Egy óra sem telt bele, Malazár már fent is volt a szűk kis szobácskában, amit a fogadós kettejük rendelkezésére bocsátott. A vásár idején örülhettek, hogy ezt az egy szobát is kapták.

Helga még nem aludt, sőt, az ágyba sem feküdt le még. A kis tűzhely előtt ült a szoba egyetlen karosszékében, a tűzbe bámult és szemmel láthatóan töprengett valamin. Annyira, hogy Malazár bejövetelére sem pillantott fel.

- Miért nem alszol még? - kérdezte tőle Malazár meglehetősen ridegen.

- Nem vagyok álmos.

- Reggel meg majd nem bírsz felkelni.

- Fel bírok.

- Mint máskor, ugye? - kérdezte a férfi gúnyosan.

- Máskor is felkeltem.

- Na persze!

- Különben még most is aludnék - emelte végre fel a pillantását Helga.

Ahogy nézett komolyan, Malazárba mintha tűt szúrtak volna. Érezte önmaga ridegségét, és azt is, hogy ez a viselkedés fáj a lánynak. Pedig Helga semmit nem vétett ellene…

A lovag megköszörülte a torkát, összevonta a szemöldökét és félig elfordult, nehogy a gyengédség úrrá legyen rajta.

- Itt az ideje lefeküdnöd - mondta érdes hangon.

- Miért megyünk ezzel az alakkal? - kérdezte Helga.

- Mert megfizet.

- Nem tetszik nekem a képe.

- Neked a legtöbb ember képe nem tetszik.

- Nem akar majd kifizetni, meglásd!

- És honnan veszed ezt? Talán jóstehetséged van?

- Egyszerű megérzés. Ez egy haramia.

- Nocsak! Pedig nekem úgy tűnt, hogy neked tetszik, ahogy ez a haramia elolvadt tőled!

- Miből vontál le ilyen messzemenő következtetéseket?

- Ismerlek már egy jó ideje.

- Ezek szerint félreismertél. Kimondottan ingerelt annak az alaknak a tapintatlansága.

- Arról beszélsz, akit jó modorra kellett tanítanom?

- Az csak egy tapló volt. Én erről a haramiavezérről beszélek. Minek kell vele mennünk?

- Elfogyott a pénzünk, te is jól tudod. És aranyat varázsolni nem engedtél.

- Persze, hogy nem! A varázsolt aranyak pár nap múltán visszaváltoznak. Nem csaphatunk be tisztességes embereket, akik megbíznak bennünk!

- Helga! Egy fogadós minden, csak nem tisztességes ember! Hidd el, megkopasztják ők annyira a jónépet, hogy egy-két arany elvesztése nem dönti őket nyomorba! Még a levegőt is felszámítják, amit beszívunk.

- Akkor nem kellene ilyen sokszor fogadóban megszállnunk.

- Nem én ragaszkodtam hozzá, hogy női ruhába bújj.

- Hát mibe bújtam volna, ha egyszer nő vagyok?

- Eddig megfelelt neked az inas-ruha is.

- Magad is azt mondtad, hogy már átüt rajta a női mivoltom.

- Át, ha azt akarod.

- Ezt meg hogy érted?

- Ha kicsit levágtál volna a hajadból, akkor befért volna a pántlika alá. Vagy ha nem húzod ki annyira magad, akkor nem lenne olyan feltűnő a…

Malazár megakadt. Nem akarta, de a szeme mégis rá-rátévedt Helga kebleire. Máskor irdatlan erőfeszítéssel tudta magát kényszeríteni, hogy csak futólag pillantson rá, de most, hogy a beszélgetés is úgy hozta…

- A micsoda? - kérdezte Helga nyugodt arccal, mint aki nem tudja kitalálni, mire gondolhatott a lovag.

- Az…! - mutatott Malazár a lány mellkasára.

- A mellem? - firtatta a lány.

- Az - vetett az említett testrészre Malazár egy hosszú pillantást, mielőtt elfordult volna.

- Érdekes - csóválta a fejét a lány. - Máskor ki tudtad mondani a nevét. Úgy látszik, minél jobban bámulod, annál kevésbé van rá szavad.

- Nem szoktam bámulni - förmedt rá a lovag.

- De szoktad. Sokszor annyira bámulod, hogy majd' kiesik a szemed.

- Na idefigyelj! - fordult vissza Malazár, és arcát szinte fenyegetően dugta a lány arcába. - Tudom, mennyire imádod, ha bámulnak, meg elolvadnak tőled! Tudom, mennyire élvezed, ha az ujjad köré csavarhatod a férfiakat! De velem ne akarj játszadozni! Ne is merészeld megkísérelni, mert utána megnézheted magad! Szétmorzsollak, mint egy szúnyogot! Megértetted?

Helga egy jottányit sem húzódott hátrébb. Rezzenetlen arccal hallgatta végig Malazárt, végig a szemébe nézett, és amikor a férfi elhallgatott, megszólalt:

- Majd ezt a haramiavezért próbáld szétmorzsolni, ha kiderül, hogy átvert. Most pedig én mondom, hogy feküdj le. Aludd ki magad! - Azzal felállt a székből, félretolta maga elől Malazárt és az ágyhoz lépett. Ledobta magáról a felsőruházatát, majd bebújt a dunna alá. Úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli, hogy Malazár mihez kezd.

Malazár dühösen meredt a lány hátára. Azzal ugyan nem ámította magát egy pillanatig sem, hogy megijeszthetné, de remélte, hogy legalább feldühítheti, és akkor talán Helga elveszíteti annyira a fejét, hogy vitába szálljon vele. Márpedig a vitákban nagymester volt Malazár, tehát nagy eséllyel meglenne az elégtétele, hogy letorkollhatja a lányt.

De az elégtétel elmaradt.

Nyugodtan fekvő hátakkal nem lehet vitatkozni.

Malazár ökölbe szorította a kezét, lassan kifújta a levegőt és lefeküdt maga is.

Háttal Helga hátának.

3. fejezet következik