- Harry! Fogalmad sincs, miről beszélsz! - sóhajtott Josh.

- Miért? Magid vagy te is, meg én is.

- És gondolod, hogy ennyi elég?

Harry habozott egy pillanatig, mielőtt megszólalt volna.

- Meg ott van az a jóslat.

- A július utolsó napján született gyerekről? - kérdezte ironikusan Josh. - Igen, ez talán valóban illik rád... De akkor miért kellek én?

- Hát... - pirult el kissé a fiú, - te jóval több varázslatot ismersz, mint én.

- Tehát a magid lét, meg a július 31-én születés nem biztosíték?

- Hiába gúnyolódsz! - csattant fel Harry. - Valakinek meg kell állítania Voldemortot!

Josh kissé összerezzent.

- Meglátszik, hogy ki az édesanyád - mondta halkan. - Még a mi családunk is Sötét Nagyúrként, vagy csak Nagyúrként emlegeti.

- Apu is - mondta Harry. - Mások viszont Tudodkiként. De ennek mi jelentősége? Át kell mennünk, és meg kell állítanunk, akárhogy is emlegetjük.

Josh kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézett a barátjára.

- No és hogyan képzelted? - kérdezte. - Átmegyünk, és...? Azt sem tudod, hol van most. Hogy derítenéd ki? És hogyan kerülnél a közelébe? Nem csak testőrök őrzik, a legelszántabb halálfalók, de neki magának is van védelmi övezete. De tegyük fel, hogy ez is sikerülne. Hogyan végeznél vele? Ő is magid, ráadásul a világon nincs még egy olyan képzett varázsló, mint ő. Mit tennél ellene?

- Ez csak... akadékoskodás! Majd ha odakerülünk, megoldjuk a problémákat! A lényeg, hogy rászánjuk-e magunkat a cselekvésre, vagy sem.

- Nem, Harry. Ez nagyon nehéz feladat. Terv nélkül csak úgy belevágni kész öngyilkosság. Tulajdonképpen még tervvel is... - tette hozzá elgondolkodva.

- No jó - prüszkölt türelmetlenül Harry. - Hát akkor... átmegyünk, és megkeressük a nagyapámat. Megkérjük, hogy segítsen nekünk a Nagyúr közelébe kerülni, és... aztán majd meglátjuk!

Josh ismét azzal az átható tekintettel nézett barátjára. Sokára szólalt meg.

- A nagyapád...

- Igen? - kérdezte Harry, aki már nem győzte kivárni a folytatást.

Josh elfordította a fejét. A földön heverő nyilait tanulmányozva mondta:

- Lehet, hogy valóban tenni kellene valamit. De akkor inkább menjünk a Mesterhez, és próbáljunk meg vele összekovácsolni egy tervet.

- A Mester...! - horkant fel Harry.

- Mi bajod van vele? - nézett rá csodálkozva Josh.

- Semmi! Csak...

- Igen?

- Azt mondják, neki tényleg lenne ereje megsemmisíteni a Sötét Nagyurat, de mégsem teszi. És nem tudni, miért! Nem hiszem, hogy most hirtelen cselekvésre szánná magát. Azonkívül...

- Azonkívül?

- Nos... Nem hiszem, hogy engedne - mondta Harry dühösen. - Biztos ő is gyereknek tartana még, mint a többiek.

- Nem hinném, hogy bárki gyereknek tartana, Harry.

- Dehogynem! Ma aztán végképp hallottam ezt eleget! Még tőled is - tette hozzá fejét elfordítva.

Josh komolyan végigmérte a fiút.

- Nem - mondta megfontoltan. - Nem tartalak gyereknek. De még nem vagy felnőtt. A kettő között vagy valahol.

- Köszönöm - mondta Harry végtelen keserűséggel.

- Nem akartalak megbántani, de ez az igazság.

Harry nem válaszolt, Josh pedig nem akart többet mondani. Ám a csendet végül is a fiú törte meg.

- Mi van a nagyapámmal? - kérdezte.

- Tessék?

- Valamit mondani akartál az előbb a nagyapámmal kapcsolatban, de nem fejezted be. Mi van vele?

- Nos... csak a tervedet próbáltam mérlegelni.

- Igen?

- Igen, és... Nem tartom túl jó ötletnek, hogy a nagyapádtól kérjünk segítséget.

- Miért? - kérdezte Harry döbbenten.

- Mert nem is ismered. És ő sem téged. Mi van, ha nem is akar segíteni neked?

- De hiszen az unokája vagyok! Már hogy ne akarna?

- Harry! Hiszen soha nem is látott! Azonkívül...

- Igen?

- Harry! Mi itt élünk. A fehér mágusok között. Ő miért nincs velünk?

Harry elgondolkodva meredt a semmibe. Joshua utolsó kérdése nagyon egybevágott azzal, ami benne is megfogant. A nagyapja ott él, abban a másik világban, a Sötét Nagyúr uralma alatt... Halálfaló lenne? De ha az, akkor az apja...

Valahol valami hamis. Valahol valaki hazudott neki. Nem tudta még, hogy ki, nem tudta, mikor, de az érzés erős volt benne, sőt! Ez nem is csak érzés volt, hanem tudás, magid mivoltának egyik megnyilvánulása.

A hazugság régi, de egyik része friss. De mi volt az? Tekintetét elgondolkodva járatta körbe a vidéken, végül pillantása megállapodott Joshua komoly arcán.

Joshua.

- Mit titkolsz előlem? - kérdezte Harry szinte parancsoló hangon.

Joshuának az arcizma sem rebbent, így nem árulta el semmi, mennyire megdöbbent. Látta, miként merül el Harry a gondolataiban, és látta, miként bukkan fel belőlük, de ez a Harry nem az a Harry volt, mint egy perccel előbb. A kedves, mosolygós szemű fiú eltűnt, helyébe egy rideg, szúrós tekintetű fiatal férfi lépett. A hosszú szőke haja, a szürke szeme... Isten az égben! Lucius Malfoy! Igen! Ez a férfi olyan, mint Lucius Malfoy, csak a bőre napbarnított, és elegáns ruhák helyett kopott vászoninget és rövidnadrágot hord, lábán puha bőrcipő helyett ócska kötélszandál, és nincs rajta más ékszer, csak az anyja és a húgai hajából font nyaklánc. De azok a szemek...!

- Halljam! - csattant ismét az előbbi parancsoló hang, és Joshuának komoly erőfeszítésébe került, hogy kivonja magát a hatása alól.

- Nem - mondta. - Ezt nem velem kell megbeszélned.

A két fiatal hosszú percekig farkasszemet nézett, aztán Harry felállt és otthagyta a másikat.

Josh elgondolkodva nézte barátja egyre távolodó hátát.

A Malfoy családnál kellemes csevegéssel telt el az ebéd. A lányok - Lizzy és Mary - miután megtudták, hogy imádott bátyjuk feje fölül elvonultak a sötét felhők, bájosan csivitelve "húzták" egymást. Időről időre Draco is bekapcsolódott az évődésbe, Harry azonban csöndben maradt. Hermione érezte, hogy valami nincs rendben. Dracónál már akkor kezdődött, amikor hazatért, Harry pedig... nos, nála a történtek után érthető. Vagy mégsem erről lenne szó?

Ebéd után a szülők ott maradtak a közös helyiségben. A kunyhó nem volt nagy, egy hálószoba állt a szülők, egy a gyerekek rendelkezésére, a fürdőn kívül pedig csak egy közös helyiségük volt, ami egyszerre jelentette a konyhát, az étkezőt és a nappalit számukra. Télen nagyon sok időt töltöttek ebben a közös helyiségben, de jó időben, mint most is, a gyerekek szinte csak étkezni és aludni jártak haza. A környék teljesen biztonságos volt, a Malfoy szülők nem aggódtak értük soha, - eltekintve az előző éjszakától. De tudjuk, hogy ekkor sem külső tényező okozta a galibát, hanem Harry maga. Ám a dolgokat tisztázták, és most gond nélkül lehetett volna hallgatni a beszűrődő gyermekzsivajt, ha... Draco homlokán nincs az az árnyék.

- Mi a baj? - kérdezte Hermione kedveskedve.

Draco az ujjaival csalogatta a feleségét maga mellé.

- Gyere ide!

Hermionénak nem kellett sok bíztatás, átült a férfi melletti székre, belekarolt Dracóba, fejét a vállára hajtotta. Draco is ráhajtotta a saját fejét asszonya bozontos fürtjeire, és megfogta a kezét. Egy darabig mindketten élvezték a csendet, a nyugalmat, egymás közelségét.

- Olyan jó veled - sóhajtotta egy idő után Hermione.

Draco válaszul csak megcsókolta az asszony haját. Hermione egy pillanatra behunyta a szemét a gyönyörűségtől, aztán szólalt meg újra.

- Mi a baj? - kérdezte ismét.

- Ezt én kérdezhetném tőled - válaszolt Draco. - Olyan furcsa vagy az utóbbi időben.

- Furcsa?

- Igen. Sokszor annyira ingerült vagy, máskor meg elmélázol... Komolyan, szinte már arra gondoltam, hogy másállapotban vagy.

- Hogyan? - kapta fel a fejét Hermione, és riadtan tekintett a férfira.

Draco kutatva fürkészte asszonya arcát, aztán lassan szólalt meg:

- Tehát igaz. Másállapotban vagy...

Hermione csak bólintani tudott, mert hang nem jött ki a torkán.

Draco a kezét az asszony hasára tette.
- És mennyi idős vagy? - kérdezte mosolyogva.

- Azt hiszem... azt hiszem, két hónapos - suttogta Hermione.

- Igen - bólintott Draco. A koncentrálástól kissé összeráncolódott a homloka. - Nagyjából kilenc hetes. Egészséges kisfiú.

- Miért mondtad meg? - húzta el a száját kissé az asszony. - Azt akartam, hogy ez meglepetés legyen!

- Lehet, hogy tévedek - vonta meg a vállát Draco, de Hermione csak legyintett. Draco volt a falucska gyógyító embere. Ha egyszer azt mondta, hogy a leendő gyermek fiú lesz, akkor fiú lesz. Születésig biztos nem fog nemet változtatni. De azt is mondta, hogy egészséges, és Draco ebben sem szokott tévedni.

- Na és mit szólsz hozzá? - kérdezte, miközben ismét hozzábújt a férfihoz.

- Ez egy csodálatos dolog - válaszolta Draco, de az asszony figyelmét nem kerülte el az az apró sóhaj, ami megelőzte a feleletet.

Hermione felkapta a fejét.

- Mi a baj? - kérdezte immáron harmadszorra.

- Nincs semmi - mondta Draco mosolyogva, de Hermionét nem tudta megtéveszteni. Az asszony nem véletlenül tartozott a falucska vezetői közé, esze vágott, mint a borotva, megérzései helytállónak bizonyultak. Ráadásul két évtizede élt együtt Draco Malfoyjal.

- Ki vele! - mondta. - Minél előbb esünk túl rajta, annál jobb.

Draco hosszan, nagyon hosszan nézte az asszonyt, de Hermione nem sürgette tovább. Látta rajta, hogy a gondolatait rendezi, a gondolatait, amelyek valószínűleg súlyosak.

A férfi végre vett egy mély levegőt, hogy belevágjon a mondókájába, amikor kivágódott az ajtó, és bejött Harry.

- Apu! Beszélhetek veled? - kérdezte azonnal.

- Hát persze - felelte Draco.

- Majd később - mondta Hermione.

Harry szeme az apjáról az anyjára rebbent.

- Nagyon fontos lenne - mondta.

Annyira határozottan csengett a hangja, hogy a szülők felkapták a fejüket.

- Mi baj van? - mozdult felé az anyja.

Harry habozott.

- Apuval szerettem volna...

- Ha bármi gond van, az engem is érint - jelentette ki Hermione.

- Nincs gond... vagyis... - Harry a koncentrálástól egy pillanatra becsukta a szemét. - Ki a nagyapám?

Ha nem változik meg a tekintete ugyanúgy, mint amikor Josh-sal beszélt, Hermione valószínűleg elzavarta volna. De ő is észrevette a döbbenetes hasonlóságot a fia és Lucius Malfoy tekintete között, és azt is érzékelte, hogy Draco is látja ugyanezt. Draco... De hiszen az ő szeme is szokott ilyen lenni. Mint most is...

- Miért fontos ez? - kérdezte Draco. A hangja nyugodtan csengett.

- Halálfaló?

Harry ugyanolyan nyugodt hangon tette fel a kérdését, mint az apja, mégis, mintha bombát dobott volna a kis szobába. Hermione ingerülten mozdult a fiú felé, de Draco egy kézmozdulattal visszafogta. Neki csak a szemöldöke húzódott egy kicsit összébb.

- Újra kérdezem - mondta, - miért fontos ez?

- Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje megtudnom? - kérdezte Harry.

- Miért gondolnám így?

- Nem vagyok már gyerek.

- Ezt éppen most mondod? - csattant fel az anyja. - A tegnap éjjel történtek után?

Harry éppen vette volna a levegőt, hogy válaszoljon, amikor megszólalt Draco.

- Mit hallottál?

Harry dacosan nézett az apja szemébe.

- Hogy Voldemort közel jár ahhoz, hogy előállítsa a... vizet!

Hermione kiegyenesedett ültében.
- Hol hallottad ezt?

- Aputól.

- Mikor?

- Amikor a Professzorral beszélt.

Hermione a férje felé kapta a fejét.

- Tehát ez? - kérdezte szemrehányóan. - És nekem miért nem mondtad el?

- Most készültem rá - felelte Draco nyugodtan.

Azok a hideg szürke szemek...

- Most? De hiszen ez létfontosságú dolog! Azonnal el kellett volna mondanod, amint hazatértél!

- A Mesternek azonnal elmondtam.

- Na és nekem? A falu vezetőségéhez tartozom! Ha már azt nem nézed, hogy a feleséged vagyok...

- És mit tud tenni a falu? Vagy a vezetősége? - Draco hangja hidegen csendült, és Hermione kellemetlenül végigborzongott a férfi pillantásától.

- De a Mester... - rebegte.

- A Mester csak bólintott, hogy tudomásul vette - vágott a szavába Draco ridegen, de az asszony meghallotta benne a keserűséget.

- Nem tesz semmit? - kérdezte hitetlenkedve.

Draco néma pillantása minden szónál ékesebben beszélt. Hermione keze önkéntelenül is a hasára tévedt.

- De hát mi lesz velünk? - kérdezte kétségbeesetten.

- Valószínűleg nem azonnal fog megtalálni bennünket. Akármekkora ereje is lesz, ez azért hatalmas varázslat.

- És utána? - nézett rá Hermione.

Draco ismét csak némán nézett vissza rá.

A beálló csöndet Harry kérdése szakította ketté.

- Halálfaló a nagyapám?

A rossz hír kitárgyalásakor a szülők szinte el is feledkeztek a fiúról, ám erre kénytelenek voltak ráfigyelni. Most az anyja kérdezte:

- Miért fontos ez?

Ám Draco másra volt kíváncsi:

- Mit akarsz tenni?

Harry pillanatnyi feszengéséből Hermione rájött, hogy Draco kérdése volt a lényegbe vágóbb.

- Mit akarhat tenni? - fordult Dracóhoz.

A férfi továbbra is a fiút nézte átható tekintettel.

- Át akar menni. Meg akarja állítani a Nagyurat - mondta lassan.

- Nem! - kiáltotta Hermione Harry felé fordulva. - Ezt verd ki a fejedből!

Harry dacosan nézett az anyjára.

- Meg kell próbálni - mondta.

- Mire mennél vele te, a kölyök? - replikázott Hermione. - Hiszen még Harry Pottert is megölte, pedig Harry felkészültebb, tapasztaltabb volt, mint te, Voldemort pedig jóval gyengébb, mint most.

- Nem vagyok kölyök! - tiltakozott a fiú. - Különben is... üljünk itt ölbe tett kézzel, és várjuk, míg el nem jön értünk, és meg nem öl mindnyájunkat?

- És úgy érzed, hogy a te feladatod megállítani minden idők legerősebb sötét mágusát? - gúnyolódott Hermione.

- Magid vagyok! - kiáltott Harry.

- Egy képzetlen magid!

- Nem igaz! Nagyon sok varázslatot tudok!

- De még az iskoláidat sem fejezted be!

- És ha Voldemort elkészíti azt a vizet, akkor be bírom fejezni?

- Nem engedem, hogy a biztos halálba rohanj! Maradsz szépen a fenekeden!

- Anyu...!

- És erről nem vagyok hajlandó vitát nyitni!

Harry orrcimpái remegtek a dühtől, de ismerte az anyját. Tudta, itt már semmiféle további erőlködésnek nincs helye. Feldúltan kirohant.

- Drágám! Nem biztos, hogy ezt így kellett volna elintézni.

- Nem engedem oda! Magid ide vagy oda, mégiscsak kölyök! - felelte Hermione még mindig villogó szemekkel.

- Persze, hogy nem engedjük oda - ölelte át a feleségét Draco. - Nyugodj meg. Én sem engedem.

- Akkor meg mire volt jó ez a kérdés? - tolta el magától ingerülten Hermione.

- Csupán arra gondoltam, hogy az őszinteség meggyőzőbb lehet a gyereknek, mint a szimpla tilalmak.

Hermione kissé elgondolkodott.

- Lehet - bökte ki végül. - Nem kellett volna ilyen ingerülten beszélnem vele...

- Ne hibáztasd magad - szorította magához gyengéden Draco, miközben Hermione kissé fáradtan hajtotta a fejét férje széles mellkasára. - Ez az állapotoddal jár.

- De akkor is... Beszélnem kell vele.

- Majd én beszélek vele. Nyugodj meg. Majd én beszélek vele...

 Folytatása következik

vissza

tovább