Gianna azonban nem viszonozta a pillantását, mert még mindig Dracót bámulta. Egészen pöttöm lányka volt, amikor Draco elszökött Hermionéval, nem is emlékezett már az arcára. De rengetegszer hallotta a suttogva terjedő történetet a halálfaló ifjú és a sárvérű lány szerelméről. Arról a szerelemről, ami legyőzött minden akadályt, és ami végül rávette az ifjút, hogy hátat fordítson a Nagyúrnak, sőt erőt adott neki, hogy el is tudjon szökni előle! Mert az emberek nem hallottak a Mesterről – a Nagyúr nem verte nagydobra, hogy létezik egy, az övéhez mérhető hatalom, Lucius Malfoy pedig a saját jól felfogott érdekében senkinek nem beszélt róla -, így azt hitték, Draco egymaga dacolt a Nagyúrral. Persze, ha hivatalos fórumokon nagyon muszáj volt szóba hozni az esetet, akkor azt állították, hogy a Nagyúr végzett a rebellisekkel, de a köznép meg volt róla győződve, hogy Draco és Hermione él.

Több volt ez, mint egy egyszerű szerelmi történet: legenda lett. Egy olyan világban, ahol a sötét erők uralkodtak, ahol mindennapossá vált a halál és a kín azoknak, akik nem tartoztak az uralkodó körökhöz, magának a reménynek a legendája lett. És tovább szőtték ezeket a legendákat, úgy állították be Dracót, mint a Messiást, aki majd ismét eljön egyszer, és akkor szabadulást hoz a szenvedőknek.

Gianna is hallott ezekről a legendákról, de nem hitt bennük. Őt csak a szerelmi szál ragadta meg. Az ő szemében Draco nem Messiás, hanem Lovag volt, romantikus megtestesítője mindannak, amiről a kis- és kamaszlányok ábrándozni szoktak. A Szőke Herceg. Fehér lovon.

Ilyen csak a mesében szokott létezni…

És most itt áll előtte.

A megtestesült Mese.

Ez egyszerűen hihetetlen!

- Tényleg te vagy? – kérdezte ámulva. – Te vagy Draco Malfoy?

- Tényleg én vagyok – mosolygott rá Draco. Valamit megérzett mindabból, ami most a lányban lejátszódott. – Valóban, nem is üdvözöltelek még, kis kuzin.

Igen, ez csak ő lehet! Ahogy mondták: egészen világos szőke haj, szürke szemek, kemény vonás a száj szögletében, no és a hasonlatossága Lucius Malfoyhoz…! De ezek a szemek megértően néznek, nem hidegen, és a száj szögletében megbúvó kemény vonás is inkább határozottságra vall, semmint ridegségre.

Ez ő! A Lovag! És kuzinnak szólítja! Josh – a Szerelem – és a Lovag egy napon…!

- Khm… - köszörülte meg Josh a torkát kissé rosszallóan. Vagy akár mondhatni: kissé féltékenyen.

Gianna végre magához tért. Sugárzó mosolyt villantva a fiatalemberre mondta:

- Hát persze, hogy vállalom!

- Nagyszerű – morogta Josh, de a szeme gyanakodva pásztázott Draco és Gianna között.

- Nagyszerű – mondta Draco is, aki úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre Josh tekintetéből. – Csakhogy Gianna önmagában kevés, te is kellesz oda.

- Miért? – vonta fel Lucius kérdőn a szemöldökét.

- Ahogy mesélted – fordult Draco az apja felé -, Gianna nagyon okos lány, de nincs se tapasztalata, se plusz képessége. Márpedig ahhoz a bűbájhoz, amivel a Nagyúr bezárta Hermionét, csak a legnagyobb körültekintéssel szabad közelíteni, különben félő, hogy baj lesz. Egy átlagos varázsló vagy boszorkány biztos, hogy alkalmatlan erre a feladatra. Josh-t viszont a Mester – éppúgy, mint engem – többek között éppen az ilyen bonyolult mágiák kitapogatására és semlegesítésére készített fel.

- Gondolod, hogy a Mester előre tudta, hogy szükségünk lesz ilyesmire? – kérdezte Josh hitetlenkedve.

- Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Draco. – De tőle akár ez is kitelik.

Josh elgondolkodott egy pillanatra, aztán megrázta a fejét.

- Na és Alice? – kérdezte.

- Alice Harryvel van – válaszolt Lucius.

- A börtönben?

- Nem, itt, Harry szobájában. A kölyök kikönyörögte a Nagyúrtól, hogy hadd lehessen vele.

- Ez rendes volt tőle – jegyezte meg Josh.

- Az – helyeselt Lucius meglehetősen szárazon. – És szokás szerint meggondolatlan.

Josh kérdőn pillantott Dracóra, mire az magyarázni kezdte:

- Harry utólag kérte a Nagyúr beleegyezését ahhoz, hogy Alice vele lehessen. A Nagyúr kis híján nekiment.

- Ejha! – csóválta a fejét elismerően Josh. – Ehhez aztán bátorság kellett!

- Ehhez aztán ostobaság kellett – morogta Lucius. – És persze majd ennek is én iszom meg a levét.

- Apám… - sóhajtott Draco fáradtan.

- Jó, jó, tudom! – emelte fel Lucius a kezét, mintha Draco további gondolatait akarta volna elhárítani. – A griffendéles vére. De nyilvánvaló – jelentette ki mély meggyőződéssel -, hogy a Nagyúr nem írta a javamra, hogy Harry egyáltalán lemehetett a tömlöcökhöz. Egészen biztos, hogy előbb-utóbb elveszítem a bizalmát, hacsak nem veszítettem el máris.

- De hát azt mondtad, olyan képet sugalltál neki, hogy nem tekinted az unokádnak – vetette közbe Draco.

- Hogyan? – kapta fel a fejét Joshua.

- Amikor Harry megérkezett – magyarázta Draco -, apám letagadta előtte, hogy meg szoktam látogatni. Ez a kis hazugság nagyon hasznosnak bizonyult később. A Nagyúr belepillantott apám emlékeibe, és látta ezt a jelenetet. Azt, amikor apám azt mondja, nem látott már tizenhat éve. És azt is, hogy Harry erre kibukott. Ha apám hamis emléket próbált volna átadni a Nagyúrnak, biztos lebukott volna, ám így…

- Na de mit szólt Harry? – kérdezte Josh. – Mit hisz most, merre járkálsz?

- Felteszem, fogalma sincs, mit gondoljon, de ez most nem érdekes – válaszolta Draco. – Harry jobb, ha nem is sejti, hogy itt vagyok. Ő… nem igazán tud konspirálni…

- Ostoba, forrófejű griffendéles – mordult közbe Lucius.

- Nem ostoba, de a többi lényegében stimmel – bólintott Draco.

Josh is bólintott. Többé-kevésbé ő is egyetértett az idősebb Malfoyjal.

- Na de mire volt jó ez az egész? – kérdezte Gianna. Tekintve, hogy ő nem ismerte Harryt, úgy érezte, kissé lemaradt az eseményekről.

- Haladékot kaptam – mondta Lucius. – Mondtam, a Nagyúr előbb-utóbb megvonja tőlem a bizalmát, de most még szabadon mozoghatok. És segíthetek nektek. De nem sokáig, úgyhogy ne is fecséreljük tovább az időt. Draco! Biztos jó ötlet Joshuát Hermione szobájába küldeni?

- Miért kérded?

- A Nagyúr sűrűn meg szokta látogatni Hermionét, és ha ott találja Josh-t… Ahogy én felismertem, mérget vehettek rá, hogy a Nagyúr is fel fogja ismerni.

- El kell változtatni a külsejét.

- Te is tudod, hogy ebben a kastélyban senki sem alkalmazhat alakváltoztató bűbájt, mert azt azonnal leleplezik a védelmi rendszerek – korholta a fiát Lucius.

- Bűbájt nem is, de egyszerű mugli módszereket igen – kiáltott Gianna lelkesen. – Egy jól megválasztott paróka, egy jól eltalált kis smink csodákra képes, és még a védelmi rendszerek sem fedezik fel.

- Mugli módszerek? – szökött az égbe Lucius szemöldöke. – Gianna, honnan ismersz te ilyen mugli módszereket?

- Nő vagyok, Lucius bácsi, ha még nem vette volna észre – szegte fel az orrát a lány gőgösen.

- És…?

Gianna fensőbbségesen mérte végig a három szájtátva bámuló férfit. Most ő tudott olyasmit, amit ők nem.

- Lehet, hogy nem rendelkezem különleges képességekkel és nincsenek tapasztalataim se, de mint Éva lánya, születetten értek az ilyesmikhez.

Folytatása következik

vissza

tovább