- Professzor úr! Zelda asszony! Azért jöttünk, mert a fiatalembernek mondandója lenne a maguk számára - kezdte Draco, ahogy átment Harryvel és Hermionéval Pitonékhoz.

A professzor csak egy mogorva pillantást vetett feléjük, aztán az ablakhoz lépett, és tüntetően félig hátat fordított nekik. A felesége azonban udvariasan hellyel kínálta a látogatókat.

- Köszönjük - mondta Draco, - de amíg nem értünk a gyerek mondandójának végére, inkább állnánk.

- Nos, akkor halljuk! - állt eléjük Zelda. Az arca komoly maradt, de a szemén látszott, hogy azért mulat a fiú zavarán.

Harry segélykérő pillantást vetett az apjára, ám mialatt Draco bátorítóan biccentett felé, az anyja türelmetlenül előrébb lökte.

- Khm... - köszörülte meg a fiú a torkát. - Szeretnék bocsánatot kérni a tegnap történtekért, Mrs. Piton.

- Ennyi? - kérdezte enyhén felvont szemöldökkel Zelda egy pillanatnyi hallgatás után.

- Igen - nyögte a fiú, aztán észbekapott. - Ja! És megígérem, hogy többé nem fordul elő ilyen.

- Hm... - mondta elgondolkodva az asszony. - Ha valóban így gondolod, annak nagyon örülök. Nagyon aggódtunk tegnap Alice-ért, és persze érted is, és nem szeretnék még egyszer ilyet kiállni.

- Nem fognak. Megígérem.

A beálló kínos csöndet Hermione törte meg:

- Mert ha netán mégis, saját kezűleg tekerem ki a fiatalúr nyakát.

Zelda és Perselus szinte egyszerre szólaltak meg:

- Nos, ebben az esetben... - mondta Zelda.

- Ennyi azért nem elegendő - mondta Perselus.

Mindketten elhallgattak, összenéztek, aztán a professzor összevonta a szemöldökét, az asszony pedig egy figyelmeztető szemvillanást követően elfordult. A férfi szemlátomást nem vett tudomást erről a néma ellenkezésről, és kissé fenyegetően folytatta:

- Véleményem szerint a tegnapi események súlyosabbak annál, mintsem hogy egy egyszerű bocsánatkéréssel el lehetne intézni.

- Megértem az érzéseit, professzor, de mégis, mire gondol? Mivel vehetne elégtételt a történtekért? - kérdezte Draco.

- Nem elégtételt akarok, hanem nyugalmat a továbbiakban - fordult teljesen szembe velük Piton.

- Az ígéret nem elég? - faggatta tovább Draco.

- Nem tudni, mennyire marad erős az ígéret, ha teret engedünk a kísértésnek - mondta gúnyosan a professzor. - Én megnyugtatóbb megoldásnak tartanám, ha magát a kísértést küszöbölnénk ki.

- Aha! Igen... - bólintott lassan Draco, majd nyíltan a professzorra emelte a tekintetét. - Nem szeretnék akadékoskodónak látszani, de ezt mégis hogyan gondolja?

- Az lenne a legjobb, ha innentől többé nem találkoznának! - Mármint négyszemközt?

- EGYÁLTALÁN NEM! - robbant ki Pitonból. - A kölyök tartsa távol magát a lányomtól! A közelébe se menjen! 

- Na de mégis hogy képzelte ezt, professzor? - kérdezte csodálkozva Hermione. - Ez egy kis falu. Hogy kerülhetnék el egymást?

- Meggyőződésem, hogy kellő odafigyeléssel megoldható az ügy.

- De mégis hogyan? Megbeszéljük, hogy ha Alice az északi oldalon van, akkor Harry a délin tartózkodjon?

- Nagyon jó ötlet, Hermione!

- Na és a társaságuk? Azt is meg kellene beszélni, hogy kivel ki legyen?

- Miért ne?

- Mert nem sokan vannak hasonló korúak. És ezt a kevés gyereket is meg kellene osztani? Vagy valamelyik gyerek egyedül legyen?

- Igen, ez egy ragyogó megoldás.

- Szörnyű megoldás! - fakadt ki Hermione. - Felteszem, nem Alice-t akarja magányra kárhoztatni.

- Egy lány védtelenebb.

- No igen - húzta el a száját Hermione. - De még ha el is fogadnánk ezt az őrült ötletet, mi lesz iskolaidőszakban? - kérdezte kihívóan. - Egy hét múlva kezdődik a tanítás. Harry iskolába sem járhatna csak azért, hogy maga nyugodtabb legyen?

- Nincs szükség erre a gúnyos hangra, Hermione! - emelte meg a fejét Piton. - Nem alaptalanul sújtaná büntetés a drágalátos fiát!

- Ám ebben a bűnben, feltéve, hogy bűn volt egyáltalán, nem egyedül vett részt!

- Egy ilyen aljas csábítás magának nem bűn?

- Csábításról szó sem volt, professzor!

- Már a kísérlete is bűn!

- Ha a maga lánya ellen irányul?

- Igen!

- Na és hol volt közben Alice?

- Hogyhogy hol volt?

- Mert a maga elmondása alapján Harry aljas módon csábítgatni próbálta a maga szegény, védtelen kislányát.

- Ezt is tette, nem?

- Csakhogy én Alice-t egyáltalán nem védtelennek ismertem meg! Tűzrőlpattant, nagyszájú, akaratos!

- Kikérem magamnak!

- Megkapta! Ha Alice nem akarta volna, nem sikerült volna Harrynek sem a csábítási kísérlet!

- Alice-t meri vádolni?

- De még mennyire! Kettőn áll a vásár!

- Az én házamban a saját lányomat meri vádolni?!

- Elég szégyen, hogy rákényszerít!

- Micsoda?!

- Én is mondhatnám, hogy szegény ártatlan fiamat megkörnyékezte egy szirén!

- Ez hazugság!

- Ki tudhatná, hogy Alice-nek Harry volt-e az első áldozata?

- Aljas rágalom!

- Elég! - kiáltott fel Draco. - Elég legyen!

Hermione paprikapiros arccal fordult felé, de elhallgatott. Piton folytatta volna, de Zelda, aki eddig dermedten hallgatta a szópárbajt, most a karja után kapott.

- Perselus! - szólalt meg halkan, de határozottan.

Piton önkéntelenül is felfigyelt erre a hangsúlyra, ami ritka volt Zeldától, de mindannyiszor indokolt. Összekapcsolódó tekintetük néma és villámgyors párbeszédet folytatott, ám az asszony kimondatlan érvei ezúttal süket fülekre találtak.

- Ne merészkedj többé a lányom közelébe, kölyök! - förmedt rá a férfi Harryre elszakítva a tekintetét Zeldáétól.

Hermione már nyitotta volna a száját fia védelmében, amikor Draco átkarolta.

- Menjünk!

- Hermione! - kiáltotta Zelda. - Nem mehettek el így!

- Zelda! - szólt rá Piton, de ő ügyet sem vetett rá, ehelyett a másik asszony felé lépett.

- Így nem mehettek el - ismételte meg sápadtan, de eltökélten.

A két nő egy percig némán nézett egymásra.

- Sajnálom, Zelda - szólalt meg végül Hermione.

- Ez ostobaság - jelentette ki a másik asszony sziládran. - Értelmetlen ostobaság!

- Nem én akartam, hogy így legyen - sóhajtotta Hermione.

- Én pedig nem engedem, hogy így legyen - mondta Zelda.

- A történteket nem lehet visszacsinálni.

- De túl lehet lépni rajtuk! Ami itt most elhangzott, azt egyszerűen lezárjuk, és kész.

Hermione már vette a levegőt a válaszhoz, de hirtelen az ajkába harapott. A két asszony némán fürkészte egymást, míg végül a fiatalabb lassan bólintott. Azután megkönnyebbülten felsóhajtva átölelték egymást. A férfiak döbbenten meredtek asszonyaikra, de Draco volt az, aki először magához tért.

- Azt hiszem, professzor úr, megtörtént a kibékülés, akár tetszik ez magának, akár nem.

- A nők érzelgősségéből vonsz le ilyen messzemenő következtetést? - kérdezte Piton gúnyosnak szánt hangsúllyal, ám zavarodottságát alig tudta leplezni.

- Nem érzelgősség ez, hanem az akaratuk megpecsételése - válaszolta Draco egy félmosollyal. - Az ő akaratuk pedig tapasztalatom szerint jóval erősebb, mint a maga vagy az én haragom.

- Én viszont fütyülök a te tapasztalatodra! Ha én haragszom, akkor haragszom, és punktum! - morogta Piton halkan, de nem elég halkan. Zelda ugyanis meghallotta, és villámló szemekkel fordult felé.

- Térj észhez, Perselus! - szólalt meg, és halk hangjából egyértelműen kiérződött a visszafojtott indulat. - Képes volnál egy ilyen régi, kipróbált barátságot feláldozni a vélt sérelmeid miatt?!

- Vélt sérelmeim? - emelte fel a hangját a férfi. - Úgy bizony! - vágta rá Zelda. - Nézz szembe végre azzal, hogy a lányod lassan felnőtt nővé érik! Ez az élet rendje, akár tetszik neked, akár nem!

Piton egy másodpercig hitetlenkedve bámult a feleségére, ám végül csak megtalálta a hangját.

- Nem erről van szó - kezdte zavartan, de a mondat végére hangja ismét magabiztos lett és fenyegető. - Hanem arról, hogy az a léhűtő álnok módon megkörnyékezte! Alice még túl fiatal ehhez! Azt sem tudta, mi történik vele!

- Ezt te magad sem gondolhatod komolyan! - nevetett fel a nő, és ez, ha lehet, még inkább zavarba hozta a férfit. - Alice már nem kislány, és ha néha levetnéd az elfogultság szemüvegét, amelyen keresztül nézed, ezt te is belátnád.

- De... - háborgott a férfi.

- Szokjál csak hozzá a gondolathoz, hogy Alice körül hamarosan nyüzsögni fognak a férfiak! - fojtotta el csírájában az ellenkezés kísérletét Zelda. - Te viszont, Harry - fordult azután a fiú felé, - meg kell, hogy értsd, hogy gyerekek vagytok még ehhez. Az éjjeli kimaradáshoz meg végképp gyerekek!

- Majd szólni fogok, fiatalúr, ha eléggé felnőttetek! - tódította Hermione is.

- Már amennyiben egy férfi eléggé fel tud nőni - mormolta halkan Zelda, amit azért mindenki hallott, bár a férfiak úgy tettek, mintha nem hallották volna, a két nő pedig cinkosan összemosolygott.

- Átjöttök hozzánk vacsorára? - kérdezte Hermione olyan természetességgel, mintha semmi nézeteltérés nem történt volna köztük.

- Persze! - válaszolta a másik nő hasonló természetességgel. - Mit tervezel?

- Egy kis grillpartit.

- Tökéletes! Most pontosan ilyesmire van szükség, hogy a falu is lássa, minden rendben van.

- Magam is így gondoltam.

- Az egyik könyvben olvastam egy nagyon jó receptet grill húsok páclevéhez. Gyere, megmutatom...!

*

- Professzor úr... - próbálkozott bátortalanul Harry. Piton ránézett. - Ez most azt jelenti...? - tapogatózott a fiú.

- Azt jelenti, hogy este találkozunk - vágott a szavába mogorván Piton. - Most pedig tűnés! Ne tátsd itt tovább a szádat!

A fiú az apjára nézett. Draco gyengéden hátba vágta a fiát, és rámosolygott.

- Eredj!

Harry kisurrant. A két férfi, miután így kettesben maradtak, egy darabig szótlanul méregették egymást. Piton komoly arccal, Draco félmosollyal.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire papucsférj leszel - szólalt meg végül Piton leereszkedve egy székre.

- Igyekszek példát venni magáról - válaszolt Draco helyet foglalva egy másik széken.

- Bah! - horkant fel Piton. - Én nem tűrném, hogy így dróton rángasson az asszony!

- Igen, látom, hogy maguknál minden úgy megy, ahogy maga mondja - húzta el a száját csúfondárosan Draco.

- Na ugye!

- Feltéve, ha azt mondja, amit a neje hallani akar - fejezte be az előző mondatát Draco immáron nyíltan vigyorogva.

- Most álljak le minden apróságon vitatkozni? - kérdezte Piton enyhén mentegetőzve.

- Hát ez az! - komolyodott el Draco is. - Férfiakkal meg lehet beszélni a dolgokat. De nőkkel...?

- Ezt mondom én is - bólogatott Piton. - De nőkkel...?

Egy kicsit elrágódtak némán ezen a magvas bölcsességen, aztán Piton megszólalt:

- Hanem azért... jól teszed, ha vigyázol a fiadra! Úgy látom, nagy nőcsábász lesz belőle.

- Nem hinném.

- De! Ha mondom! Olyan, mint te voltál ennyi idős korodban.

- Ugyan! -

 Nana! - emelte fel az ujját Piton feddőn. - Én még emlékszem rá, mennyi lány nyüzsgött körülötted a Roxfortban. És te sem ártatlanul kerültél össze Hermionéval!

- Régen volt, tán igaz se volt - somolygott Draco dicséretnek véve a professzor szavait. - Különben is, maga mondja?

- Hogyhogy? Nekem ugyan nem volt háremem, mint neked!

- De a vőlegény mellől elcsábítani a menyasszonyt, az sem semmi!

- Nekem csak egyetlen nő kellett - mormolta a cipője orrára bámulva Piton.

- De pont az az egy?

- Pont az az egy.

Draco vigyorgott, és Piton ajkán is halvány mosoly jelent meg.

- Hanem a maga lánya se lesz semmi - szólalt meg Draco.

- Hogy érted ezt? - kérdezte kissé felborzolódva az idősebb férfi.

- Gyönyörű nő lesz. Meg fognak érte veszni a férfiak.

- Odébb van az még - morogta Piton.

- Odébb - hagyta helyben Draco. - De egyszer el fog jönni. És mi több, nemcsak szép, hanem okos is.

- Az bizony - helyeselt büszkén Piton.

- Jól fog vele járni a fiam.

- A fiad?!

- Amikor feleségül veszi. - S hogy Piton levegő után kapkodva meredt rá, hozzátette: - Majd olyan tíz év múlva.

Piton felháborodottsága egy árnyalatnyit megenyhült.

- Tíz év múlva...! Ki tudja, hol leszünk akkor?

- Hát itt! Hacsak nem jön közbe valami - komorodott el Draco.

- Mi jöhetne közbe? - kérdezte Piton a másik férfi arcát fürkészve, ám Draco erőt vett magát. Igazított az arcvonásain, kissé mosolyra húzta a száját, és megvonta a vállát:

- Hát bármi! Jól mondta, ki tudhatja előre?

Piton azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

- Most jöttél vissza apádtól. Milyen híreket hoztál?

- Beszámoltam róla a Mesternek - válaszolt Draco kitérően.

- Ennyire rosszak?

Draco maga elé meredt és hallgatott.

- Mi történt? - faggatta Piton.

- Csak nem...

- De igen - bökte ki nehézkesen Draco. - Úgy tűnik, a Nagyúr közel áll ahhoz, hogy előállítsa az Örök Élet Vizét.

- És onnantól halhatatlan - suttogta szinte maga elé Piton sápadtan.

-  És ereje felmérhetetlen - tette hozzá Draco megfeszült arcizmokkal.

- Hacsak addig meg nem állítja valaki.

- Igen. De ki?

- Hát ez az - mondta Piton. - De ki?

A komor gondolataikba merülő férfiak észre sem vették, hogy utolsó mondataikat akaratlanul is kihallgatta egy fiú, aki most sarkon fordult, és elment. Harry volt az.

*

 Joshua Piton éppen a nyílvesszőit rendezgette guggolva a földön, amikor árnyék vetült rá. Josh kezét a szeme fölé emelve nézett fel. A vakító napsütésben éppen ki bírta venni a szinte tejfölszőke hajú alakot. Ennyi elég is volt neki, visszafordult nyilaihoz.

- Híreim vannak - mondta Harry.

- Igen? - vetette oda Josh közönyösen.

- Na jó! Kezdem a jóval - guggolt le Harry is. - Bocsánatot kértem a szüleidtől, aztán a professzor és anyu iszonyatosan összevesztek, de aztán kibékültek, és este grillpartira jöttök hozzánk.

- Igen? - nézett fel Josh. Harryt nem először borzongatta meg ez az átható tekintet, mintha Josh egyenesen a veséjébe látott volna. Ilyen tekintet hatása alatt nem lehet hazudni - bár Harry nem is akart.

- Igen - nézett vissza nyíltan. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy te még mindig haragszol rám?

- És ha igen?

- Akkor bocsánatot kérek tőled is.

Josh hallgatott egy pillanatig, mielőtt válaszolt volna.

- Harry! - kezdte. - Én bíztam benned.

- És most már nem?

- Ostoba voltál. Ostoba és felelőtlen. Hogy bízzak meg benned ezután?

- Úgy beszélsz, mint az anyám.

- Anyád egy rendkívül okos nő.

- Tudom, mondták már. Tiszta anyám vagyok - mosolyodott el a fiú csibészesen.

- Egyáltalán nem édesanyádra hasonlítasz - torkollta le a fiatalember komolyan.

- Csak külsőleg nem.

- Bár ki tudja. Talán felnőttkorodra megjön az eszed is.

- Köszönöm ezt a nagylelkű bizalmat! - gúnyolódott a fiú kissé türelmetlenül. - Akkor ez most azt jelenti, hogy megbocsátasz végre?

Josh végigsimított az állán. Harry úgy megszokta már tőle ezt a mozdulatot, hogy nem is tudatosult benne, mennyire a professzorra hajaz Josh ebben is.

- Miért tetted? - kérdezte a fiatalember.

- Miért? - csodálkozott Harry. - Ne mondd, hogy nem vetted észre!

- Mit?

- Hogy Alice-szel szerelmesek vagyunk egymásba.

Josh szeme villant egyet, de nem lehetett tudni, hogy dühében, vagy jókedvében.

- Khm - köszörülte meg a torkát. - Szerelmesek? Azt vettem csak észre, hogy Alice fut utánad, te meg...

- Én meg?

- Te meg kihasználod.

Harry olyan képet vágott, mintha orrba vágták volna.

- Kihasználom?

- Igen.

Az elhangzottak súlyosan álltak most közéjük.

- Elhiszem, hogy nem tudatosan - folytatta egy idő után Joshua. - De téged is hajt a véred. Egyszerűen ki akarod próbálni ezeket a dolgokat, és az én akaratos, de butácska húgom nagyon is megfelel erre a célra.

- Butácska? - Harry maga sem vágott túl értelmes képet, ahogy feltette ezt a kérdést.

- Butácska, mert még neki sem jött meg teljesen az esze. Akármilyen nagy nőnek is képzeli magát, attól még csak egy kislány. Egy túl kíváncsi kislány. Mert azt sem hiszem, hogy ő szerelmes lenne beléd, a maga módján ugyanúgy megpróbál kihasználni téged, mint te őt.

- Igen? - Harry nem volt benne biztos, hogy ez a fordulat hízelgőbb lenne ránézve, mint az előző.

- De te idősebb vagy - folytatta Josh. - Neked kellene gondolkodnod Alice helyett is. Tudtad te nagyon jól, hogy egyáltalán nem helyes, amit tesztek. Vagy talán örülnél, ha az egyik húgod tűnne el egy éjjel egy fiúval?

- Ó! - Harry csak ennyit bírt kinyögni.

Bárki bármit is mondott neki eddig az üggyel kapcsolatban, lepergett róla, de most, hogy húgai kapcsán Josh a másik oldalt mutatta meg neki, ez mellbe vágta. Hirtelen nagyon is jól át tudta érezni Josh - és a többiek - aggodalmát. Nem volt kellemes érzés.

Persze Josh számított erre. Nagyon is jól ismerte a barátját - ismerte és kedvelte. Még hagyta, hogy a fiú saját levében pácolódjon, és amikor látta, hogy a lelkiismeret-furdalás milyen szép piros színt csal fiatal barátja napbarnított arcára, akkor szólalt meg.

- No és mi a másik híred?

- Hogy mi? - kérdezte Harry teljesen összezavarodva.

- Azt mondtad, híreid vannak. A jót - szüleink kibékülését - már elmondtad. És mi a rossz?

Harrynek idő kellett, mire át bírta magát állítani a másik közlendőre.

- A rossz? - motyogta, aztán mintegy magához tért. - Igen, a rossz. Apu és a professzor arról beszéltek, hogy a Nagyúr hamarosan megtalál egy vizet.

- Vizet? - kapta fel a fejét Josh.

- Valamilyen vizet, de elfelejtettem a nevét. De azt tudom, hogy halhatatlan és erős lesz tőle, ha valaki meg nem állítja. Josh! Figyelsz rám egyáltalán?

Josh fehér ajkakkal meredt maga elé.

- Az Örök Élet Vize... - motyogta szinte hangtalanul.

- Ez az! - vágta rá Harry. - Nem jutott eszembe...

- Merlinre! Ez iszonyatos!

- Csak ha nem állítják meg.

- Mit beszélsz? - fordult felé Josh, mintha álomból ébredne. - Ki állítaná meg?

- Hát te! - mondta Harry. - Meg én...

Folytatása következik