2. fejezet
Egy óra sem telt bele, Malazár már fent is volt a szűk kis szobácskában, amit a fogadós kettejük rendelkezésére bocsátott. A vásár idején örülhettek, hogy ezt az egy szobát is kapták.
Helga még nem aludt, sőt, az ágyba sem feküdt le még. A kis tűzhely előtt ült a szoba egyetlen karosszékében, a tűzbe bámult és szemmel láthatóan töprengett valamin. Annyira, hogy Malazár bejövetelére sem pillantott fel.
- Miért nem alszol még? - kérdezte tőle Malazár meglehetősen ridegen.
- Nem vagyok álmos.
- Reggel meg majd nem bírsz felkelni.
- Fel bírok.
- Mint máskor, ugye? - kérdezte a férfi gúnyosan.
- Máskor is felkeltem.
- Na persze!
- Különben még most is aludnék - emelte végre fel a pillantását Helga.
Ahogy nézett komolyan, Malazárba mintha tűt szúrtak volna. Érezte önmaga ridegségét, és azt is, hogy ez a viselkedés fáj a lánynak. Pedig Helga semmit nem vétett ellene…
A lovag megköszörülte a torkát, összevonta a szemöldökét és félig elfordult, nehogy a gyengédség úrrá legyen rajta.
- Itt az ideje lefeküdnöd - mondta érdes hangon.
- Miért megyünk ezzel az alakkal? - kérdezte Helga.
- Mert megfizet.
- Nem tetszik nekem a képe.
- Neked a legtöbb ember képe nem tetszik.
- Nem akar majd kifizetni, meglásd!
- És honnan veszed ezt? Talán jóstehetséged van?
- Egyszerű megérzés. Ez egy haramia.
- Nocsak! Pedig nekem úgy tűnt, hogy neked tetszik, ahogy ez a haramia elolvadt tőled!
- Miből vontál le ilyen messzemenő következtetéseket?
- Ismerlek már egy jó ideje.
- Ezek szerint félreismertél. Kimondottan ingerelt annak az alaknak a tapintatlansága.
- Arról beszélsz, akit jó modorra kellett tanítanom?
- Az csak egy tapló volt. Én erről a haramiavezérről beszélek. Minek kell vele mennünk?
- Elfogyott a pénzünk, te is jól tudod. És aranyat varázsolni nem engedtél.
- Persze, hogy nem! A varázsolt aranyak pár nap múltán visszaváltoznak. Nem csaphatunk be tisztességes embereket, akik megbíznak bennünk!
- Helga! Egy fogadós minden, csak nem tisztességes ember! Hidd el, megkopasztják ők annyira a jónépet, hogy egy-két arany elvesztése nem dönti őket nyomorba! Még a levegőt is felszámítják, amit beszívunk.
- Akkor nem kellene ilyen sokszor fogadóban megszállnunk.
- Nem én ragaszkodtam hozzá, hogy női ruhába bújj.
- Hát mibe bújtam volna, ha egyszer nő vagyok?
- Eddig megfelelt neked az inas-ruha is.
- Magad is azt mondtad, hogy már átüt rajta a női mivoltom.
- Át, ha azt akarod.
- Ezt meg hogy érted?
- Ha kicsit levágtál volna a hajadból, akkor befért volna a pántlika alá. Vagy ha nem húzod ki annyira magad, akkor nem lenne olyan feltűnő a…
Malazár megakadt. Nem akarta, de a szeme mégis rá-rátévedt Helga kebleire. Máskor irdatlan erőfeszítéssel tudta magát kényszeríteni, hogy csak futólag pillantson rá, de most, hogy a beszélgetés is úgy hozta…
- A micsoda? - kérdezte Helga nyugodt arccal, mint aki nem tudja kitalálni, mire gondolhatott a lovag.
- Az…! - mutatott Malazár a lány mellkasára.
- A mellem? - firtatta a lány.
- Az - vetett az említett testrészre Malazár egy hosszú pillantást, mielőtt elfordult volna.
- Érdekes - csóválta a fejét a lány. - Máskor ki tudtad mondani a nevét. Úgy látszik, minél jobban bámulod, annál kevésbé van rá szavad.
- Nem szoktam bámulni - förmedt rá a lovag.
- De szoktad. Sokszor annyira bámulod, hogy majd' kiesik a szemed.
- Na idefigyelj! - fordult vissza Malazár, és arcát szinte fenyegetően dugta a lány arcába. - Tudom, mennyire imádod, ha bámulnak, meg elolvadnak tőled! Tudom, mennyire élvezed, ha az ujjad köré csavarhatod a férfiakat! De velem ne akarj játszadozni! Ne is merészeld megkísérelni, mert utána megnézheted magad! Szétmorzsollak, mint egy szúnyogot! Megértetted?
Helga egy jottányit sem húzódott hátrébb. Rezzenetlen arccal hallgatta végig Malazárt, végig a szemébe nézett, és amikor a férfi elhallgatott, megszólalt:
- Majd ezt a haramiavezért próbáld szétmorzsolni, ha kiderül, hogy átvert. Most pedig én mondom, hogy feküdj le. Aludd ki magad! - Azzal felállt a székből, félretolta maga elől Malazárt és az ágyhoz lépett. Ledobta magáról a felsőruházatát, majd bebújt a dunna alá. Úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli, hogy Malazár mihez kezd.
Malazár dühösen meredt a lány hátára. Azzal ugyan nem ámította magát egy pillanatig sem, hogy megijeszthetné, de remélte, hogy legalább feldühítheti, és akkor talán Helga elveszíteti annyira a fejét, hogy vitába szálljon vele. Márpedig a vitákban nagymester volt Malazár, tehát nagy eséllyel meglenne az elégtétele, hogy letorkollhatja a lányt.
De az elégtétel elmaradt.
Nyugodtan fekvő hátakkal nem lehet vitatkozni.
Malazár ökölbe szorította a kezét, lassan kifújta a levegőt és lefeküdt maga is.
Háttal Helga hátának.
3. fejezet következik
|