapni -, magához szorította a szeretett nő testét, ringatta, csókolgatta, úgy üvöltött felette zokogva, kétségbeesve.

- Draco! - érintette meg a vállát az apja. Dracót mintha darázs csípte volna meg, úgy pattant fel és fordult szembe az apjával.

- Te akartad a halálát! - kiáltotta tébolyultan villogó szemmel. - Te ölted meg!

- Nem én öltem meg, de jobb neki így! Nem emlékszel, mint beszéltünk meg?

- Te ölted meg! Rohadt gyilkos! - azzal egy tőrt rántott elő a ruhája rejtekéből, és az apjára támadt. Luciust ugyan felkészületlenül érte a támadás, de mégiscsak elkapta a fiú karját, szinte reflexszerűen. Hevesen birkóztak.

Bumm! Az összeeső Draco mögül előbukkant Piton, kezében egy vázával.