- Talán jobb lenne, ha maga is elvonulna átöltözni - mondta Piton.

- És Draco? - kérdezte Lucius.

- Számítottam valami hasonlóra - húzott elő számtalan zsebe egyikéből egy fiolát Piton. - Egy kis nyugtató.

- Gondolja, hogy elég lesz?

- Remélem. Ha tíz percen belül nem sikerül lenyugtatnom kellőképpen, még mindig van másik.

- Akkor miért nem azt próbálja meg rögtön?

- Nem kell ágyúval verébre lőni! Gondolom, az ifjú férjnek lesznek még kötelezettségei az éjszaka folyamán. Ne tegyük képtelenné rá, csak ha nagyon muszáj.

- Szóval ezt bízzam magára?

- Úgy emlékszem, megkért, hogy segítsek elsimítani ezt az ügyet, mert maga nem ér rá. Én pedig elvállaltam.

- És velük mi lesz? - intett a két holttest felé Malfoy.

- Ha nincs kifogása ellene, igyekszem feltűnés nélkül eltüntetni őket.

- A családi kriptába?

- Ha óhajtja. Bár én ezt a fiatalúr reagálása miatt inkább nem javasolnám.

- Hanem?

- Valahova, árok szélére - vonta meg a vállát Piton. - Jobb, ha nem is tudja, hol vannak.

- Jobb - bólintott Malfoy. Szürke szeme összeszűkült, mikor kibökte: - De azért ne árok szélére. A gyerek legalábbis Malfoy volt.

- Vér a véréből? - vonta fel a szemöldökét Piton. - Ha így gondolja, mehetnek a családi kriptába is.

- Nem! Valóban jobb, ha Draco nem is tudja, hol vannak… Tegye, amit jónak lát!

- Rendben.

- De mégis… mit akar velük tenni?

Piton gúnyosan elmosolyodott.

- Bele akartam dobni őket a folyóba, vigye a víz oda, ahova akarja. De maga így nem tudja leellenőrizni! Rendben van, Lucius, meghagyom magának a két holttestet! De gyorsan vigye őket, mert Draco mindjárt magához tér!

- Nem! Nem! A folyó nagyon jó ötlet!

- Tehát meglesz ellenőrzés nélkül is? El sem hiszem! De tudja mit? Mortell egyszer már bevált. Adja nekem most is! Legalább segít cipelni!

- Mortellt? Milyen jóban vannak mostanában…

- Csak annyira, mint magával! De felőlem akármelyik izomagyú testőrét ideadhatja! A lényeg, hogy maga megbízzon benne, tudjon hallgatni, és hogy elég erős legyen a cipekedéshez!

- Rendben van, Perselus! Megyek, küldök ide valakit!

- Mondjuk a hálószoba elé! Nem kell senkinek sem látnia ezt a helyet.

- Igaza van. Pár perc múlva a hálószoba előtt lesz.

- Csak feltűnés nélkül! Maradjon ott! És ne kopogjon! Még az ifjú Malfoyt is le kell rendeznem! Nem szeretném, ha éppen akkor rontana be a testőre hulla-eltakarításra, amikor Dracóba próbálok lelket önteni!

- Megmondom neki! Akkor… köszönöm, Perselus!

- Ezt kivételesen nem szívesen, Lucius!

Piton felnyalábolta Dracót. Az ifjabbik Malfoy nem volt éppen kis termetű, Piton mégis meg tudott birkózni a magatehetetlen súlyával. Erőlködve ugyan, de átvitte a hálószobába, ráfektette az ágyra. Luciust szó nélkül terelgette kifelé, utána bezárta a titkos szobát, kivette a kulcsot, és amikor a kulcs átalakult, a láncot a saját nyakába akasztotta, a medált pedig elrejtette a ruhája alá. Elővette a nyugtatós fiolát, beleöntötte egy pohár vízbe, odakészítette az ágy mellé. Újabb fiolát kotort elő, de még nem vette le a kupakját.

- Ha nem akar itt lenni, mikor magához tér, akkor most menjen - vetette oda Luciusnak, aki eddig szó nélkül figyelte, mit tesz. Lucius bólintott, és távozott. Piton ekkor vette le a kupakot, és a fiolát Draco orra alá dugta. A fiatal férfi prüszkölve tért magához. Villámgyorsan felmérte, hogy hol van, és mi történt. Ugrott a titkos ajtóhoz, de az zárva volt. Megpördült, vészjósló szemekkel méregette a professzort, Piton azonban nem látszott nyugtalankodni.

- Két választása van, Draco - mondta higgadt hangon. - Az egyik, hogy botrányt csinál, és veszélybe sodor mindenkit. A másik, hogy megpróbál lehiggadni, és úgy viselkedni, ahogy az az ifjabb Malfoytól elvárható. Így megmenekül az apja, megmenekül maga, és megmenekül Hermione is a kicsivel.

- Maga! - sziszegte Draco. - Maga ölte meg őket! Az apámmal karöltve!

- Hogy én adtam volna nekik mérget? Igen!

- Nem is tagadja?

- Nem!

Draco vészesen villogó szemekkel közeledett egykori tanára felé. Támadó párducra emlékeztetett. Piton azonban most is higgadt maradt.

- Ezt a mérget adtam nekik! - mondta, és egy fiolát dobott Dracónak, aki ösztönösen elkapta. - Nem ajánlom, kölyök, hogy megkóstold! - tért át a tegezésre. - Hacsak nem akarsz két órára tetszhalott lenni!

- Tetszhalott? - torpant meg Draco.

- Persze erről apád nem tud. Igaz, nemsokára ideküldi az egyik gorilláját, hogy a testeket dobjuk a vízbe, de ez inkább csak rutin óvatosság részéről, nem igazi gyanakvás.

- Nem értem!

- Mit nem értesz? Nemrégiben idehoztál. Hablatyoltál mindenféléről, és közben olyan könyörögve néztél rám, mint a két hete éhező kutya. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy a segítségemet akarod kérni ahhoz, hogy Hermionét megmentsd, mielőtt apád megöli. Nem volt könnyű összehoznom valamiféle tervet, az meg álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy pont most fog szülni, de eddig - úgy látszik - sikerült! Apád úgy tudja, hogy Hermione és a fiad meghaltak, és hogy a holttestüket vízbe dobjuk. Azt viszont nem tudja, hogy az egyik segítőm a folyó mellett fogja várni őket. Kicsit lejjebb, hogy ne látszódjon. És kihalássza őket, még mielőtt lejár a két óra, és magukhoz térnek. Ezt csak te tudod, meg én és a segítőm. És te úgy teszel, mintha nem tudnád! Megiszod most ezt a kis nyugtatót, amúgy is rád fér, átöltözöl, és folytatod a szerepedet, mint jó férj! Mintha mi sem történt volna!

Draco nem nyúlt a pohárért. Fürkészve nézte Pitont.

- Honnan tudjam, hogy igazat beszél? - kérdezte.

- Most? Sehonnan! Kénytelen vagy pillanatnyilag megbízni bennem!

- És ha nem?

- Akkor jön a botrány! És akkor Hermione és a kicsi valóban meghalnak. Nekem mindegy! - vont vállat a professzor. Draco gondolkodott.

- Azt mondta, most sehonnan sem tudhatom, hogy igazat beszél. És később?

- Később személyesen győződhetsz meg róla. Amikor találkozol a szerelmeddel és a fiaddal.

- Mikor?

- Két-három hét múlva.

- Két-három hét… Először öltözzek át, vagy igyam meg a löttyét?

- Áh, maga az, Mortell? Várjon egy kicsit! És ne engedjen be ide senkit, míg vissza nem jövök!

- Rendben van, Piton professzor! Mr. Malfoy utasítása is ilyesmi volt.

Piton karöltve vezette az ifjabb Malfoyt. Draco nyugodt volt, talán túlságosan is nyugodt és - mi tagadás - eléggé bamba. Piton utasítására megpróbálkozott egy mosollyal, de Piton is belátta, jobb, ha nem kísérleteznek az ilyesmivel. A lakosztály bejáratánál az idősebbik Malfoy várt rájuk.

- Itt van - mondta Piton. - Pillanatnyilag minden rendben, de jó lenne, ha minél előbb ágyba kerülhetne. Pansy valószínűleg nem fog örülni, de ez most nem számít. Hivatkozzon valami betegségre!

- Már az előbb is fejfájásra hivatkoztunk.

- Az nagyon jó! Reméljük, most is beválik!

- Reméljük! Maga pedig...

- Sok sikert kívánok! - hajolt meg Piton, arcán ironikus mosollyal. Lucius nem tehetett mást, futó mosolyt erőltetett az arcára, és szintén meghajtotta magát. Draco átnézett rajtuk.

Piton nem vesztegette azzal az idejét, hogy a kissé bizonytalan járású fiút és az őt támogató apát figyelje. Mortellhez sietett.

- Mit mondott magának Mr. Malfoy, mit kell tennie? - kérdezte a nagydarab varázslót.

- Lelkemre kötötte, hogy mindenben kövessen a maga utasításait. És hogy hallgassak, mint a sír.

- Helyes! Akkor most figyeljen rám! Van itt két holttest, egy nőé és egy csecsemőé. Ezeket kell feltűnés nélkül a folyóba dobnunk, minél előbb! Tud olyan útvonalat, ahol csendben el tudunk jutni a folyóig?

- Hogyne, Piton professzor! A cselédlépcsőn! Most mindenki a nagyteremben vagy a környékén van, nem lesz itt most senki! De nem ártana sietnünk, mert hamarosan jönnek a szolgák a nászszobát előkészíteni!

- Akkor ne szaporítsuk a szót tovább! Jöjjön!

Átvágott a hálószobán, menet közben kapta le nyakáról a láncot. Kinyitotta a titkos ajtót, és betessékelte Mortellt.

- Fogja a nőt! Várjon! Valami ruha mégsem ártana neki!

- Minek? - kérdezte Mortell.

- Minek? - kérdezett vissza Piton. - Hálóingben vigyük ki?

- Nem mindegy már neki?

- Igaz - gondolkodott el Piton. - Mégis, amíg odavisszük... Legalább egy takaróba csavarja bele!

Mortell értetlenkedve nézett rá, de azért belebugyolálta Hermionét egy selyemtakaróba, amit az ágyon talált, aztán felkapta a vállára, mint egy zsákot. Piton a kicsit vitte. Kifelé menet Piton bezárta a titkos szobát, gondosan elrendezte a drapériát, a kulcsot pedig most is a nyakába akasztotta. Nem akarta, hogy Mortell tudja, hol van a helye. Az ágy mellett megállt, mintha szétnézne, nem hagytak-e áruló nyomot, valójában azt várta, hogy egy kis bolha a kezére ugorjon. A hálószoba előtt egy kis szürke egérke surrant fel a ruháján, egészen az egyik zsebéig. Mortell mindebből semmit nem vett észre. Elől ment, vállán a takaróba bújtatott csomaggal. Egy mozdulattól félre csúszott a selyemtakaró, és kivillant egy fehér kar. Hiába tudta Piton, hogy Hermione nem igazán halt meg, a látványtól mégis összeszorult a torka. Ráadásul emlékeztette arra is, hogy nem lehet teljesen biztos a bájitala hatásában, hiszen csak sebtében, közvetve, más bájitalokból tudott valamit összekotyvasztani. Mi lesz, ha nem működik? Mi lesz, ha ezek a testek nem tetszhalottak, hanem valóban halottak?... Próbálta elhessegetni magától ezeket a gondolatokat, de az orra előtt himbálódzó élettelen fehér kar újra és újra felidézte benne őket. Ráadásul fáradt volt, nagyon fáradt, hiszen második éjszaka, hogy le sem hunyta a szemét, és egyfolytában idegfeszültségben volt. Bár az idegfeszültség nem számított. Életéhez tartozott már hosszú évek óta. Mégis... ez a fehér kar felidézett benne egy másikat, amelyet soha nem látott, de rémálmaiban gyakran jelent meg előtte. És most nem volt ereje védekezni a rémálom ellen. Már közel járt ahhoz, hogy üvöltve tépje le Mortell válláról a csomagot, meggyőződni róla, hogy a kedvese van-e benne, amikor Mortell maga dobta le a földre. Megérkeztek a folyóhoz, ami nem messze volt a Malfoy kastélytól. Piton addig észre sem vette, merre járnak. Szerencséjük volt, senkivel sem találkoztak útközben.

- Azt hiszem, Mr Piton, jobb lenne, ha a folyó közepén dobnánk be őket. Ott elég gyors a sodrás.

- Jó ötlet! De hogyan megyünk be a közepére?

- Ott vannak a csónakok! - mutatott előre Mortell. Valóban, előttük kis stég látszódott, négy-öt kis csónakkal. A csillagok fénye ugyan rájuk esett, de közel s távol egy lelket sem tudtak felfedezni. Mortell felkapta Hermionét, és vele együtt beszállt az egyik csónakba. Piton vetett még egy észrevétlen búcsúpillantást a folyókanyar felé rohanó egérke után, akit már ő sem látott, és akinek a bundájában egy különleges kis bolha bújt meg, aztán leadta Mortellnek a csecsemőt, és maga is a csónakba szállt. Mortell egy sebtében elmormolt varázsigével eloldotta a láncot, ami a stéghez kötötte a csónakot. Utána megragadta az evezőket, és csöndesen beevezett a folyó közepéig. Pitonnal együtt dobták Hermionét a vízbe. A csecsemőt Mortell egyedül hajította ki. A halovány csillagfény meg-megcsillant a folyón, sokáig látszott a nagyobb és a kisebb sötét folt, ahogy úszott lefelé a vízen.

Csönd volt, ezüstös, kísérteties fény, és egy fiatal nő meg egy újszülött kisded néma teteme sodródott a folyón...