- Olyan nyúzottak vagytok ma reggel – mérte végig a férjét és az unokáját rosszallóan Narcissa.

A reggeliző szobában voltak, de még nem ültek asztalhoz. Várták a Nagyurat.

Harry csak egy nagyot sóhajtott, aztán meglehetősen udvariatlanul elfordult a nagyanyjától. Ujjaival idegesen tágítani próbált az inge túl szoros nyakán, amit a talárja alatt viselt. Szokatlan volt neki ez az elegancia, főleg így, hétköznap, kényelmetlenül érezte magát benne. De Narcissa ragaszkodott hozzá, hogy Harry elegánsan öltözködjön, hiszen egyfelől Malfoy, másfelől a kastélyban tartózkodik a Nagyúr is, és ez kötelez.

Lucius próbálta meg kimagyarázni a gyereket.

- Zűrös volt az éjszaka a két behatoló miatt – mormolta. Ő sem volt nyugodt, hiszen ilyen életveszélyes játékba még soha nem kezdett, mint most, de Harrynél összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a rutinja, és tudott uralkodni magán.

- Tényleg! – kapott a szón Narcissa. – Ki volt az a két behatoló? Olyan későn jöttél vissza, Lucius, hogy nem győztelek kivárni, elaludtam.

- Sok volt a megbeszélnivaló – hárította el a kérdést Lucius, de Harry válaszolt helyette.

- Az anyám és a barátnőm, Alice Piton – mondta, de nem Narcissára nézett, hanem a nagyapjára, meglehetősen szemrehányó szemekkel.

- Szent isten! – kiáltott fel Narcissa. – Hermione? Mit keres itt?

- Engem – mondta Harry tömören.

- Oh! – nyugtázta Narcissa, aztán egy gondolatnyi szünet után ismét kitört belőle a kíváncsiság: - Tehát Pitonnak lánya van? És mennyi idős? Milyen? És ő minek jött ide?

Lucius felé intézte a kérdéseket, de Harry válaszolt rájuk, igaz, meglehetősen kényszeredetten:

- Alice tizennégy éves. Szép. Kedves. Okos. Ő is miattam jött ide. És még csak nem is beszélhettem vele – fordította el a fejét, hogy ne lássák a nagyszülei a könnyeket, amiket a tehetetlenség csalt a szemébe. Keserű hangja azonban elárulta.

Lucius úgy döntött, hogy bizonyos szempontból megkönyörül a gyereken.

- Ha gondolod, reggeli után lemehetünk, és beszélhetsz vele – mondta félig odavetve.

Harry arca felderült.

- Köszönöm! És anyával? – tette hozzá reménykedve.

Lucius azonban merevvé vált erre a kérdésre.

- A Nagyúr azt parancsolta, hogy ne engedjelek benneteket érintkezni. A fejemmel felelek érte.

Egy nappal előbb Harry még habozás nélkül rátámadt volna a nagyapjára ezért a feleletért, lehordva mindenféle gyáva alaknak, az elmúlt időszak eseményeinek tanulságai azonban óvatosságra intették.

- Akkor azt hiszem, jobb lesz, ha betartjuk a Nagyúr utasításait – mondta. – Ha Alice-szel beszélhetek, én már azért is hálás vagyok.

Lucius meglepetten kapta fel a fejét. Nocsak! Ez pontosan úgy hangzott, ahogy az egy Malfoytól elvárható! Lehet, hogy ebben a vészhelyzetben a kölyöknek megjön az esze?

Narcissa egyikükről a másikukra nézett, és már nyitotta volna a száját, amikor belépett a Nagyúr. A Malfoy házaspár mélyen meghajolt, Harry pedig többé-kevésbé követte a példájukat, így az ő meghajlása jóval kevésbé alázatosra – és kecsesre - sikeredett.

Mindnyájan leültek az asztalhoz. A társalgást Voldemort nyitotta meg azzal, hogy odafordult Harryhez:

- Hogyan telt az éjszakád? – kérdezte.

- Köszönöm, a körülményekhez képest jól – válaszolta a fiú.

- A körülményekhez képest? – vonta fel a szemöldökét a Nagyúr, miközben elvett egy pirítóst.

- Anyu és a barátnőm eléggé zajosan érkeztek – mondta Harry óvatosan.

- Á! Értem, mire gondolsz – nyugtázta a választ Voldemort. – Igen, elég nagy ricsajt csapnak ezek a riasztó bűbájok, de beláthatod, hogy szükség van rájuk.

- Bizonyára – hagyta helyben Harry. Elhatározta magát, és az izgalomtól alig bírt egy falatot is lenyelni. – Lord Voldemort… - kezdte bizonytalanul.

A Malfoy házaspár összerezzent a név hallatán, a Nagyúr viszont kérdőn vonta fel a szemöldökét.

- Lord Voldemort? – visszhangozta.

- Nem jól mondtam? – hebegte visszakozva a fiú.

- De igen – nézett rá elgondolkodva a Nagyúr. – Hiszen ez a nevem. Csak furcsa volt, hogy az elmúlt pár órában többször hallottam, mint az előző tizenhat évben. Az embereim ugyanis Nagyúrnak szoktak szólítani – tette hozzá magyarázólag.

- Anyám mondta magának? – kérdezte Harry habozva.

- Igen – nézett Voldemort nyíltan a fiú szemébe.

- Beszélhetek vele?

- Nem.

Harry hirtelen levegőt sem kapott a rideg visszautasítástól.

- Miért nem? – sikerült kinyögnie.

Voldemort lenyelte a falatot, aztán a székében hátradőlve nézte a fiút. Mi tagadás, Harry bizony kínosan érezte magát ettől a hideg tekintettől.

- Nézd, fiam! – mondta a Nagyúr. – Nagy vagy már, majdnem felnőtt, beszélhetek veled nyíltan.

Harry nyelt egyet, de csak némán bólintott, Voldemort pedig folytatta:

- Udvariasan bánok veled, de te valójában az ellenségem vagy. Az anyád és a barátnőd is az. Azt viszont mégsem várhatod tőlem, hogy az ellenségeimet lépten-nyomon pátyolgassam.

- Anyámat mégis vendégszobában szállásoltatta el – vetette közbe Harry.

- Bánod? – firtatta Voldemort.

- Nem azt – pirult el halványan a fiú. – Hanem hogy Alice meg a tömlöcbe került.

- Az anyád az anyád. Tartozom annyival a vendéglátómnak – biccentett Lucius felé, aki hasonló biccentéssel fogadta az udvarias gesztust, - hogy a rokonait nem záratom a saját tömlöcébe. De Alice Piton… Nos, neki semmivel sem tartozom.

- Alice a menyasszonyom.

Voldemort fanyar mosollyal nyugtázta a fiú próbálkozását. Még Narcissa és Lucius is alig bírták elrejteni a derültségüket.

- Dicséretes a vonzalmad – mondta a Nagyúr, - de attól tartok, még túl fiatal vagy egy ilyen komoly kapcsolathoz.

- A szeretetnek semmi köze az életkorhoz – válaszolta Harry fülig pirultan.

- Lehet, hogy így van – hagyta rá Voldemort. – De beláthatod, hogy ez engem mégsem kötelez. Nagyvonalú vagyok, élvezheted a kastélyt és nagyszüleid társaságát. De a foglyaimmal kapcsolatban én mondom meg, hogy mi legyen – vált keménnyé a hangja.

- Én is a foglya vagyok? – nézett a szemébe Harry dacosan.

A jelenlévők legnagyobb meglepetésére Voldemort elmosolyodott.

- A vendégem vagy, fiú. A különleges vendégem…

*

Gianna olyan észrevétlenül csúszott át az álmot az ébrenléttől elválasztó határmezsgyén, hogy amikor megpillantotta Josh fekete szemét, ami őt figyelte, azt hitte, még álmodik. Egy pillanatra megint becsukta a szemét, de a valóságot szebbnek találta, hát újra kinyitotta.

- Jó reggelt! – mondta mosolyogva.

- Jó reggelt! – mosolygott rá vissza a férfi.

- Mióta nézel?

- Mióta felébredtem.

- Miért nézel?

- Mert a valóságban még szebb vagy, mint az álmaimban.

Gianna beleborzongott, hogy Josh ugyanazt mondja, amit ő is gondolt az imént, ráadásul szinte ugyanúgy mondja. Úgy bújt közelebb a férfihoz, mint egy macska, amikor hízelegni akar.

- Szeretlek – csúszott ki a száján, de nem bánta.

- Én is szeretlek – mondta Josh, miközben puha csókot lehelt a nő homlokára.

- Milyen szép vagy – cirógatta végig Gianna a férfi arcát könnyed ujjakkal. És komolyan is gondolta. Azok az éjfekete fürtök, a magas homlok, a dús, ívelt szemöldök, a bársonyos tekintet, az enyhén ferde sasorr, a szépmetszésű száj… mindehhez az arc markáns vonásai és a ruganyos, izmos férfitest… Gianna úgy érezte, ennyi szépséget ő meg sem érdemel.

Elmélyültségében nem is tudatosult benne, hogy Josh hasonlóan bámulja őt, nem kevésbé gyönyörködve és nem kevésbé meghatva. Valahol azonban mégiscsak érzékelte, és a férfi szerelme még jobban növelte az övét.

„Örökké itt tudnék maradni” – gondolta Josh, de abban a pillanatban belenyilallt a lelkiismeret-furdalás.

Alice…

Gondterhelten fúrta bele a fejét Gianna vállába. A nő megérezte a hangulatváltozást, és azt is, hogy most valami fontosat fog hallani, de azt is, hogy ez Joshnak egyáltalán nem könnyű. Gyengéden megsimogatta a férfi fejét és várt. És nem hiába.

Josh mély levegőt vett, aztán belevágott.

- Fehér mágus vagyok – kezdte. – Azonkívül magid.

Gianna parányit összerezzent, de nem szólt. Némán nézett bele Josh szemébe, és várta a folytatást.

- Az anyám mugli, de az apám varázsló, méghozzá volt halálfaló. Hosszú történet lenne elmesélni, hogy miért fordult a Nagyúr ellen, és nem is tartozik ide, de az biztos, hogy ha elkapnának, apám árulása miatt is nekem kellene lakolnom.

Giannának csak elsötétült egy picit a szeme, de még mindig nem szólt.

- Annak ellenére, hogy mugli, anyámnak is volt afférja a Nagyúrral – folytatta Josh. – Kevesen tudják, de a háború előtt a Nagyúr megpróbálta egy varázslattal kiirtani a muglikat, és ebben anyám gátolta meg. Ez is egy hosszú történet, ha egyszer lesz időnk, majd elmesélem, ha érdekel.

- Nekem magamnak is volt összetűzésem már a Nagyúrral – mondta tovább, látszólag ügyet sem vetve Gianna riadt rezdülésére. – Alig voltam kilenc éves, amikor kitört a háború. Nem tudom, hol voltál te akkoriban, de mi Londonban. A halálfalók irtó hadjáratának az volt az első célpontja. A különleges kegyetlenségeikről viszont lehet, hogy hallottál – persze, gondolom, másmilyen előjellel.

Gianna csak riadt szemekkel bámulta Josht, de még mindig nem szólt.

- Apámnak a háború kitörése előtt egy fontos megbízatással el kellett mennie, így anyámmal kettesben maradtunk – folytatta Josh. – Nem szerénykedek, anyám nekem köszönheti, hogy megmenekült. Az én különleges képességeimnek. Apámat kutatva-várva futottunk végig az országon észak felé, amikor balsorsunk összehozott Lucius Malfoyjal. Ő sem bírt volna velem, de ő volt olyan intelligens, hogy meg sem próbálta, hanem rögtön értesítette a Nagyurat. A Nagyúr azért már nekem is sok volt, bár én is neki, mert se engem, se anyámat nem bírta megölni.

- Anyádat hogyhogy nem? – szólalt meg végre Gianna kíváncsian.

- A védelmem alatt állt – válaszolta Josh magától értetődően, és Gianna rádöbbent, hogy a válasz valóban magától értetődő. Josh magid…!

- Hónapokig birkóztunk egymással – folytatta Josh. – Gyerek voltam, nem sok esélyem volt ellene, de életben maradtunk. Végül egyezséget kötöttünk, hogy nem próbálunk ártani egymásnak. Persze, ez az egyezség nem volt egyforma súlyú. Nekem még a magid erőmet is korlátozta, ő pedig… Hát nem tudom, hogy ha ellenem támadt volna, valóban meghalt volna-e. Anyám és én biztos, hiszen még az egyszerűbb varázslatokkal is megsebeztem anyámat.

- Vér-átok szerződést kötöttetek? – vetette közbe Gianna halkan.

- Igen. Ismered?

- Hallottam már róla.

- Draco Malfoy kapcsán?

- Igen – ismerte el Gianna.

- Persze, hiszen a rokonod.

- Az.

- Hát igen… A vér-átok szerződés után átadott Lucius Malfoynak, ő meg bezárt minket az Északi Toronyba. Eleinte nem értettem a Nagyúr döntését, de így, felnőtt fejjel már azt hiszem, tudom, mi motiválta. Tudta, hogy Lucius neheztel anyámra egy régi eset miatt, és azt is, hogy meg fogja találni a módját annak, hogy bosszút álljon.

- És megtalálta?

- Meg. A torony kísértetét szabadította ránk. Az a ronda démon soha nem bántott minket igazán, csak ijesztgetett, de egy idegileg kikészült nőnek és egy rémült gyermeknek ennyi is elég volt. Állandóan védekeztem, és ezzel állandóan megsebeztem az anyámat. Gondolom, a Nagyúr és Lucius terve az volt, hogy előbb-utóbb kiborulok, és végzek magunkkal.

- Nem… – kerekedett ki Gianna szeme iszonyodva.

- Lehet, hogy sikerült is volna a terv, de közbejött valami. Ha hallottál Draco vér-átok szerződéséről, akkor hallanod kellett a szerelmének történetéről is.

- Ezt már csak úgy suttyomban – mentegetőzött Gianna. – Mr. Malfoy nem szívesen vette volna, ha bárki nyíltan rákérdez a családja szégyenére.

- Szégyenére… - visszhangozta vigyorogva Josh, de miután látta, hogy a nő nem érti, mi ebben az olyan vicces, erőt vett magán, és elkomolyodva folytatta. – Hermionét és a kis Harryt, Draco fiát apám menekítette meg egy barátjával. Hálából Hermione azt követelte Dracótól, hogy segítsen apámnak kiszabadítani minket. Én… sajnos képtelen vagyok erre az esetre azt mondani, hogy Draco szégyent hozott bárki fejére – mosolyodott el csibészesen.

Gianna akarva-akaratlan kénytelen volt visszamosolyogni rá, de őszintén szólva kóválygott a feje.

- Na és most? – kérdezte.

- Most? Tegnap Harry elém állt, hogy nekünk kettőnknek kell megmentenünk a világot a Nagyúrtól.

- Micsoda?

- Bizony! – vigyorodott el Josh. – Néha az én fiatal barátom roppantul lökött.

Josh előtt felrémlett az előző napi jelenet. Ismét maga előtt látta Harryt, amint ott áll előtte peckesen, ezüstszőke haján megcsillan a napfény, arcára igyekszik komoly, férfias kifejezést erőltetni, de a szemében még ott van a gyermekkor ártatlansága.

És most valószínűleg fogságban van…

Joshnak most semmiféle erőfeszítésébe nem került, hogy elkomolyodjon.

- Azt a hírt kaptuk, hogy a Nagyúr közel áll az Örök Élet Vizének előállításához. Harry is magid, ráadásul július 31-én született, éjfélkor, úgyhogy a fejébe vette, hogy át kell jönnünk, és meg kell próbálnunk megakadályozni a végkifejletet. Én elzavartam, de Harry sajnos komolyan gondolta, és átjött. Már ez is elég lett volna, de a húgom, aki kamaszkora minden lángolásával szerelmes belé, követte. Azért jöttem, hogy kiszabadítsam őket.

Csönd lett. Gianna emésztette a hallottakat, de nem volt könnyű dolga.

- A húgod is magid? – kérdezte egyszer csak, bízva abban, hogy a homályos dolgok tisztázása hátha segítségére lesz majd a döntésben.

- Nem – válaszolta Josh. Tudta, hogy most idő kell a nőnek.

Gianna egy darabig ismét gondolkodott, csak aztán állt elő a következő kérdéssel:

- Azt mondtad, „átjött”. Hogyhogy átjött?

- Így szoktuk mondani. Mi egy másik világban élünk.

- Hol?

- Nem tudnám megmondani, mint ahogy egyikünk sem. Varázslat védi, hogy még csak véletlenül se legyünk az otthonunk árulói.

Ismét csönd lett.

- Miért mondtad ezt el nekem?

Josh arca kissé megrándult a nő kérdésében rejtező kétségbeesés hallatán, de aztán felelt:

- Mert kérdezted. És mert tudnod kell, hogy dönteni tudj.

- Dönteni? Miben?

- Hogy segítesz-e nekem. És hogy utána velem tartasz-e.

Gianna elfordította a fejét, úgy bámult bele a levegőbe.

- Miért nem mondtad el ezt tegnap este? – kérdezte keserűen.

Joshnak fájt ez a kérdés, de nem mutatta ki.

- Minden tudás hatalom – felelte. – De ez a tudás veszélyes is. Féltettelek.

- És most már nem féltesz?

- Bízok benned.

Gianna Josh felé kapta a fejét, és a mozdulattól kicsordult a könny a szeme sarkából.

- Honnan veszed ezt a fene nagy bizalmat? – sziszegte. – Hiszen alig ismersz!

- Tudom – nézett vissza Josh komolyan.

- Hát akkor?

- Szeretlek. Nem tehetek róla.

- És ha azt mondom, hogy nem?

Josh egy pillanatra becsukta a szemét, és apró levegőt vett.

- Jogod van hozzá – mondta.

- De mit tennél? – kérdezte dühösen a nő.

- Elkábítanálak arra az időre, amíg itt vagyok –felelte Josh. Az arca olyan ridegnek tűnt, de a szeme szomorúan csillogott.

- És utána? Elmennél? Kisétálnál az életemből?

- Ha ezt akarod…

Gianna melle egyre hevesebben hullámzott, végül egyszerre tört ki belőle a sírás és a düh.

- Te aljas! - ütött a férfi vállára kis öklével. – Te hazug!

Josh hagyta egy darabig, hogy a nő levezesse a feszültségét, aztán magához ölelte. Ringatta, simogatta, csókolta, úgy súgta a fülébe:

- Lehet, hogy meghalunk. De akkor is együtt halunk…

*

Diavolo ruganyos léptekkel ment a tömlöc felé. A különböző csapdákat rutinosan kerülte ki – járt már erre. Először persze Lucius Malfoyjal, hiszen a házigazda engedélye kellett ahhoz, hogy egyáltalán lemehessen a tömlöcszintre. Másodjára már maga. Az engedélyek – a Nagyúr parancsára – továbbra is éltek, ami pedig a csapdákat illeti, Diavolónak elég volt egyszer megmutatni, kitörölhetetlenül belevéste az elméjébe mindet.

Két halálfaló teljesített szolgálat lenn. Az egyik – egy jól megtermett férfi – bizalmatlanul méregette a közeledőt.

- Ki vagy? – kérdezte gorombán.

- Diavolo – vetette oda a testőrparancsnok, és ment volna tovább.

Az őr azonban vagy olyan eldugott helyen élhetett, ahol nem hallotta ezt a nevet, vagy túl ostoba volt, hogy kapcsoljon, mindenesetre elállta Diavolo útját.

- Te nem Mr. Malfoy vagy – közölte az egyébként nyilvánvaló tényt.

Diavolo végigmérte az ember-monstrumot.

- A Nagyúr testőrségének parancsnoka vagyok – mondta megránduló orrcimpával.

- Itt Mr. Malfoy parancsol – fölényeskedett az őr. – Eriggy innét, míg jó dógod van!

- Mr. Malfoy engedélyezte, hogy idejöjjek – fegyelmezte magát Diavolo.

- Azt akárki mondhassa!

- Hát járj utána. De igyekezz, mert fogytán a türelmem.

- Na! Nana! Csak ne fenyegetőzzél itten, hallod? Mert meg tanállak sóhajtani! – ropogtatta meg az öklét a monstrum.

- Te! – intette a másik őr. – Jobb lenne mégis megnézni azt az engedélyt! Én már hallottam a pasasról…

- Mit parázol itten? – vetette hátra a nagydarab. – Elintézem én ezt a nagylegényt félkézzel is! – Azzal előrébb lépett.

Diavolónak csak egy szempillantás kellett ahhoz, hogy két jól irányzott ütéssel vérző arccal küldje földre az ellenfelét, és hogy a másik őrt kirántott pálcájával sakkban tartsa.

- Megnézheted az engedélyem és elviheted innen a haverodat – mondta higgadtan a reszkető alaknak, mintha semmi különös nem történt volna, - de csak miután megmutattad, hol találom az éjjel behozott lányt.

- El Diablo… - hebegte az őr.

- Az. Úgyhogy jobban tennéd, ha igyekeznél.

- Mutatom az utat, uram!

Diavolo eltette a pálcáját. Ez az őr is magasabb volt nála, és látszatra erősebb is, a sebhelyes férfi mégis magabiztosan mozgott, nem látszott rajta szikrányi félelem sem. Bezzeg az őrön! A pálca eltevése még nagyobb nyugtalansággal töltötte el, hátra-hátra tekintgetve kalauzolta el rettenetes látogatóját a kérdéses cellához.

- Ez az, uram – készségeskedett.

- Jól van. Elmehetsz.

Az őrnek nem kellett kétszer mondani, szinte futva igyekezett minél messzebb innen.

Diavolo a pálcája fényénél vette szemügyre a sarokban kucorgó foglyot. Egészen fiatal lány volt, nem több tizenöt évesnél, de lehet, hogy annyi sem. Hosszú, fekete haja szinte beborította az egész alakját, sápadt arcából szép metszésű zöld szem villogott elő, ahogy hunyorogva felé nézett. Felhúzta a lábait, így a hosszú combjaiból következtetni lehetett arra, hogy termete magas, és Diavolo gyakorlott szeme azt is látta a gyér fény ellenére, hogy alakja karcsú és máris nőies.

A férfi elvigyorodott. Nem sok gyengéje akadt, de az ilyen zsenge korú, nővé válásuk kezdetén álló fiatal lányoknak nem tudott ellenállni.

Hogy is mondta a Nagyúr? „A módszereket rád bízom, csak nyoma ne maradjon…”

Diavolo megigazgatta a nadrágja elejét, aztán elégedett vigyorral közelebb lépett.

Garantálja, hogy nem marad nyoma…

Folytatása következik

Folytatása következik

vissza

tovább