- Asszonyanyám! - szólongatta Agnes halkan az anyját. Honnan, miből érezték meg a lányok, hogy a két asszonynak szüksége van rájuk? Nem tudni. De most ott voltak, és a tehetetlenségtől könnyes szemmel próbáltak életet csiholni azokba az élettelen, tompa tekintetű szemekbe. - Asszonyanyám! Kérlek!

Helga képtelen volt sírni. Malazár odaveszett... Ez olyan hihetetlen, olyan felfoghatatlan volt, hogy egyszerűen nem tudta megemészteni.

Malazár halott.

Még a holttestét sem találták meg, sem emberi, sem emberfeletti képességeikkel. Igaz, Godrikét sem... Későn érkeztek. Túl későn.

Jaj...

Istenem...

Hát nem száradnak ki a folyók? A tengerek nem lépnek ki a medrükből halott urukat gyászolván? Miért nem ömlik az eső feltartóztathatatlan özönvízként, hogy legalább a felhők siratnák meg a Víz Urát, ha már a neje képtelen egyetlen könnyet is ejteni érte?

Ó! Vesse ki magából a föld a tengersok ellent, ki ellene tört! Hamvaikat fújja el a pokolra a szél! Lelküket szaggassák szét a mindenség erői, hogy ne találjanak nyugodalmat holtukban sem!

Malazár...!

Hát nem szánja az ég az asszonya fájdalmát? Hát nem tekint le vérző szívére? Miért, hogy még a könnyek adta enyhet is megtagadják tőle, miért, hogy csontszáraz szemmel kell kikaparnia önnön szívét? Ha kikaparja, ha kitépi, talán nem fáj úgy, mint most, akkor talán nem ég, talán nem szakad szét...

Malazár...!

Előtte éjjel úgy bújtak Rowenával vackaikba, mint két idegen. Nem tudtak segíteni egymásnak a gyászukban, hiszen lehet, hogy szeretteik egymás kezétől léptek át egy olyan világba, ahová ők nem követhették őket. Helga csak tudattalanul érzékelte, hogy Rowena ugyanúgy szenved, mint ő, de nem érdekelte. A szíve megdermedt. Könny és szó nélkül hallgatta az öregasszonyt, aki megjelent szobája sötét sarkában, és nevetett, iszonytatón, diadalittasan nevetett...

Reggelre megérkeztek a lányok, magukkal hozva a bekötözött fejű Gwendolynt. Gwendolyn? Háború? Királyválasztás? Miről beszélnek ezek? Helga elfordult Gwendolyntól, elfordult a gyermekeitől. A világ üres Malazár nélkül. Hagyják őt békén.

Tehetett, mondhatott Agnes bármit, Helga keresztülnézett rajta, és ugyanilyen eredménytelenül kísérletezett Soladra és Hannah is. Gwendolynt pedig úgy megijesztette az a tompa tekintet, hogy a közelébe sem mert menni.

A segítség váratlanul érkezett. Rowena lépett be.

- Ebből pedig elég legyen! - szólt halkan, de határozottan a barátnőjére. - Kelj fel! Dolgunk van.

Helga nem szólt, csak ráemelte üres tekintetét.

- Nem te ráztál fel, hogy több vagyok, mint egy asszony? - nézett vissza rá Rowena tiszta tekintettel. - Őrző vagy te is. Felesküdtünk.

Helga még mindig nem szólt.

- Többet veszítettem, mint te - folytatta Rowena higgadt hangon. - Ne merd felhozni nekem a gyászod, ha én félre tudom tenni!

- Amar nem halott - szólalt meg végre Helga gyönge hangon.

- De elérhetetlenül messze van tőlem - mondta Rowena olyan ridegen, mintha nem vérezne ettől a szíve. - Téged azonban körbevesznek a gyermekeid.

- Azért, hogy láthassam az ő szenvedésüket is az enyém mellett.

- Úgy beszélsz, mintha feladtál volna minden reményt.

- Remény már nincs... - hajtotta le a fejét Helga.

- Ostoba! - Rowena hangja úgy csattant, mint az ostor. - Csak a halottak adhatják fel a reményt, vagy még tán azok sem!

- Lehet, hogy én magam is halott vagyok már...

- Ha halott lennél, nem fájna úgy a szíved! - förmedt rá Rowena kíméletlenül. - De fáj!

Szenvedsz, ugye?

Helga meglepődve kapta fel a fejét erre a gúnyos hangra, és meglepődve néztek a magas grófnőre a többiek is. De Rowena nem foglalkozott velük, csak a másik asszony szemébe nézett, az ő fejére záporoztak a szavai:

- Szenvedsz! Persze, hogy szenvedsz! Te is vérben ázottnak, kihaltnak érzed a világot. Üres a lelked, és fekete a jövőd, és te is végigkínlódtad, ahogy az az átkozott öregasszony kikacagott szemtől szembe. - Helga szeme villant egy nagyot, Rowena pedig megremegő orrcimpával folytatta: - Bosszút akarok, Helga! Bosszút azon az istenverte öregasszonyon! És ebben te fogsz segíteni nekem!

- Én?

- Te! - Rowena megragadta a másik asszony kezét. - Isten engem úgy segéljen! Te meg én visszazavarhatjuk e pokol szülötteit oda, ahonnan előmásztak. Vinnyogva kúsznak majd vissza a sötétségbe, vagy ami még jobb, megsemmisülnek. Nyomuk sem marad! Sarkammal akarok taposni a kígyó fején... És fogok is! Te meg én...

- És aztán? - kérdezte Helga.

- Aztán? - nézett rá Rowena szája csücskében egy végtelenül keserű, de mégis diadalmas mosollyal. - Aztán elmehetünk innen végleg mi is.

- Nincs jogunk a megsemmisülést választani.

- Ha lesz erőnk a küzdelemhez, lesz erőnk ehhez is! - mondta elszántan Rowena, és Helga lassan rábólintott.

*

Megváratják! Megváratják őt, az ország első emberét! Miféle hallatlan pimaszság ez?!

Draco dühöngött. Dél óta itt vár a tanácsterem melletti kis szobában néhány emberével. A többieket nem engedték be. Igaz, ők alacsonyabb állapotúak is voltak, hogysem részt vehettek volna egy országos tanácskozáson. De azért...

Az is igaz, hogy enni-innivaló bőséggel akadt e kis szobában, bár inni jószerével csak víz, vagy olyan édes löttyök, melyeket valami gyümölcsökből készíthettek. Bornak, seritalnak vagy pálinkának híre-hamva sem akadt.

Mindemellett mint a rabokat, bezárva tartották őket. Nem léphettek ki a szobából. Egyszer megpróbáltak kitörni, de eredménytelenül. A kemény tölgyfa ajtóról úgy pattantak vissza, mint a labdák. Nem volt mit tenni, várni kellett türelmesen. Megmondták, hogy estéig itt kell lenniük. Hát itt lesznek.

Nagyon nehezen jött el az este, de tudvalévő, hogy az idő múlik, még ha ki hogy látja is, mennyire gyorsan vagy lassan.

Az a fiatalember jött be a kisajtón, aki elhozta a levelet a hercegnek. Most is csak kissé hajtotta meg magát, s utána közölte, hogy negyedóra múlva feltárják a tanácsterem ajtaját. Addig kapják rendbe magukat az urak.

És az urak rendbe kapták magukat. Bár fortyogott bennük a düh, mivel Draco nagyúr nyugodtan, fensőbbségesen viselkedett, nem szabdalták apró darabokra a pimasz ifjút ők sem. Nyugalmat erőltettek magukra ők is, és kíváncsian várták a fejleményeket.

Negyedóra múlva valóban feltárult a tanácsterembe vezető ajtó. A pimasz ifjú vezette be őket, s mutatta meg helyüket az üres trón bal oldalán. Ám az urak nem ültek le.

Ugyanabban a pillanatban, mikor feltárult az ő ajtajuk, feltárult a szemközti ajtó is, és egy másik ifjú vezetésével bevonult a tanácsterembe Saluc herceg a maga kíséretével.

Mindkét csoport megtorpant, majd nagy kiáltozás közepette a kardja után kapkodott, ám éles szavú női hang csendült fel, elnyomva még a férfiak hangját is.

- Ki e helyen ki meri húzni a kardját, hóhérral csapatom le a fejét!

A férfiak döbbenten néztek szét. Csak most fedezték fel, hogy a trón körül három nő álldogál. Kettőt közülük kevesen ismertek, de a harmadikat - a szólalót, - mindenki. Gwendolyn hercegnő volt az.

- Néked nincs ekkora hatalmad, kedves húgom! - hajtotta meg a hercegnő előtt a fejét gúnyosan Draco.

- Néked sincs, kedves öcsém! - riposztozott rá rögtön Saluc, maga is gúnyosan meghajtva a fejét Draco előtt.

- A vérontásnak vége - jelentette ki Gwendolyn szigorúan. - Nem ajánlom, hogy továbbra is próbára tegyétek a nép türelmét.

- Miért kellett ide jönnünk? - robbant ki Dracóból.

- Hogy rendet teremtsünk végre ebben az országban - szólalt meg a barna hajú, magasabbik nő Gwendolyn mellett.

- Vérontás nélkül - tette hozzá a hercegnő. Intett, és kitárult a harmadik ajtó. Azok a főurak léptek be rajta, akik nem álltak egyik torzsalkodó nagyúr oldalára sem.

Egy pillanatra megtorpant mindhárom csoport, de aztán a hercegnő biccentésére az utólag érkezettek lassan elfoglalták helyeiket.

Draco összenézett Saluccal. Némi habozás után mindkét herceg visszalökte kardját a tokjába, majd leült a számára kijelölt karosszékbe. Híveik követték példájukat.

- Országunk nagyjai, ítélkezzetek! - lépett elő Rowena. - Három jelölt áll itt előttetek, kik készek fejükre venni a koronát...

- Három? - kiáltott fel Saluc herceg és bosszúsan tekintett szét a teremben.

- Három? - kiáltott Draco herceg is és maga is összevont szemöldökkel méregette a jelenlevőket.

A teremben morgás támadt, és itt is, ott is ki lehetett venni a "három" szót, melyet értetlenkedve ismételgettek.

- Három jelölt, asszonyom? - kérdezte Lywell herceg, a gyűlés legidősebb és legtekintélyesebb tagja. Az ő kérdése vágta ketté a terem moraját.

- Három - bólintott méltóságteljesen Rowena.

- És kik légyenek azok? - kérdezte Lywell.

- Itt vannak mind. Imhol az egyik, Saluc herceg - mutatott Rowena a tőle jobbra ülő Salucra, aki önkéntelen is bólintással nyugtázta a bemutatását. - Emitt pedig Draco herceg - folytatta Rowena balra nézve, s Draco ugyanúgy biccentett erre, mint az imént a másik nagyúr.

- Ismerjük őket. S a harmadik? - kérdezte az öreg herceg.

- Ő pedig itt áll mellettem - folytatta rezzenetlenül Rowena. - Gwendolyn hercegnő.

Egy pillanatra csend töltötte be a termet, aztán a két nagyúr összenézve gúnyos hahotára fakadt, s híveik követték példáikat. Gwendolyn jelölését akár meg is semmisíthette volna ez a derű, ha Lywell nem néz komolyan a hercegnőre, és a hercegnő nem néz rá ugyanolyan komolysággal vissza. És - érdekes mód - nem nevettek a többi idősebb tanácsurak sem, hanem érdeklődve méregették a fiatal hercegnőt.

Lywell megvárta, míg alább hagy a nevetés, utána kérdezte meg:

- Mily jogon igénylik a jelöltek a koronát?

- Saluc nagyúr az elhunyt király leányának a férje, unokájának apja - sorolta szenvtelen hangon Rowena. - Draco nagyúr az elhunyt király másik leányának a férje, másik unokájának apja. Gwendolyn hercegnő pedig...

- Berin csak egy félkegyelmű torzszülött - vetette közbe gúnyosan Draco időt sem hagyva Rowenának, hogy befejezze a felsorolását. Nyilvánvaló volt, hogy Gwendolyn jelöltségét semmibe vette.

- Mert Curasra nagyon támaszkodhat most e nép - vágott vissza Saluc a fia védelmében.

- Curas a jövő - jelentette ki Draco ellentmondást nem tűrően, hiszen Curas az ő fia volt.

- De mi most élünk - válaszolta lenézően Saluc.

Draco már nyitotta volna a száját a válaszra, ám Gwendolyn megelőzte.

- Én vagyok a jelen - mondta csengő hangon, mely betöltötte az egész termet.

A két nagyúr rosszallóan kapta felé a fejét, mintha illetéktelen avatkozott volna bele a vitájukba, ám más nem szólt, s a beálló pillanatnyi csendet Rowena használta fel.

- Gwendolyn hercegnő pedig az elhunyt király gyermeke - folytatta az iménti felsorolását úgy,

mintha az iménti közjáték meg sem történt volna.

- Értem - bólintott megfontoltan Lywell. Tekintetét végigjáratta a jelenlevőkön, majd megkérdezte: - Van a jelöltek ellen bárkinek is kifogása?

Olyan csönd lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani.

- Rendben - mondta egy kis idő után az idős herceg. - Akkor hát e három jelölt közül kell...

- Micsoda? - vágott a szavába Draco. - Csak nem gondolod ezt komolyan?

- Mit? - nézett rá kérdőn Lywell.

- Ez nevetséges! - csatlakozott riválisához Saluc is. - Gwendolyn nem lehet király!

- Az imént nem tiltakoztatok a jelölése ellen - mutatott rá Lywell.

- Persze hogy nem! - fakadt ki Saluc.

- Ki gondolta volna, hogy bárki is komolyan venné e badarságot? - háborgott Draco.

- Nyilvánvaló, hogy ez csak egy tréfa - prüszkölt Saluc.

- Méghozzá egy meglehetősen otromba tréfa - tódította Draco is.

- Mit tartotok tréfának? - kérdezte nyugodtan Lywell.

- Még kérded? - kiáltott felháborodottan Draco, s hogy az idős herceg felvont szemöldökkel

nézett rá, úgy folytatta, olyan tagoltan, mintha gyermeknek magyarázna valamilyen magától értetődő dolgot: - Nő nem ülhet a trónra!

- Miért nem?

Draco arca szederjes lilává változott és dühében csak tátogni bírt, ám Saluc beszélt helyette is.

- Ez a törvény - jelentette ki fölényesen.

- Nincs ilyen törvény - mondta Lywellnek az a fiatalember, aki Dracóékat bekísérte. Nem emelte fel a hangját, mégis mindenki hallotta.

Saluc úgy mérte végig az ifjút, mintha egy undorító férget látott volna, ám az rezzenetlenül állta a pillantását. És érthetetlen módon a herceget valami megakadályozta abban, hogy nekiessen az ifjúnak, noha biztos volt benne, hogy nem az ország nagyjai közé tartozik. Mégis erő sugárzott belőle... Ki lehet?

- Meglehet, hogy a törvénykönyvek nem említik - mondta Saluc végül kimérten, - de ez a szokás emberemlékezet óta. S a szokás van oly erős, ha nem erősebb, mint a pergamenre rótt betűk.

- Még csak szokás sincs ilyen - felelte az ifjú nyugodtan. - Egyszerűen nem adódott még ily helyzet, hogy egy király elhunyt és nem állt mögötte a felnőtt fia.

- És Adalbert? - röppent fel valahonnan hátulról egy indulatos hang, ám az ifjú ugyanolyan nyugodtan válaszolt rá, mint a herceg kérdésére:

- Adalbertet maga Cedric király ölte meg, eme jelöltek felmenője - intett a hercegek és Gwendolyn felé. - Csakúgy, mint Adalbert fiát, kinek így nem maradt ideje felnőni.

- Mindegy - törte meg a beálló csendet Saluc. - Nő akkor sem ült még soha a trónon, s nem fog ezután sem.

- Ezt majd a tanács dönti el, nem te - mondta ridegen Rowena.

- Nem olyan biztos az... - mormolta Draco, akinek arca ugyan még mindig igen sötétre festette az indulat, de már meg bírt szólalni.

- Néktek ebben már nincs szavatok - intette le Rowena, mintha egy szájas kölyökhöz beszélne. - Ti már eljátszottátok a magatok kisded háborúját.

- Nem én kezdtem! - csattant fel Draco, mire Saluc felhördült:

- De nem is én!

- Most viszont fejezzétek be! - emelte fel a kezét intőn Rowena. - Gyászon és szenvedésen kívül nem adtatok mást e népnek.

- Ez úgy hangzott, mint egy szemrehányás - húzta a szája szélét lenéző mosolyra Draco.

- Talán mert az is volt - felelte Rowena.

- Asszonynép szemrehányásai... - legyintett megvetően a herceg.

- A nép fele asszonynép - nézett rá Rowena, és tekintete olyan átható lett, hogy Draco szinte zavarba jött tőle.

- Nem értesz a politikához, asszony! - biggyesztette le a száját Saluc.

- És mi a politika? - kérdezte Rowena. Úgy tűnt, hűvös nyugalmából nem tudja kizökkenteni semmi. - Az, hogy melyőtöknek lesz nagyobb hatalma? De mi célból?

- Fel akarom virágoztatni e királyságot - mondta Draco, és karcos hangja elűzte iménti halovány zavarának maradékát is.

- Én meg jólétet akarok itt teremteni - vágta rá Saluc jóval kimértebben.

- S nagy igyekezetetekben felvirágoztattátok a temetőket és jólétet teremtettetek a dögevőknek - felelte Rowena.

A hirtelen beállott csend olyan sűrű lett, hogy még a levegővétel is nehezére esett a jelenlevőknek.

- Mikor a láb üszkösödik, le kell vágni azt, hogy a test ne haljon meg - jöttek csikorogva a szavak Saluc összeszorított fogai közül.

- Felcserhez hasonlítod magatokat? - mérte végig a grófnő a herceget. - Én inkább hullarablóknak mondanálak. Mert nem érdekel titeket az a test, csak az ékszereit megkaparinthassátok.

Az beálló újabb nehéz csendet most Draco törte meg.

- És ő? - intett a fejével Gwendolyn felé. - Őt mihez hasonlítanád, ki a hullarablókat rabolná - íme - ki?

- Áldáshoz - felelte azonnal Rowena anélkül, hogy a pillantását a hercegnő felé fordította volna. - Ő adott, míg ti elvettetek.

- Ugyan mit adott és kinek? - húzta el gúnyosan a száját Draco.

- Saját vagyonát osztotta szét a szűkölködők között - válaszolt Rowena helyett az ifjú, aki Lywell mellett állt. - És dacolva a zord időjárással, háborús veszélyekkel, testi épségét is kockára téve gondoskodott arról, hogy az éheseknek ennivaló, a rongyosaknak meleg ruha, a fedél nélkül maradtaknak biztonságos hely jusson.

- Ki bizonyítja ezt? - csikorgatta a fogát dühében Draco.

- Hallgasd csak! - intett az ablak felé a fejével az ifjú. - Itt gyűlnek a palota ablaka alatt, és a hercegnő jótéteményeit mesélik egymásnak.

- A tömeg alant akármit is mondhat - fölényeskedett Saluc.

- Ezt mondják - erősítette meg az ifjú állításait Lywell. - Idejövet magam is hallottam, miként dicsőítik Gwendolyn hercegnőt.

Többen helyeselni és bólogatni kezdtek Lywell szavára. Ők is hallották a Gwendolyn tetteiről szóló beszámolókat - vagy maguk is találkoztak a hercegnővel, mikor az körútján járt.

- Na és ha így is van? - vetette fel a fejét gőgösen Draco. - Mit számít a csőcselék?

- Ki számít nektek? - kérdezte Rowena. - Ha nem számít a nép, nem számítanak az asszonyok, a nemeseket pedig mészárszékre küldtétek... Kik fölött akartok ti uralkodni?

- Ne fess minket sötétebbnek, mint amilyenek vagyunk - fordult felé gúnyos-fenyegetően Saluc. - S különben is jobb lesz, ha befogod a szád! Akár királyválasztás, akár más tanácsülés: ez a férfiak dolga volt mindég!

- Öreg hiba volt ez mindég - mérte végig Rowena hidegen a herceget. - Itt az ideje ezen is változtatni.

- Ki vagy te, hogy azt hiszed, hogy bármit is megszabhatsz nekünk? - támadt rá Draco.

- Valóban! - húzta össze a szemöldökét Saluc. - Gwendolyn királyi hercegnő, az ő jelenléte tán még lehet indokolt, de ki vagy te? És ki az a másik asszonyszemély? - bökött Helga felé.

- A nevünket, rangunkat akarod hallani? - kérdezte Rowena, és a szája széle alig észrevehetően, de lenézően lebiggyedt. - Az igazság szavát csak névvel és ranggal ellátva halljátok meg?

- Az igazság szavát? - kiáltott gúnyosan Draco. - Szóval csak egy kis senkiházi vagy, aki azt hiszi, hogy cifra szavakkal elleplezheti saját jelentéktelenségét!

- És elterelheti a figyelmet arról, hogy semmi keresnivaló itt! - tódította Saluc. - El vele! Ki kell hajítani innen az ilyen szájaskodót!

- Ők a tanácsadóim. - Ismét Gwendolyn messze csengő, tiszta hangja vágta el az ellenségeskedő morajlást. - Bárkik lennének is, el kellene fogadnotok őket, hiszen hozzám tartoznak. De ha már oly kíváncsiak vagytok, ő Lady Rowena, Griffendél grófnéja, ő pedig Lady Helga, Mardekár grófnéja. Elég jól csengő nevek és rangok ezek, ugye, uraim? Hiszen férjeiket magatok is tanácsadóként vettétek magatok mellé.

Az urak döbbenten néztek össze. Hát persze, hogy nem felejtették el, kicsoda Griffendél grófja és Mardekár grófja! Hiszen egyikük Saluc, másikuk Draco jobb keze volt. És hitveseik most színre lépnek, és egy harmadikat pártolnak? A két nagyúr először érezte azt, hogy kicsúszik a talaj a lábuk alól, és a biztosnak hitt korona hirtelen elérhetetlen messzeségbe került.

- Tiszteletre méltó nevek - válaszolt Lywell, kis főhajtással üdvözölve a két magas rangú hölgyet, melyet azok hasonlóképpen viszonoztak. - Szívem örvendezik, hogy körünkben láthatlak benneteket. Ám merre vannak férjeitek? Nem látom őket e teremben...

Helga - aki még mindig szótlanul állt Gwendolyn mellett - becsukta egy pillanatra a szemét, de Rowenának egy arcizma sem rezzent.

- Nincsenek itt - mondta megtévesztésig közömbösnek hallatszó hangon. - Özvegyek vagyunk.

- S férjeitek helyét jöttetek átvenni? - kérdezte az idős herceg bizonytalanul.

Rowena már nyitotta a száját a feleletre, de Draco felkiáltott:

- Az megengedhetetlen!

*

Messze északon, ahol egy működő vulkán tört az égbe a tenger mellett, és furcsa fát rejtett magában a part fövenyére helyezett oltárszerű szikla, a sötétség meghallotta a kiáltást.