Már második napja mentek, de még mindig nem történt semmi különösebben említésre méltó. Igaz, Malazár járőröket küldött ki, és egyébként is mindenki figyelt, tehát egy támadás csak kis eséllyel jelentett volna számukra meglepetést. Ám ha mégis meglepték volna őket, Malazár úgy rendezte el az embereket, és úgy okította ki őket, hogy nagy valószínűséggel egy háromszoros túlerejű támadást is könnyen kivédhettek volna, viszonylag csekély emberveszteséggel.

Szinte teljesen észrevétlenül csúszott át a kis csapat irányítása Malazár kezébe. Eleinte csak javaslatokat tett, amikre a lord kis gondolkodás után rábólintott, aztán már nem is gondolkodott, úgy bólintott, aztán már csak türelmetlenül integetett, amikor Malazár belefogott volna a mondandójába, így Malazár gyorsan le is szokott arról, hogy a lord engedélyét kérje. Lovagi hiúságának tökéletesen meg is felelt a dolog, ám a férfiúi önérzete annál nagyobb csorbákat szenvedett.

A lord ugyanis - miután gyorsan rájött, hogy a legalkalmasabb személyt találta meg különítménye vezetői posztjára - gyakorlatilag minden idejét Helgának szentelte. Malazárnak egész álló nap ellenőriznie kellett az embereket, figyelnie a környéket, nem lehetett a lány közelében, lord Benton azonban egy tapodtat sem mozdult Helga mellől. Malazár messziről figyelte, hogy a lord miként legelteti egész álló nap a szemét a lány bájain, látta, hogyan udvariaskodik vele, és bár nem hallotta, hogy mit beszél hozzá, de az feltűnt neki, hogy Helga egyre jobban levetette a kezdeti merev tartózkodását, egyre sűrűbben pillantott a lordra, sőt az első esti táborverésük előtt már nevetett is azon, amit a lord mondott neki.

Malazárban egyre jobban gyűlt a méreg, de nem mutatta ki. Amikor egyszer-kétszer elidőzhetett velük, udvarias viselkedésén semmi nem látszódott abból, amit valójában gondolt. "Jól vagy, kisasszonyom? Nem fáradtál el? Ennél-innál-e valamit, kisasszonyom?" - Ilyeneket kérdezgetett Helgától. És a lány ugyanolyan közömbös udvariassággal felelt neki, ritkán pillantott rá, igaz, az ő jelenlétében a lordra is.

A lord azonban éppen ellenkezőleg! Harsány barátságossággal fogadta Malazárt, valahányszor a közelükbe jött, olyannyira, hogy a lovag maga volt kénytelen figyelmeztetni a lordot; ajánlatosabb lenne csendesebben beszélnie. Igaz, egy nagyjából hetvenfőnyi csapat négy szekérrel amúgy sem lábujjhegyen haladt, mindenképpen meghallhatták őket a haramiák, különösen, ha meg is akarták őket hallani, de akkor is… Az esetleg leskelődőknek nem kell érteniük is, hogy miről beszélnek. Ezt a tényt a lord természetesen elismerte, de a tüntető barátságossága Malazár felé megmaradt.

A felderítők jelentették, hogy már csak két nyíllövésnyi út van hátra, aztán kiérnek az erdőből.

Ám ekkor rájuk estek a haramiák. Ilyen közel az erdő széléhez már mindenkinek lankadt volna a figyelme, de Malazár éppen itt rendelt el fokozott készültséget, így a kezdeti meglepetésen igen hamar túl tudták tenni magukat. Mint a sündisznók, úgy állták körül a szekereket, a lovak egymás mellett, a lovasok kezében dárda, így egyszerre tudták védeni a hátukat és az oldalukat is. A gyalogosok tőreiket, kardjaikat forgatva akadályozták meg, hogy a rablók árthassanak a lovaknak, a szekereken pedig biztos kezű íjászok küldték a tollas végű halált a támadókra.

Nyilvánvaló volt, hogy a haramiák - bár maguk is kiváló harcosok voltak - nem számítottak ilyen hatékony védelemre. Elkeseredett, de rövid csatát vívtak, és miután látták, hogy nem bírnak el a lord embereivel, zsákmány nélkül elinaltak.

Azazhogy egy zsákmányt mégiscsak ejtettek.

Helga közel húzódott a szekerekhez, amint elkezdődött a harc, de Villám farába beleállt egy célt tévesztett nyílvessző, és a paripa riadtan felágaskodott. Helga jóval ügyesebb lovas volt annál, semhogy leesett volna, de amikor hátasa kétségbeesetten nyihogva körbe-körbe táncolt önmaga körül, mintha azt remélte volna, hogy így ki tudja venni a farából a szúró fájdalmat, már nem tudta megakadályozni, hogy el ne hagyják a védelmet jelentő gyűrűt. Malazár a csata hevében csak a sikoltásra figyelt fel, és akkor látta, ahogy egy sötét ruhás alak kötélen lendülve kikapja Helgát a nyeregből és eltűnik vele a fák sűrű lombjai között.

Nem sok volt már ekkor hátra a harcból. Mihelyt az utolsó haramia is nyúlcipőt húzott, Malazár odakiáltott a lordnak.

- Vezesd tovább a csapatot! Én megkeresem Helgát!

- De még támadhatnak! - tiltakozott a lord.

- Nem valószínű. Azt mondtad, innen már látszódik a várad.

- Látszódik.

- Akkor ügyelj magad erre a kis útra! - mondta Malazár, azzal hátat fordított és többé ügyet sem vetett a lordra.

Alighogy eltakarták a fák a kis csapat elől, Malazár visszább fogta a lovát. Nézelődött, keresgélt, mert visszamaradt támadóra éppúgy számítania lehetett, mint Helgára. Mert abban biztos volt, hogy a lány előbb-utóbb szembejön vele épen, sértetlenül. Igazság szerint Malazár szánta a fickót, aki megpróbálta elrabolni Helgát, de hát úgy kell neki! Vessen magára!

Persze ha esetleg többen vannak… Malazár gyorsan kiverte a fejéből ezt a lehetőséget. Hiszen kárt úgysem tennének benne! - nyugtatgatta magát.

Hosszú percek múltak el, amikor szembetalálkozott végre a lánnyal.

- Hol az ördögben mászkáltál idáig? - förmedt rá.

- Vártam, hogy a megmentésemre siess - válaszolt ironikusan Helga. - De látom, nem kapkodtad el a dolgot.

- Nem hagyhattam félbe a harcot a kedvedért - morogta a férfi.

Lehajolt, felsegítette Helgát maga elé a nyeregbe, aztán üggyel-bajjal megfordította Sebest.

- Mi lett azzal az alakkal? - kérdezte.

- Leütötte egy visszacsapódó ág - felelte Helga olyan rezignáltan, mintha neki semmi köze nem lett volna ehhez a kis incidenshez.

- Aha! - nyugtázta Malazár a dolgot. - És mit akart tőled?

- Nem tőlem, hanem értem. Váltságdíjat.

- A lordtól?

- Nem is tőled.

- Na persze! Ahogy te a lorddal enyelegsz, könnyen azt hihették, hogy hozzá tartozol.

- Nem enyelgek vele - tiltakozott Helga nyugodtan.

- Dehogynem.

- Én csak kedves vagyok vele.

- Pontosan erről beszélek. Túl kedves vagy vele.

- Sajnálom. Mi egyebet tehetnék?

- Lehetnél vele tartózkodóbb.

- És mégis hogyan? Ne szóljak hozzá?

- Miért is ne?

- Talán mert ő egy lord.

- Te is főnemes vagy.

- Csakhogy te úgy mutattál be, mint egy kurtanemes lányát.

- Kénytelen voltam.

- Ugyan miért?

- Ne legyél ostoba! Egy főnemes nem utazik kíséret nélkül!

- És Hedvig meg Godrik?

- Mi van velük?

- Ők hogy utaznak?

- Fogalmam sincs.

- Nem mesélte neked Godrik?

- Nem. Én meg nem faggattam. Miért nem kérdezted meg Hedviget, ha annyira érdekel?

- Nem jutott eszembe, hogy ilyeneket kérdezzek tőle.

- Hát akkor most nem lettél okosabb.

- Nem. Csak abban, hogy én is kénytelen vagyok szívélyes lenni a lorddal. Ha szól hozzám, válaszolok.

- Azért kevesebbet bámulhatnál rá.

- Nem bámulok rá.

- Egyfolytában bámulsz rá. És egy állítólag kolostorban nevelkedett leányzó nem bazsalyog ilyen nyíltan egy idegen férfira. Ez szemérmetlen.

- Nem bazsalygok rá.

- De igen. Feltűnően sokszor.

- Kinek feltűnően?

- Mindenkinek, aki csak lát benneteket.

- Szerintem csak te képzeled be magadnak.

- Minek képzelnék be magamnak ilyet?

- Mert féltékeny vagy.

- Te megbolondultál!

- Nem. Szerintem ez lehet az oka, hogy olyanokat látsz, amiket más nem.

- Ezt mindenki látja!

- Szerinted! De mit számít? Felveszed a pénzt, és már állunk is tovább, nem?

- A látszatra akkor is ügyelned kell. Az én híremet rontod, ha a lorddal enyelegsz.

- Miféle híredet?

- A világ előtt te a menyasszonyom vagy.

- Persze. De szerintem eddig sem tettem olyat, amivel a híredet rontottam volna.

- Szerintem viszont igen. Viselkedj úgy, hogy elégedett legyek veled.

- Mert ha nem?

- Az urad leszek. Ennyivel tartozol nekem.

- Malazár…!

- És most maradj csendben! Jönnek!

Valóban, időközben kiértek az erdőből. A lord, aki eleinte újabb támadástól tartott, amikor meglátta az utánuk ügető lovast, rájött, hogy kik ők, és néhány emberével eléjük lovagolt.

- Helga kisasszony! - kiáltotta örvendezve. - Tehát megkerültél! Milyen öröm ez nekem!

- Köszönöm, hogy ennyire szíveden viseled a menyasszonyom sorsát - jegyezte meg kissé élesen Malazár.

- Ez csak természetes - vigyorgott szélesen a lovag. - Ha ő elveszett volna, téged is elvesztettelek volna. Számomra pedig mindketten fontosak vagytok.

Malazár csak bólintott, ám Helga finoman elmosolyodott - csak futólag, mert nem feledte Malazár intelmeit, - és udvariasan válaszolt.

- Köszönöm a féltésedet, uram!

Azzal visszabújt Malazár karjainak rejtekébe, és csak időnként a szeme villanása jelezte, hogy figyeli a férfiak beszélgetését, akik a harcot tárgyalták ki.

A lord igen elégedett volt. Mind a négy szekér tartalma érintetlen maradt, és azok az emberek is, akiket elvesztettek - tán valami hetet, - frissen felfogadott kardforgatók voltak. Kár értük, de legalább az ő bérüket nem kell kifizetni, és ez is nyereség. A vár már csak egy nyíllövésnyire van, tehát több baj nem eshet, így a derék lordnak igen széles kedve kerekedett.

Aznap este hatalmas lakomát rendezett. Magától értetődően meghívta meg Malazárt és Helgát, és minden kardforgatót, aki segített neki hazajutni a vagyonával. No és néhány lovagot, akik vagy hűbéruruknak ismerték el, vagy csak kóboroltak a világban és most éppen ide csapódtak. Effajta léhűtő akadt ebben a várban elegendő.

Helga igen kényelmetlenül érezte magát a lakoma alatt. Kiderült, hogy ha a környéken nem is, de a várban ő volt az egyetlen nemes kisasszony, tehát itt nem akadt hozzá rangban hasonló. Még a lord anyját sem lelte fel a társaságban, aki pedig állítólag itt élt vele, és talán visszafogója lehetett volna a fékeveszett társaságnak. Mert a társaság hamarosan fékeveszetté vált.

A lakoma előtt és alatt is dőlt a töméntelen mennyiségű bor, és hamarosan megjelentek a leányzók is, akik talán jó szántukból, talán a lord parancsára érkeztek oda, mindenesetre a lakoma egy-két óra alatt orgiává nőtte ki magát, ami azonban - úgy látszik - Helgáékon kívül senkit nem lepett meg. Ám Malazárnak - aki bár nem ittasult le - a dolog ellen szemmel láthatóan nem volt kifogása, így a lány tulajdonképpen egyedül maradt. Már ez a helyzet is meglehetősen kínos volt számára, de a lord részeg udvarlása végképp több volt annál, mint amit el bírt viselni. Mihelyt a lord megragadta a kezét, Helga felállt és engedélyt kért, hogy a szobájába távozhasson.

- Máris itt hagynál bennünket, kisasszonyom? - próbálta meg kezénél fogva visszarángatni a székbe a lord. - Hiszen fiatal még az idő, és az igazi mulatság még csak most kezdődik!

- Meglehet, uram, de hosszú volt az út, és én elfáradtam - tépte ki a kezét a lord mancsából Helga anélkül, hogy rápillantott volna. Nem is foglalkozott tovább a kapatos főúrral, Malazár felé fordult. - Elkísérnél a szobámba, uram?

Malazár éppen egy tüzes feketével az ölében múlatta az időt. Helga kérésére lesöpörte a leányzót és felállt.

- Természetesen, kisasszonyom.

- Te is itt hagysz minket, lovagom? - sajnálkozott Benton.

- Csak amíg elkísérem a leányasszonyt.

- Ez a beszéd! - vigyorgott a lord. Helga meghajlására maga is meghajtotta a fejét, és kegyesen elbocsátotta a párt. Csettintett egyet, mire készségesen rohant hozzá egy kellemesen gömbölyded szőkeség. A lord az ölébe vonta, de tekintetével az utolsó pillanatig Helgát kísérte.

- Valóban visszamész? - kérdezte Helga halkan a folyosón.

- Persze - vágta rá Malazár. - Udvariatlanság lenne, ha én is otthagynám a lakomát.

- A lakomának már régen vége van.

- De a társaság még nem széledt szét. Nem bánthatom meg a lordot.

- Meg azt a kis feketét sem, gondolom.

- Csak nem vagy féltékeny? - vigyorgott Malazár.

- Csöppet sem! - vágta rá azonnal Helga. - De érdekesnek tartom, hogy nekem még a pillantásomra is vigyáznom kell, mert a világ szemében a menyasszonyod vagyok, te meg hiába vagy a vőlegényem, szerinted nyíltan cicázhatsz másokkal, ráadásul a szemem láttára!

- Csak barátságos voltam vele - somolygott a fekete lovag.

- Hát akkor fogd vissza azt a határtalan jó szívedet! - sziszegte Helga.

- Mégiscsak féltékeny vagy? - vigyorgott nyíltan a férfi.

Helga megtorpant és szembefordult a szintén megtorpanó Malazárral.

- Felőlem azzal bújsz ágyba, akivel akarsz - villogott a szeme. - De jó lenne, ha néha odafigyelnél arra, amit mondasz! Ha ügyelnünk kell a látszatra, az rád is vonatkozik, nem csak rám!

- Csakhogy én férfi vagyok, kicsikém! - vigyorgott le rá Malazár olyan férfi-gőggel, hogy Helgát egy szempillantás alatt elöntötte a harag.

- Az vagy - mondta leírhatatlanul gúnyosan. - De még mennyire, hogy az!

Azzal sarkon fordult és faképnél hagyta a lovagot.

- Várj! Ne szaladj annyira! - szólt utána Malazár, de Helga menet közben vetette hátra:

- Menj csak vissza! Elboldogulok nélküled is!

Malazár látta, hogy Helga már szinte szalad, ezért megállt. Még nézett a lány után, amíg az látszott a fáklyák fényében, aztán visszafordult a terem felé.

A kis fekete már várta.

*

Reggel dübörgés riasztotta fel.

- Gyere be! - dörmögte kábán.

Helga nyitotta ki az ajtót. Hosszú vörös haja szétbontva terült el a vállán, beborítva a lányt szinte a térdéig. Surranó lépteivel sietett az ágyhoz, de félúton megtorpant. Meglátta Malazár mellett a tegnap esti fekete lányt.

Helga arca elborult, aztán merev lett.

- Mi van? - vakkantotta a férfi.

- Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor indulunk haza - felelte vontatottan a lány.

- Majd ha Benton ideadja a pénzt - mondta Malazár, és szemét becsukva visszahanyatlott a párnájára.

- Nem adta még oda? - csodálkozott Helga.

- Nem.

- Akkor kérd el tőle!

- Jó.

- De kérd el minél előbb!

- Jó.

- Akkor mozdulj már meg!

- Jól van! - fordult az oldalára Malazár. - De sürgős!

- Valóban az! Minél előbb szeretnék elmenni innen.

- Ugyan miért? - dünnyögte álmosan a férfi. - Itt van ételünk, italunk, tető a fejünk felett… Érezd jól magad te is!

- Malazár!

- Hagyj békén aludni! - dörrent most már haragosan a lovag, és Helga egy hosszú percig ökölbe szorított kézzel meredt rá, aztán sarkon fordult és kiment.

Malazár csak jóval később bírta annyira összeszedni magát, hogy a lord keresésére induljon. Ám - mint kiderült - e késői időpont is korai volt még Bentonnak, az ajtónállók be sem engedték Malazárt, és a fekete lovag azon kérdésére, hogy mégis előreláthatóan mikor kel föl, annyit válaszoltak, tán csak este.

Nos, esténél azért elébb sikerült találkozniuk, de nyilvánvaló volt, hogy a lordot igencsak megviselte az előző esti tivornya. Malazár kérdését fejfájósan elhessegette, hogy majd "holnap", és biztosította a lovagot, hogy addig, amíg nem rendezik függőben lévő anyagi ügyeiket, szívesen látja vendégül, érezze csak otthon magát. Ezzel részéről le is tudta a kérdést és kegyesen elbocsátotta a lovagot.

Malazárnak nem volt mit tennie, magára kellett hagynia a főurat. Nem sok kedvet érzett hozzá, hogy magyarázkodjon Helga előtt, de mégiscsak beszélnie kellett vele. Felkereste hát a szobájában.

Helga arca felragyogott, amikor meglátta, hogy ő áll az ajtóban.

- Megyünk? - kérdezte örvendezve.

- Megyünk - lépett be a férfi. - Persze, hogy megyünk. Csak nem ma.

Helga megtorpant.

- Akkor holnap reggel? - kérdezte olyan arccal, mint aki biztos a nemleges válaszban. És igaza is volt…

- Nem hinném. Az imént beszéltem Bentonnal. Meglehetősen másnapos volt. Azt mondta, ma nem akar ilyen komoly dolgokkal foglalkozni, keressem meg ezzel holnap.

- És holnap?

- Mi lesz holnap?

- Épp az imént jött egy fullajtár, hogy Benton meghív a mai lakomára.

- Igen. Említette, hogy amíg ki nem fizet, szívesen látott vendégei vagyunk.

- Csakhogy ha ma is lakoma lesz este, Benton holnap is másnapos lesz.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét kérdőn Malazár, holott nagyon is jól tudta, mire akar kilyukadni a lány.

- Ha holnap is másnapos lesz, akkor holnap sem akar majd a béredről beszélni.

- Ezt csak te feltételezed. De egyáltalán nem biztos.

Helga nem szólt, csak fejét félrebillentve nézte a férfit. Malazárt kimondottan idegesítette ez a néma szemrehányás.

- De jó, hogy hosszú hajú leányzó létedre jobban tudsz mindent mindenkinél! - csattant fel végül.

Helgán látszott, hogy rosszul esett neki ez a megjegyzés.

- Nem tudok jobban mindent mindenkinél, de a megérzéseim gyakran helytállóak, és ezt te is tudod - mondta hűvösen.

- Meglehet - vetette oda gőgös arckifejezéssel a férfi. - De az is meglehet, hogy tévedsz. Majd meglátjuk.

- Majd meglátjuk - hagyta helyben Helga.

 4. fejezet következik