A két férfi megdermedt egy pillanatra, aztán Piton felkelt. Odaintett Dracónak, hogy maradjon, és nyugodt arccal ajtót nyitott.

Lucius Malfoy állt a küszöbön.

- Üdvözlöm, Lucius - köszöntötte Piton higgadtan. - Minek köszönhetem megtisztelő látogatását ezek a kései órán?

- Jó estét, Perselus! Bemehetek?

- Mint említettem, igen kései órát választott a látogatásához. Nem lehetne elhalasztanunk holnapra?

- Jómagam annak örültem volna igazán, ha egyáltalán nem kell rá sort keríteni! De a dolog nem tűr halasztást, ezért kérem, minél előbb legyen szíves beljebb invitálni!

- Bármilyen dologról is legyen szó, ez most nem alkalmas időpont! Látogatóm van, szeretnék vele kettesben maradni, ha nem veszi rossz néven!

- Éppen a látogatója miatt lenne halaszthatatlanul fontos beszélnünk!

- Ugyan már! Azt sem tudja, ki van nálam, hogyan akarhatna hát beszélni róla?

- Azt hiszem, kénytelen vagyok megcáfolni magát, Perselus! Nagyon is jól tudom, ki van magánál.

- Ez csak abban az esetben lenne lehetséges, ha figyeltetne, Lucius. Ezt pedig igen rossz néven venném a kettőnk közötti kapcsolat miatt!

- Nem magát figyeltettem, Perselus, hanem a látogatóját! Ezt pedig egyáltalán nem veheti rossz néven!

- Már megbocsásson, Lucius, de igenis rossz néven veszem! A látogatóim hozzám jönnek, tehát ha maga a látogatóimat inzultálja, az olyan, mintha engem inzultálna!

- Perselus, ennek így nincs semmi értelme! Követelem, hogy engedjen be!

- Követeli? Az én házamban?

- Perselus! Kérem, engedjen be, mielőtt botrány lenne!

- Semmiféle botrányt nem óhajtok, úgyhogy legyen szíves ...

- Engedje be, professzor úr! - szólalt meg Draco Piton mögött. - Végtére is rám voltál kíváncsi, igaz, apám?

A két idősebb férfi még egy pillanatig ellenségesen méregette egymást, aztán Piton utat engedett Luciusnak. Az idősebbik Malfoy csak egy futó pillantást vetett a könyvekkel telezsúfolt szobára, utána Dracóra függesztette a tekintetét.

- Miért jöttél ide? - kérdezte.

- Foglalj helyet, apám! - intett Draco arra a karosszékre, amelyen ő ült eddig.

- Köszönöm! - biccentett Lucius, miközben valóban leereszkedett a székre. Piton helyet foglalt a másikon, és mindketten Dracót nézték, aki kifürkészhetetlen arccal támaszkodott a kandalló-párkányhoz.

- Nos? - kérdezte szemöldökét felvonva Lucius.

Draco még egy pillanatig hallgatott, aztán fanyarul elmosolyodott.

- Komolyan mondom, majdnem úgy érzem magam, mint diákkoromban! Apám eljön a házam vezetőjéhez, kitárgyalnak, megszidnak vagy megdicsérnek, én pedig állok a sarokban, és igyekszem megfelelő magyarázattal szolgálni tetteimről. Szinte kísérteties!

- Akár így is felfoghatod! - bólintott Lucius. - Mindenesetre kíváncsian várom azokat a magyarázatokat!

Draco mosolya egy árnyalattal fanyarabb lett.

- Csakhogy, bár a helyzet roppant hasonlít ahhoz a diákkorihoz, most mégis másképp állnak a dolgok! A professzor úr már nem a házam vezetője, én pedig már felnőttem!

- Én azonban továbbra is az apád vagyok!

- De már nem tartozom neked számadással minden lépésemről!

- Ettől függetlenül még mindig nem szűntem meg aggódni érted!

- Életem egyik határköve volt, amikor beavattál politikai cselszövéseidbe. Innentől tekintettél magad is felnőttnek. És én azóta tudom, hogy az értem való aggódásod nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban értem aggódsz!

- Hát ki másért?

- Természetesen magadért!

- Ostobaság! Életünk összefonódik, így természetesen a te érdeked az én érdekem is, de dőreség ezt így elkülöníteni!

- Távolról sem az, apám! Sok mindenben összefonódik életünk, de nem azonos! Lehetnek olyan dolgok, amik neked jók, és nekem nem! Persze ez fordítva is lehetséges!

- Elméletileg persze ez előfordulhat, de gyakorlatilag nemigen tudnék rá példát!

- Nem? Pedig éppen a közelmúlt szolgáltatott kettőt is!

- És mi lenne az a két példa?

- Az egyik Hermione.

- Azt hittem, ezt a témát már lezártuk!

- Most már igen. De nem is oly rég még más elvet vallottam róla, mint te, és te példát akartál!

- Igaz! Elismerem, akkor valóban nem értettünk egyet! És mi a másik példa?

- Pansy.

- Vele mi a helyzet?

- Te kényszerítettél rá, hogy feleségül vegyem!

- És ezen csak most, egy hónappal az esküvő után akadsz fenn?

- Elmondtad már ezerszer, apám, hogy miért jó nekünk, nekem ez a frigy! De én is elmondtam már ezerszer, hogy nem szeretem Pansyt! És ezt már az esküvő előtt is mondtam, és ezen az esküvő sem változtatott!

- Draco! Ha már a számlálásnál tartunk, elmondtam azt is ezerszer, miért lényegtelen, hogy szereted-e, vagy sem! Pansy tökéletes feleség, tökéletes anyagi, családi és politikai háttérrel! Mit kívánhatnál egyebet?

- Mondjuk boldogságot!

- Boldogságot? Amiről te beszélsz, az nincs! Vagy ha igen, pillanatnyi állapot csupán! Nem lehet egy jól felépített életet odadobni egy pillanatért!

- Tudom, mit értesz jól felépített élet alatt! Hatalmat!

- Igen! Hatalom, ami biztonságot ad, jólétet! Ez az, ami egyedül számít az életben! Ez az, ami megmarad, ami nem vész el! Érzések? Csak az ostobák luxusai!

- Akkor szerettem volna ostoba lenni nősülésem kérdésében!

- Ugyan, Draco! Pansy a feleséged, az a nő, aki hivatalosan melletted van! Egyébként pedig annyi szeretőt tarthatsz, amennyit akarsz! Ha már annyira ragaszkodsz hozzá, keresheted másutt a boldogságodat, de feleségnek nem tudsz jobban Pansynél!

- Szerintem ez Pansynek is éppen olyan megalázó, mint nekem!

- Kit érdekelnek Pansy érzései?

- Egyfolytában Pansy mellett ágálsz, de valójában ő sem érdekel téged?

- Miért érdekelne engem egy idegen lány? Csakis olyan szemszögből, hogy mennyire hasznos nekünk! De ha már itt tartunk, Pansy sem járt rosszul veled! Igaz, hogy régi, előkelő és gazdag varázsló családból származik, de a Parkinsonok a Malfoyokhoz képest senkik és semmik! Nevet, rangot és pénzt kapott tőlünk! Szava sem lehet!

- Lehet, hogy ő is a boldogságot kereste volna a házasságban!

- Na és? Szerelmes beléd, miért ne lenne veled boldog?

- Én viszont nem vagyok szerelmes őbelé!

- Na és?

- Na és? Nem így működnek a dolgok! Valamit tenni kell, mert ez így nem jó!

- És mit óhajtasz tenni?

- Ez már egy olyan dolog, amit nélküled szeretnék véghez vinni!

- Miért ne segíthetnék?

- Mert felnőtt férfi vagyok, apám! A problémáimat nélküled kívánom megoldani!

Lucius elgondolkodva nézte Dracót, aztán Pitonra tévedt a tekintete, aki érdeklődve, de érzelemmentesen figyelte eddig a szócsatát. Piton mögött nyitva állt a labor ajtaja, látszódtak a tégelyek, lombikok. "Pansy panaszkodott Dracóra. Draco magához tért. Piton bájitalokat készít." Ezek a gondolatok villámként cikáztak át Lucius agyán, a következtetéssel egyetemben. Úgy érezte, világosan látja Draco problémáját. "A helyében én sem verném nagydobra. Biztos, hogy apámnak sem mondanám el, pláne, ha lenne a közelemben egy ilyen ember, aki valószínűleg tud és akar is segíteni. És főleg tud hallgatni!" Átvillant még az agyán, helyes-e, ha megint kiadnak egy értékes családi titkot Pitonnak, de mivel neki is volt adu a kezében Piton ellen, úgy ítélte, ez még belefér. Már csak a látszat miatt kell ellenkeznie egy kicsit.

- Az én segítségemre nem tartasz igényt, Perseluséra viszont igen?

- Valóban így áll a helyzet!

- Hajlandó vagy megindokolni ezt a megkülönböztetést?

- Ez nem szorul különösebb magyarázatra, apám! A te tehetséged, képességeid nem teljesen ugyanazok, mint a professzor úré.

- Ezek szerint a professzor bizonyos képességeire van szükséged?

- Pontosan!

- És nem vagy hajlandó elárulni, hogy mik lennének azok?

- Őszintén szólva kötve hiszem, hogy valaha is hajlandóságot éreznék erre! És te se próbálkozz kideríteni!

- Te most fenyegetsz?

- Ilyesmivel akkor sem próbálkoznék, ha nem az apám lennél! Vedd ezt egy egyszerű kérésnek!

Lucius elgondolkodva nézte a fiát, végül megszólalt:

- Nem hiszem, hogy ez olyan egyszerű kérés lenne, de mert te kérted, megpróbálom teljesíteni! Azonban tudnod kell valamit: mások nem biztos, hogy ugyanígy hajlandók lennének leállítani a kíváncsiságukat a kedvedért!

- A Nagyúr szaglászaira gondolsz?

- Természetesen! Bár jó kezekben hagylak - fordult Piton felé, aki biccentéssel köszönte meg a bókot -, azért azt én is elmondom neked, hogy ha valamit nagyon titokban akarsz tartani, azt vagy nagyon-nagy titokban csináld, vagy minél nyilvánosabban!

- Most inkább a nagyon-nagy titkot választanám! Van valami javaslatod, hogyan érhetem ezt el?

- Maradj itt addig, amíg nem sikerül megoldást találnod a problémádra!

- Ha a professzor úr megengedi… - Piton biccentett. - Köszönöm, apám!

- Rendben, akkor most távozok. Annyit kérek csak, hogy értesíts, mielőtt eljössz innen. Perselus, kikísér?

Piton megfontoltan kelt fel. Becsukta a nappali ajtaját, miután maguk mögött hagyták.

- Lucius! Ne vegye sértésnek, de meg vagyok lepődve! - mondta.

- Igen?

- Draco nem árulta el magának, miért is jött hozzám, és maga ebbe beletörődött. Ez nem jellemző magára!

- Elárulja esetleg maga?

- Nem valószínű, mert egyelőre magam sem tudom jövetele célját. Maga viszont… mintha igen!

- És ha igen?

- Akkor rejtély számomra, hogy miért sietett utána, és faggatta mostanáig.

- Bevallom, Perselus, magam sem tudtam! Draco azt mondta, hogy ismét munkába óhajt állni, ezért Londonba megy. Gondolhatja, hogy meglepődtem, mikor arról értesítettek, hogy megérkezése után nyíltan és egyenesen magát kereste! Miért?

- Miért? Ezt kérdezem én is!

- Nos, meg fogja tudni! Én csak azt láttam, hogy a fiam ostobán viselkedik. Hazudik nekem! Ez bőszített fel, és ezt akartam tisztázni vele. Ezért jöttem ide.

- De most már tudja, miért hazudott a fia?

- Igen, erős sejtéseim vannak!

- Abból, hogy ő nem mondott semmit…

- Dehogynem! - mosolygott finoman Lucius. - Nagyon is sokat mondott. Persze nem tudta, hogy információimat máshonnan is beszereztem, nemcsak tőle!

- Bevallom, a dolog kezd egy kicsit zavaros lenni előttem!

- A másik érdekelt féltől! Aki - mi tagadás - panaszkodott Dracóra!

- Igen? És ki ő?

- Pansy.

- Pansy. Á - gúnyolódott Piton - most már minden világos! Miről van szó? - vált azonnal komollyá.

- Meg fogja tudni, barátom! És bármilyen módon is segít Dracónak, előre is köszönöm!

- Nagyon szívesen! Bár még nem tudom, mit köszön!

- Viszontlátásra, Perselus!

- Viszontlátásra, Lucius!

- Ne felejtsenek el értesíteni!

- Nem felejtjük el!

Piton még látta, hogy Lucius int a kezével az éjszakába, és erre két ember bukkan elő rejtekhelyéről, majd tűnik el, sőt látta azt is, Lucius hogyan hoppanál, aztán becsukta az ajtót.

- Mi van Pansyvel? - kérdezte Piton.

Draco olyan csibészesen mosolyodott el, mint diákkorában, ha valami agyafúrt tervet sikerült véghez vinnie.

- Drága hitvesemmel? Nem volt szándékos ugyan a dolog, de remekül bevált! Ő a fehér elefánt! - Látva Piton értetlen arcát folytatta. - Őszintén szólva mint férj, nem voltam a helyzet magaslatán. Pansy azóta nem érdekel, mióta Hermionéval igazán megismertük egymást, most pedig, hogy tele vagyok aggodalommal Hermionéért, eszembe sem jutott Pansy. Ő pedig éppen ma panaszkodott szüleimnek, hogy nem teljesítem férji kötelességeimet. Ezt anyámtól tudom, mert őt rettenetesen aggasztja a dolog, és azt is megsúgta, hogy apám megtiltotta, hogy orvost hívjanak. Tény, hogy úgy rohantam ide magához, mint egy eszelős, nem figyeltem, hogy hány szaglász ered a nyomomba, de amikor apám beállított, azonnal kapcsoltam! Azt sugalltam apámnak, hogy Pansy sérelme miatt vagyok itt magánál!

- Azt akarod mondani, hogy apád azt hiszi, szerelmi bájitalt fogok neked kotyvasztani? - hitetlenkedett Piton.

- Még ennél is rosszabb! Férfiasság-fokozót!

- Neked?!

- De nekem ám! És szívből remélem, hogy össze tud ilyet hozni, mert ki tudja, lehet, hogy apám el is fogja kérni magától a receptet!

- Biztos, hogy el fogja kérni. Ellenőrizni mindent! De honnan az ördögből szerzek én neked ilyesmit?

- Miért, nem foglalkozott soha vele?

- Soha nem volt rá szükségem!

- No és másoknak?

- Soha nem kérték tőlem!

- Akkor, amíg várjuk az értesítést Hermionéról, lesz mivel elfoglalnunk magunkat!

- Te kölyök! Azt hiszed, nekem nincs jobb dolgom, mint téged pátyolgatni?

- De bizony van! Elsősorban kideríteni, hogy mi történt Hermionéval!

- És másodsorban?

- Kitalálni valamit, ha baja esett.

- Mit?

- Hogy azt maga hogyan élheti túl! - vált jéghideggé Draco szeme.