Valaki motoszkált kinn, a kunyhó előtt. Helga tisztán hallotta a zajokat, de nem ijedt meg. Magára kanyarította a nagykendőjét, és kilépett a hálókamrájából. A zajok már az ajtó elől hallatszottak. Helga felszította a tüzet, és kis kannában bort rakott fölé. Kenyeret vágott, szalonnát szelt, mire kinyílt a kunyhó ajtaja, az ételt már az asztalra is rakta.

Nagydarab, sötét alak állt az ajtóban, hevesen verte le magáról még kinn a havat, aztán belépett. Látta az asztalon a tálcát, látta a tűz fölé hajló Helgát. A lány anélkül, hogy hátrafordult volna, megszólalt:

- Később jöttél, mint ahogy vártalak.

- A Csordás-hágót teljesen elzárta a hó - válaszolt a férfi levéve útiköpenyét.

- A Tölgyes Liget felé kerültél? - fordult meg Helga, és a tűzről levett kannából bort öntött egy kupába.

- Arra - bólintott Malazár, és elvette a kupát.

- Akkor Sebes igencsak elfáradhatott - mondta a lány, és indult volna kifelé, de Malazár rászólt.

- Elláttam.

A lány bólintott, aztán leereszkedett egy székre a közben helyet foglaló Malazárral szemben. A férfi apródonként kortyolgatta a forró bort, közben Helgát nézte, Helga meg őt. Sokáig egyikük sem szólt egy szót sem, végül Helga törte meg a csendet.

- Godrik úgy vélte, az udvarnál töltöd a telet.

- Megfordult a fejemben - dörmögte halkan Malazár.

- Akkor hát? Miért gondoltad meg magad?

- Csak - hörpintette fel az utolsó kortyot a férfi. Átmelegedett a bortól, de az ételt eltolta magától. - Nem vagyok éhes.

Helga nem erőltette sem az étkezést, sem a választ. Némán elpakolta az elemózsiát, aztán megemelte a kannát.

- Idd meg még ezt a kicsit.

Malazár átadta neki a kupát. Helga beleöntötte a maradék bort, aztán a férfi felé nyújtotta, ám Malazár a karját ragadta meg, nem a kupát.

- Vártál - mondta Helga szemébe nézve.

- Vártalak - válaszolta a lány.

- És ha nem jöttem volna vissza?

Helga nyugodt magabiztossággal nézett vissza a férfi szemébe.

- Visszajöttél.

Malazár megszorította kissé a lány karját, mielőtt elengedte volna.

- Neked sem sikerülhet mindig minden - mondta.

Helga egy pillanatig némán nézett rá, aztán megfordult, és elindult a kamrácskája felé. Az ajtóból azonban visszanézett.

- Boszorkány vagyok. Vagy nem? - azzal kissé fölényesen elmosolyodott, és belépett a kamrájába.

Malazár hosszan meredt a becsukódó ajtóra, aztán szétnézett a kunyhóban, majd rámeredt a kezében tartott fakupára. Felrémlett előtte a királyi udvar pompája, a fényűző lakosztálya, az arany ivókupája.

"Én, a legfőbb evilági hatalom egyik birtokosa, atyáim nemzetségének legdicsőbb sarja - végre itthon vagyok…" - gondolta, és elégedett mosollyal tért nyugovóra.

 vége