- Mennyi idős a fia? - kérdezte Draco.

- Kilenc múlt.

- És máris tudják, hogy magid? - hitetlenkedett a fiatalember.

- Négy-öt éves volt, amikor Dumbledore rájött - Piton hangja szinte közömbösen csengett, de szeme elárulta, mennyire büszke a fiára.

Draco füttyentett egyet.

- Ezt nevezem! - mondta elismerően.

A magidek a varázslótársadalom elitjének is a krémje volt: Rendkívüli adottságokkal rendelkeztek, amelyekre azonban általában csak a magid kamaszkorában derült fény. De rendkívül ritkán születtek ilyen adottságú emberek! Sokszor évszázadokon keresztül nem is élt egy sem. Ennek a kornak a feszültségére már az is jellemző volt, hogy Draco rögtön öt magidről tudott: Albus Dumbledore-ról, Grindelwaldról, akit Dumbledore győzött le, a Sötét Nagyúrról, Harry Potterről és saját magáról. És most a hatodik: Joshua Piton.

- De hogyhogy életben hagyta a Nagyúr? - kérdezte Draco inkább magától, de aztán gyorsan észbe kapott. - Ne haragudjon, professzor úr, nem úgy gondoltam!

- Tudom - vágta el Piton a mentegetőzést. Hangja most is higgadt volt, de a szeme immáron aggodalmat tükrözött. - Magam is gondoltam rá. És nem tudom!

- Valamire fel akarja használni esetleg?

- Fogalmam sincs! Azt tudom, hogy téged felhasznál, de te teljesen más eset vagy!

- Miért? Az én apám is a Nagyúr híve, mint maga. Apám is Mardekáros volt, mint maga. Sőt én is Mardekáros voltam... Ja, persze! Joshua még csak kilenc éves, ő még nem járt a Roxfortba.

- De igen - mondta Piton. - Nyolc éves volt, amikor megpróbálkoztunk vele, de egy hónap után rájöttünk, túl kicsi még hozzá, és akkor kivettük.

- Igen? - csodálkozott Draco. A Roxfortba általában tizenegy évesen kerültek a diákok. - Miért is próbálkoztak vele olyan fiatalon?

- Akkoriban én még nem voltam velük - felelt kelletlenül Piton. - Zelda pedig... nem volt más választása.

- Ó! - kapcsolt Draco. - Persze! Mugli anya magid gyermekkel... Nem könnyű helyzet! No és melyik házba került?

- A Mardekárba. - Piton mozdulatlan arcában ismét büszkén ragyogott fel a szeme.

- Na látja! - vágta rá Draco. - Akkor ebben is egyezünk!

- És ezzel ki is fújt az egyezőség - mondta Piton. - Apád hűségéhez nem sok kétség fér, az enyémet állandóan megkérdőjelezik. Téged születésedtől fogva szintén hűségre neveltek, én Josh nyolc éves koráig azt sem tudtam, hogy van egy gyerekem. Te varázsló családban nőttél fel, Josh a mugli anyja mellett. Körülötted még most is ott van a családod, Josht elválasztották tőlem. Több a különbözőség, mint a hasonlóság! És főleg: te szabad vagy, ő pedig rab.

- Igaz. Csakhogy én már felnőttem, Josh pedig még gyerek - vetette ellen Draco. - Őt még úgy alakítgathatja a Nagyúr, ahogy akarja!

- Igen. És lehet, hogy alakított is rajta, míg vele volt. Hogy tényleg megtette-e, nem tudom. És hogy miben változtatta meg esetleg, arra nem is merek gondolni! De most már nincs vele! Josh most már csak szimplán rab, méghozzá apádnál! Hogy mi a szándéka vele a Nagyúrnak, vagy apádnak, azt megint nem tudom! És Zeldával...? - Piton elharapta a mondat végét. Merev arcáról nem sokat lehetett leolvasni, de Draco figyelmét nem kerülte el a professzor ökölbe szoruló keze. Furcsa érzés kerítette a fiatalembert hatalmába: Megsajnálta egykori tanárát. És sajnálata mellett valami komor elégtétel-félét is érzett: Sejtette, hogy most saját égető problémáira is sikerülhet gyógyírt találnia. Ragyogóan leplezve hirtelen támadt izgatottságát látszólag hanyagul szólalt meg:

- Ajánlhatok egy alkut, professzor úr! Maga elvisz Hermionéhoz, én pedig utána kiszimatolom, hogy mi van a családjával! Rendben?

Piton hideg tekintettel mérte végig.

- Ez zsarolás!

- Alku! - javította Draco, és arcán apja finom, de kissé fölényes mosolya jelent meg. - Csupán egy alku, professzor! De mindketten jól járnánk vele! Gondolja csak át, professzor!

Piton továbbra is hideg szemekkel nézett rá.

- Rendben! - mondta egy idő után. - Megnézed a családomat, utána elviszlek Hermionéhoz!

- Nem, nem! - mosolygott továbbra is Draco. - Fordítva, professzor! Először Hermione!

- És ha Hermione nem akar többé látni? - kérdezte halkan Piton. - Ha elküld, és te dühös leszel? Mi a biztosíték, hogy akkor is állnád a szavad?

- Nos, akkor talán latba kellene vetni a tekintélyét Hermionénál, professzor, hogy ne küldjön el! - Draco mosolya erőteljesen elhalványult, szeme viszont annál hidegebben villogott.

- Képtelenség! - tiltakozott Piton. - Semmiféle tekintélyem nincs előtte, de ha lenne, ilyen dolgokban ez akkor sem számítana!

- Akkor hivatkozhatna a szánalmára! - Draco most már egyáltalán nem mosolygott. - Maga nagyon meggyőző tud lenni, ha akar! És most lesz miért akarnia!

- Lehetetlen! Gondolkozz, Draco! Senki sem kényszerítheti, hogy veled legyen, ha egyszer ő nem akarja!

- De igen! - robbant ki a fiatal férfiból. - Beszélhet nekem, amit akar, akkor sem fogok lemondani Hermionéról! És neki is tudomásul kell vennie, hogy hozzám tartozik! Ha kell, erővel fogom meggyőzni!

- Erővel egyetlen nő szerelmét sem lehet elérni! - mondta nyugodtan Piton. - És ha erőszakoskodni akarsz vele, biztos lehetsz abban, hogy az ellenkező hatást fogod elérni!

- Honnan tudja azt maga? - vetette oda gúnyosan Draco. - Maga talán a női szívek ismerője? Mert én egészen ma estig úgy tudtam, hogy egyetlen nő sem tartozott magához soha!

- Nem kell ehhez szakértőnek lenni, Draco! - válaszolt Piton halkan. - Ha lehiggadsz, rájössz, hogy amit elértél Herimonénál, azt nem az erődnek, hanem a kedvességednek köszönhetted!

Draco tudta, hogy Pitonnak igaza van, de nem akarta elismerni. Úgy érezte, minden téren a türelme végére ért.

- Látni akarom Hermionét - szögezte le.

Perselus Piton pedig kénytelen volt beletörődően rábólintani.

Draco azt hitte, képtelen lesz aludni azon az éjjelen, de még korábbi mardosó éhségét is feledve, ahogy letette a fejét, már aludt is. Reggel kissé kábán ébredt. A hideg zuhany magához térítette, és immáron friss fejjel tudta újra átgondolni az előző este történteket.

Erősebben kételkedett Hermione meleg érzelmeiben, mint valaha. Minél jobban gondolkodott, annál jobban érezte az ellene szóló érveket. Viszont abban teljesen biztos volt, hogy ő nem képes lemondani Hermionéról. Hogy mi mindenre lenne képes érte, azzal még nem volt teljesen tisztában, de sejtette, hogy bármire. Akármire.

Pitont már a konyhában találta. A köszönés után némán fogyasztották el reggelijüket. Draco már csak a késével játszadozott, amikor végre rászánta magát egy kérdésre:

- Mikor indulunk?

Piton nem nézett rá, úgy válaszolta:

- Talán holnap.

- Talán?

- Talán.

Némi hallgatás után Draco újra megszólalt:

- Ugye tudja, hogy minél később megyünk Hermionéhoz, annál később tudok a családjával foglalkozni?

- Tudom - válaszolt Piton kényszeredetten. - De nem siettethetem a dolgokat, bármennyire is szeretném.

- Tehát nem magán múlik?

- Nem.

- Értem - mondta Draco. - És addig mit csinálunk?

- Utána nézünk a bájitalodnak.

Draco elhúzta a száját. Apjának beadott meséjét már teljesen el is felejtette, és most nem is érzett magában sok kedvet, hogy ezzel foglalatoskodjék, de tudta, nincs más választása. Most, hogy a saját bőrén tapasztalta apja bizalmatlanságát mindenkivel szemben, nyilvánvalóvá vált a bájital elkészítésének szükségessége. Kellett, mert ez volt az alibijük a Hermione keresésére szánt időre, és kellett a hatása miatt, hiszen Draco csak akkor térhetett ki férji kötelességei teljesítése elől, ha végérvényesen szakít jelenlegi helyzetével. Ezt azonban egyenlőnek érezte az öngyilkossággal, tehát eleve elutasította. Nem gyávaságból, hanem mert nem adta fel a reményt, hogy megtalálja a megoldást a problémáira.

Pitonnak jelentős könyvtára volt. Draco elképedt, micsoda ritkaságok sorakoztak a polcokon a többiek mellett. Be kellett látnia, mégsem telt unalmasan a várakozás, bármennyire is tartott tőle: a ritka bájitalok leírásai időnként lenyűgözően izgalmasnak bizonyultak. És bár tisztában volt eddig is azzal, hogy nem egy bájitalnak félelmetes hatása van, az itt látott receptek egyike-másika még legmerészebb elképzeléseit is felülmúlta.

Rengeteg könyvet néztek át, keresve a potencia-növelő bájital receptjét. Napok teltek el ezzel a foglalatossággal, mert Draco minden reggel úgy köszönt Pitonnak: "Indulunk?" és Piton minden reggel így válaszolt: "Talán holnap". Draco hajlamos lett volna követelőzni, ha nem látta volna, hogy Piton még idegesebb, mint ő, noha a professzor kétségtelenül jobban tudta palástolni lelkiállapotát, mint az ifjú. Dracónak elképzelése sem volt, mi lehet az akadályozó tényező, de a professzor immáron állandóan összehúzott szemöldökét látva inkább lenyelte a kérdéseit.

Maradt a recept keresése. Draco azt hitte, hogy ez roppant egyszerű feladat, hiszen tudta, hogy még a muglik is próbálkoztak vele. Talált is jó néhányat közismert bájital könyvekben, de a professzor ezeket megvetően félredobta, és gúnyos hangon kioktatta: "A boszorkány magazinokban leírt löttyöket csak egy naiv kvibli-lány veheti komolyan".

A negyedik napon találtak rá. Piton feszültségét mi sem tükrözhette volna jobban, hogy a férfiasság-serkentő abban a könyvben lapult, amit ő böngészett át, de átsiklott felette. Csupán a véletlenen múlott, hogy mégis rábukkantak. Piton valamiért letette a könyvet, és kiment. Az ajtónyitástól huzat támadt, és - bár Draco felé kapott - addigra pár lappal előbbre lapozódott a könyv. És Draco legnagyobb döbbenetére a keresett recept pont ott állt az immáron elhajtódott lap tetején. Kíváncsian futotta át a leírást. Hát... ez sem tartozott a könnyen elkészíthető bájitalok kategóriájába! Ráadásul valószínűleg boszorkányok folyamodhattak a gyönyörszerzés fokozásának ilyen módszeréhez, mert nem egy összetevő tipikusan női szeméremrészből illetve váladékból állt, a kiszemelt férfinak mindössze pár szál haja szükségeltetett a remélt eredmény eléréséhez.. Olvasás közben Dracónak felfordult a gyomra: ezt neki nem csak elkészítenie, hanem meginnia is kell?! Borzadály! Inkább maradjon Pansy továbbra is érintetlen!

Már éppen azon volt, hogy visszalapoz, hadd fedje örök homály ezt a receptet, amikor Piton visszajött. Egy pillantást vetett a könyvre, aztán átfutotta a leírást. Látva a bizarr összetevőket nem titkolt kajánsággal pillantott Dracóra.

- Megtaláltad! Akkor hozzá is láthatunk! Minél előbb, ugye?

Most Draco volt kénytelen beletörődően rábólintani.

A következő reggel Draco a dolgozó szobájában találta Pitont, aki éppen egy hosszú levelet körmölt.

- Apádnak - közölte a professzor köszönés helyett, mihelyt megpillantotta a fiatalembert. - Néhány összetevő beszerzéséhez okvetlenül szükségünk van a segítségére.

- Pansy? - fintorgott Draco.

- Igen. No és persze úgy, hogy Pansy ne tudjon róla. Bár roppant kíváncsi lennék, hogy egyikre-másikra hogyan fog így apád szert tenni! Pansy körme még hagyján! De az éjféli vizeletéből pár csöpp! No meg néhány szőrszál a…

- Bízza ezt apámra, professzor! - vágott a szavába Draco. Az arcáról lesírt, hogy rettenetesen gusztustalannak tartja az egészet, és minél kevesebbet beszélnek róla, számára annál jobb. Piton még nem felejtette el a zsarolást, ezért élvezettel újra és újra előhozakodott az ifjúnak a recept "finomságaival". Gyönge kis bosszú, de azért bosszú ez is! Sátáni vigyorral meredt Draco arcába egy pillanatig, aztán elkomolyodva folytatta:

- Az éjjel megjött az értesítés.

- Hemionéról? - élénkült fel Draco.

- Igen.

- Hol van? - ugrott hozzá Draco. - És hogy van? Nincs semmi baja?

- Beteg volt, no meg akadt néhány egyéb gondjuk is útközben, de most már biztonságban van, és jól érzi magát. A fiaddal együtt.

- És mikor láthatom?

- Holnap reggel. Hat órakor indulunk.

Draco egész nap használhatatlannak bizonyult. Szórakozott és egyben izgatott volt egész idő alatt. Piton nem is próbálta semmilyen értelmes dologra rávenni. Este korán vacsoráztak, és korán tértek nyugovóra. Draco nagyon sokáig dobálta magát. Csupán hajnaltájban jött a szemére álom. Természetesen reggel elaludt volna, ha Piton nem ébreszti fel időben. Ám mihelyt kinyitotta a szemét, és felfogta a dolgokat, villámgyorsan készült el.

Lementek a laborba. A kandallóban a nyári meleg ellenére égett a tűz. Piton elővett egy kis fiolát, tartalmát a tűzbe szórta. A lángnyelveket kékre színezte a por. Egy idő után azonban kis pukkanás után zöldre változtak, és a fahasábokról a tűztér széle felé húzódtak. Piton belépett a tűztér közepébe.

- Gyere! - intett. Draco egy ugrással mellette termett.

A zöld lángok körbevették őket, és táncuk szédítően felgyorsult. Ám mielőtt valóban elszédültek volna, a körforgás már le is állt. A lángok kétfelé váltak, és ők kiléphettek. Egy barlangban találták magukat. Sötét volt, csak a hátuk mögötti tűz adott kísérteties zöld fényt.

Piton egy botocskára mutatott, ami egy kiugró sziklapárkányon pihent.

- Törd ketté! - mondta Dracónak.

Draco habozva fogta meg a botocskát. Látta, hogy mindenféle - számára ismeretlen - jelet véstek rá. Hogy a jelek mit jelenthettek, nem tudta. Kérdőn nézett a professzorra.

- Törd ketté -ismételte meg Piton. Draco egy pillanatra sem vette le a szemét a professzorról, miközben megpróbálta kettétörni a botocskát. Meglepően nehéz feladatnak bizonyult. A bot csak hajlott, mintha kemény gumiból lenne, de nem mutatott jó darabig hajlandóságot arra, hogy kettéváljon. Draco érezte, hogy ez egy próba, és ha nem megy át, nem láthatja viszont Hermionét. Ahogy felrémlett előtte a szeretett nő képe, komor gondolatait mintha kisöpörték volna a fejéből, és a kis bot hangos reccsenéssel kettétört.

- Helyes! - bólintott Piton. Kivette Draco kezéből a bot darabkáit, és visszatette a sziklapárkányra. Utána a tűzre mutatott, ami immáron sárga lánggal égett, és ismét megnyílt előttük. Draco pillanatnyi habozás után belépett középre, Piton utána. Újra kezdődött a szédítő körforgás, és most hosszabban is tartott, mint előző alkalommal. Ám egyszer ez is véget ért, és a szétnyíló lángok közül ismét egy barlangba léptek ki. Draco már felkészült rá, hogy újabb szinte törhetetlen botocskát kell esetleg kettétörnie, de most Piton nem szólította fel ilyesmire. A professzor kis fényt varázsolt pálcája végére, és határozott léptekkel elindult. Draco természetesen utána. Pár lépés után fény látszódott, nem messze voltak a barlang bejáratától.

Draco kiérve észrevette, hogy a barlangtól egy keskeny, nagyon nehezen kivehető, de könnyen járható ösvény vezetett le a hegyről. Ezen indultak el. Menet közben csak fákat látott, és ha az ösvény esetleg szabadabb térségen vezetett keresztül, megállapíthatta, hogy a völgy is erdővel borított. Emberi településnek nyomát sem látta.

- Hova megyünk? - kérdezte.

- A tisztás körülbelül egy óra járásra van a barlangtól - felelte Piton.

- Egy tisztás?

- Ott van a kunyhó.

Draco bólintva vette tudomásul az információkat. Nem faggatta Pitont arról, hogy kik lehetnek ott még Hermionén kívül. Tudta, mindent meg fog tudni idejében, ha szükséges. Egyelőre különben is jobban izgatta az, hogyan érzi magát a kedves. Miért tartott Hermionénak négy hétig az út, ha ők egy óra alatt ott lehetnek? Mennyire viselték meg a viszontagságok? Mikor beszélhet vajon vele? No és a lényeg: mit mond akkor majd Hermione?

Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette, merre járnak. Pedig időközben megérkeztek. A tisztás szélén Piton megállt. Hagyta, hogy Draco szétnézzen.

A tisztáson kis faház állt, kis kezdetleges, mintha régen épült volna. A ház előtt egy öreg és egy fiatalabb férfi üldögélt, beszélgettek, az öregember kis faragott bölcsőt ringatott. Patakocska csörgedezett nem messze a házikótól, a partján egy nő állt, teknő fölé görnyedve mosott. Draco szíve akkorát ugrott, hogy szinte a talárján át is látszott: Hermione volt az a nő. Draco ettől a pillanattól fogva le sem vette a szemét róla.

Körülbelül egy hónapja, hogy nem látta. Hermione ez idő alatt alaposan megváltozott. Szülése óta majdnem visszanyerte eredeti alakját, bár hasa még nem teljesen húzódott vissza. Keblei megteltek, nagyobbak lettek, még inkább kihangsúlyozták karcsú derekát. Arcáról elmúltak a foltok, a terhesség vége felé jellemző kis püffedtség. Viszont szép barnára sült, és ezt az egyszerű fehér kis ruha, amely szabadon hagyta formás karját és lábszárát, még inkább kiemelte. Hosszú, bodros haját laza kontyban a tarkójára tűzte, bár egy-két rakoncátlan fürt elszabadult.

Draco nem győzött betelni a látvánnyal. Még sokkal szebbnek látta, mint azelőtt, gyönyörű szépnek, fájdalmasan szépnek. Szeretett volna odarohanni hozzá, a karjaiba kapni, de csak állt ott, és bámulta meredten.

- Menjünk - szólalt meg Piton mellette, és el is indult. Draco habozva követte. Ahogy kiléptek a tisztást övező fák közül, a két férfi a kunyhó előtt abbahagyta a beszélgetést. A fiatalabb fel is állt, kutató szemekkel fürkészte a közeledőket. Egyszer csak elmosolyodott:

- Perselus! - kiáltotta, és eléjük sietett. Szívélyesen kezet fogott a szintén mosolygó Pitonnal, majd Draco felé fordult.

- Üdvözöllek, Draco - mondta kezét nyújtva. Draco szólni is alig tudott a meglepetéstől:

- Lupin professzor! Maga él?

- Élek, ha nincs ellenedre - mosolyodott el újra Lupin.

- Nem, dehogyis! - hebegte Draco. Zavarából Piton segítette ki, aki megérintette a könyökét, és a kunyhó felé biccentett:

- Menjünk!

Draco pillantása újra Hermione felé siklott. A nő abbahagyta a mosást, a közeledőket figyelte. Egyik karját a feje fölé emelte, hogy árnyékot vessen a szemére. Draco teljesen megfeledkezett Pitonról, Lupinról, még az ismeretlen öregemberről sem vett tudomást, egyenesen Hermionéhoz ment. Közvetlenül előtte állt meg, magas termetével árnyékot tudott vetni a nőre, ezért az leengedte a karját. Draco immáron szabadon nézhetett a szemébe. De nem lett okosabb tőle. Hermione arca zárkózott lett, semmit nem lehetett kiolvasni belőle. Draco egyre csak nézte Hermionét, és Hermione is őt. Sokáig nézték egymást.

- Draco Malfoy - szólalt meg végül a nő. - Tehát el mertél jönni egy olyan helyre, ahol nem te vagy az úr. Miért jöttél?

- Érted - válaszolt Draco rekedten.