Draco valahol a tudata mélyén érzékelte, hogy a többiek ugyanúgy megdöbbentek, mint ő. Nem volt olyan mágus, aki ne tudta volna, mi az a Vigyázó. Még a muglik is tudták, hogy vannak, bár ők másmilyen nevekkel illeték őket, és dolgukról is jóval halványabb elképzeléseik voltak. Még leginkább a "sors" kifejezésük illett a Vigyázókra. Mert a Vigyázók foglalatossága pontosan az volt, amit nevük is sugallt: vigyáztak a világra. Ha túl sok pozitív, vagy túl sok negatív energia halmozódott fel, akkor intézkedtek. Soha nem látványosan, soha nem közvetlenül, de beavatkozásaik nyomán mindig helyreállt az egyensúly. Mert ez volt a lényeg: a világ egyensúlya. Erre - mióta a világ világ - három Vigyázó ügyelt, ezt minden mágus tudta. De olyanról még soha nem hallottak, hogy valaki találkozott is volna Vigyázóval!

Felocsúdva az első döbbenetből a három férfi egymás szavába vágva szólalt meg.

- Nem hiszem el! - kiáltott Draco.

- Tudtam, hogy nagyobb az erőd, mint bárki másé, akit csak ismertem - hebegett Lupin, - de ezt nem gondoltam volna!

- Azt nem lehet! - jelentette ki Piton. - Vigyázók nem szoktak csak úgy megjelenni!

Hermione nem vett részt a többiek izgatott kavalkádjában, csak összehúzott szemmel nézte az öreget, majd csendesen megszólalt:

- Miért kellett annyi embernek meghalnia?

A fiatal nő halk kérdése mintha elvágta volna a többiek szavát. Mindnyájan kérdőn néztek az öregre, várták a választ. Ám az öreg kérdésre kérdéssel felelt.

- Tudjátok-é, hogy mi dolgom van nékem és enyéimnek itten?

- Igen - bólintott Hermione. - Vigyáznotok kell az egyensúlyra.

- És mi légyen ama egyensúly?

- A pozitív és a negatív erők egyensúlya - ismét Hermione volt a válaszadó.

Az öreg bólintott. Draco jónak látta, ha ő is megcsillantja jól értesültségét.

- Ha a pozitív erők kerülnek túlsúlyba, az az élet megmerevedéséhez, ha a negatív erők, az káoszhoz vezethet.

- Így igaz - bólintott az öreg. - Mindőtök helyesen mondá. És mind a merevség, mind a káosz végső pusztulást hozhat. De mi jó? S mi rossz? Ki légyen ennek tudója?

Végig nézett hallgatóságán, de nem kapott választ.

- Elterjedtetek e földön, népesebbek valátok, mint bármi más az idő óta, hogy megjelent e sártekén az élet. Voltak, kik tisztelték a létet, voltak, kik nem. S kik nem, azok lettek erősebbek. Nem vala biztonságban tőletek se állat, se növény, se tenger, se föld. Még a levegőeget is megmérgezétek. Teremtő erőtöket pusztításra fordítátok. S az ölés vágya oly mélyre ásta magát fajtátokban, hogy önnön torkotokat is véresre sebzétek, s egymásra is halált hozátok szép, hangzatos szavak mögé bújva. Rosszabbak valátok immáron, mint ama pestis, mi hajdan végig dúlá a világot. S közben mégis… teremtétek oly szépeket, oly jókat, melyekért kár lett volna eltörölni az emberi fajt a földnek színéről. De ha úgy folyt volna az élet tovább, mint annak előtte, az a teljes megsemmisüléstekkel, s világtok jó részének végleges pusztulásával járt volna karöltve. Vagy a világ, vagy ti.

- Nem tettünk hát egyebet, mi, Vigyázók - folytatta, - csak hagytuk, hogy elszabaduljon bennetek az gyilkolás vágya. Háborútok véresb vala, mint bármi, mi eddig benneteket ért. Sokan pusztulának el a csapások alatt, de maradt ember, noha pusztulhatott volna mind. A sok vérért könnyeket ejthettek, hisz' minden jó ember véreért kár. De a holtak felett új élet kezdődhet, mely a sírhantok nélkül nem adatott volna meg néktek. Tehát eme pusztulás, mely életet hozott néktek, jó-é, avagy rossz? Tán csak a jövendő lészen ennek bírája. S így van ez minden dolgaival az életnek.

Lélegzetvételnyi szünet után Dracóhoz fordulva folytatta:

- Mikoron fogságba ejtéd eme fehércselédet, az rossz vala. Ám ha nem így cselekedel, lehet, hogy a csatában életét vették volna, mint többeknek is. Tehát rabságával életét óvtad, s ez javadra írandó. Mikoron tán akarata ellenére együtt háltál véle, az rossz vala. Ám nemzetted e kisdedet, ki tán világtok megmentője lészen, és ez jó. Rosszat cselekedtél hát, avagy jót?

- Ez még így soha nem merült fel bennem - gondolkodott el Draco. - De ha már választani lehet, persze, hogy azt mondom, jót!

- És te hogyan véled, lyányom? - kérdezte az öreg Hermionét somolyogva.

- Én? - csodálkozott Hermione. Szemmel láthatóan teljesen készületlenül érte a kérdés.

- Férjed szava csak az egyik fele dolgaitoknak.

- Draco nem a férjem! - csattant fel a fiatal nő.

- Nem? Ki hát ő néked? - kérdezte az öreg. Draco arcára kiült, hogy ő is várja a választ, méghozzá megfeszített figyelemmel. Hermione természetesen érzékelte ezt, és zavarba jött tőle.

- Ő… a fogva tartóm volt - vetette oda.

- És most?

Hermione nem válaszolt. Szemöldökét összehúzva meredt maga elé.

- Hermione… - kezdte Draco, de a nő a szavába vágott.

- Semmi közöm hozzá!

- Hermione! - szakadt ki a kiáltás Dracóból.

- Hermione! - szólt rá Remus is. - Ne beszélj ilyen butaságokat!

- Butaság? - borzolódott fel a fiatalasszony.

- Az! - vágta rá Remus. - Ha másért nem, hát azért, mert van egy közös gyermeketek!

- Nem én akartam ezt a gyermeket! - emelkedett Hermione hangja. - Ne tévesszen meg a látszat, Remus, Harry nem szerelem-gyerek!

- De Hermione! - tiltakozott Draco.

- Gyűlölöm Malfoyt! - kiabált most már a nő. Látszott, hogy az eddig visszafojtott feszültség most tör ki belőle. - Teljes szívemből gyűlölöm!

- Gyűlölöd és szereted is - mondta Lupin nyugodtan. - Ezt mindnyájan tudjuk. És ez érthető is! Eddig csak egy nagyon fals helyzetben voltatok együtt. Most kezdődik az igazi életetek, amikor tényleg megismerhetitek egymást. De ne rontsd el az esélyeiteket ilyen buta beszéddel!

- Magam is amondó volnék, leányom - szólt közbe az öreg, - hogy várj ítéleteddel!

- Hát ez csodálatos! - kiáltott fel szinte hisztérikusan Hermione. - Úgy látom, ti már eldöntöttétek a sorsomat! Van esetleg nekem is valami beleszólásom?

- Hermione… - kezdte volna Lupin, de Hermione nem várta meg, míg befejezi.

- Mert ha igen, akkor talán elmondhatnám, hogy látni sem akarom többé ezt az embert!

Azzal felugrott és otthagyta őket.

Lupin már mozdult volna utána, de az öreg leintette.

- Úgy vélem - mondta, - akad még nékik rendezni való dolguk elegendő.

Így a három idősebb férfi csak figyelte, ahogy Draco tudomást sem véve róluk Hermione után siet.

Nem tartott sokáig, hogy utolérje.

- Hermione! - érintette meg a könyökét. Az érintéstől a nő úgy perdült vissza, mintha kígyó marta volna meg.

- Nem voltam elég egyértelmű, Malfoy? - sziszegte az arcába. - Látni sem akarlak többé!

- Tudom, hogy ideges vagy - válaszolt Draco, - de beszélnünk kell egymással!

- Nem akarok beszélni veled! - csattant fel a fiatalasszony.

- Kérlek! - fogta könyörgőre Draco.

- Kérsz? - Hermionén egyértelműen látszott, hogy most már végképp nem bírja megfékezni magát. - Kérsz? Draco Malfoy kérni is tud? Erről az oldaladról eddig még nem mutatkoztál be!

- Elismerem, jogos a szemrehányásod…

- Elismered? - vágott közbe Hermione hisztérikusan. - Még szép, hogy elismered! Most, hogy nem te vagy erőfölényben, egyszerre milyen alázatos lettél!

- Drágám…

- Ne szólíts drágádnak! Egy gyáva, sunyi alak vagy, Draco Malfoy!

- Hermione…

- Ahhoz bezzeg értesz, hogy orvul támadj! Meg hogy fölényeskedj, amikor a másik nem tud védekezni! Beképzelt, alattomos fráter vagy!

- Elég! - kiáltott fel Draco.

- Nem fogod belém fojtani a szót, Malfoy! - kiabált Hermione. - Most már nem vagyok a rabod!

- És rabomként nem mondhattad el, amit akartál? - ordított most már Draco is. - Mikor fojtottam beléd valaha is a szót? Mikor voltam veled valaha is erőszakos?

- Hogy mikor? - Hermione levegő után kapkodott felháborodásában. - Nagyjából egy évig tartottál fogságban! Elvetted a szabadságomat! Szerinted mi ez, ha nem erőszak?

- Jó, de ezzel megmentettem az életedet!

- Ne legyél szemforgató! - förmedt rá Hermione. - Ezt csak az öreg feltételezte! Egyáltalán nem biztos, hogy…

- Tévedsz! - vágott a szavába Draco. - Kiemelt listán voltál! Potter és Dumbledore után te voltál az első, akit el kellett volna tenni láb alól!

- Honnan...? - fúlt el Hermione szava.

- Halálfaló vagyok - mondta nyugalmat erőltetve magára Draco. - Minden halálfaló tudott a parancsról.

Hermione még mindig zihált. Beletelt vagy egy fél perc, mire ismét meg bírt szólalni.

- Tehát értelmezzem úgy, hogy nem fogságban tartottál, hanem megmentetted az életemet? - kérdezte gúnyosan.

- Igen - felelt Draco komolyan.

- Hogy tulajdonképpen szívességet tettél vele nekem?

- Igen!

- És Harry? - csattant fel a nő. - Az is csak a szívességeid közé tartozik, hogy teherbe ejtettél?

- Úgy vettem észre - támadt vissza Draco, - neked sem volt ellenedre a dolog!

Csatt!

Hermione már emelte a kezét a második pofonra, de Draco elkapta. Akkor a másik kezét lendítette, de Draco azt is elkapta. Egy pillanatig farkasszemet néztek, aztán Hermione megpróbálta kirántani a kezét.

- Engedj el, Malfoy! - kiabálta.

Draco a rángatás ellenére is könnyedén vonta ajkához a nő kezét, megcsókolta a tenyerét, és elengedte. Ugyanezt tette a másik kezével is.

- Tessék! - tartotta oda az arcát. - Folytasd!

Hermione egy pillanatra úgy tűnt, szétrobban, aztán toppantott egyet, és sarkon fordulva otthagyta Dracót. A férfi követte.

- Menj innen! - vetette hátra Hermione, ám a férfi nem tágított. Jó pár lépés után a fiatalasszony hirtelen visszafordult.

- Hogy mered…? - dadogta felháborodottan. - Hogy merészeled feltételezni…?

- Hogy szeretsz? - fejezte be a mondatot Draco. - Csak reménykedek benne!

- Hiú remény! - szegte fel Hermione az állát.

- Lehet - felelte Draco. - De képtelen vagyok feladni.

- Akkor ostoba vagy! - vágta oda a nő.

- Lehet - mondta ismét a férfi, - de nem tudom elfelejteni azokat az éjszakákat.

- Kényszerítettél! - csattant fel Hermione.

- Hagytad magad - felelte lágyan Draco.

- Mi mást tehettem volna? - kiáltott Hermione, de támadása inkább védekezésre hasonlított.

- Mondjuk ellenkezhettél volna - Draco hangja egyre lágyabb lett.

- Ugyan hogyan? - a nő immáron egyértelműen védekezett.

- Ahogyan addig. Soha semmire sem kényszerítettelek, amit te nem akartál. És, tudod, az ellenkezésnek nem az a legjobb formája, hogy visszacsókolsz.

- Draco! - csattant fel a nő.

- Draco? - vonta fel a szemöldökét a férfi, miközben a szája sarkába diadalittas mosoly ült ki. - Most már nem Malfoy?

- Malfoy! - javította ki magát Hermione, de ez a támadó hangsúly már végképp nem lett az igazi.

- Igen, drágám? - kérdezte Draco tessék-lássék ártatlan arcot vágva.

- Ne tévesszen meg a látszat! - próbálta összeszedni magát Hermione, de ökölbe szorított keze egyértelműen mutatta feldúlt lelkiállapotát. - A kiszolgáltatott emberek gyakran táplálnak vonzalmat azok iránt, akik hatalmukban tartják őket. Ám ennek a vonzalomnak vége, mihelyt a kiszolgáltatott helyzet megszűnik!

- Azt akarod mondani, hogy míg a fogságomban voltál, szerettél, most azonban, hogy szabad vagy, nem szeretsz többé? - kérdezte döbbenten Draco.

- Igen, azt! - vágta rá a nő. - Azaz nem, nem azt! Akkor sem szerettelek, csak…

- Na várj! - emelte fel a kezét Draco. - Ha például most megcsókolnálak, az benned undort keltene?

- Minden bizonnyal! Erre nagyon sok esély van! Különben is… Draco! - további tiltakozásra azonban nem maradt ideje, mert a férfi átölelte, és megcsókolta.

Hermione dermedten tűrte a csókot. Nem viszonozta, de nem is ellenkezett. Akkor sem szólt, amikor Draco befejezte.

- Nos? - kérdezte a férfi halkan, miközben mélyen a szemébe nézett. - Mit éreztél?

- Nem tudom - válaszolt szintén halkan Hermione, mire Draco újra megcsókolta. Ezúttal hosszabban és szenvedélyesebben. És Hermione egy idő után viszonozta…

Hosszú idő telt el, mire Hermione eltolta magától Dracót.

- Nem lett volna szabad… - motyogta zihálva.

- Hermione! - kapott volna utána a férfi, de a nő határozottan bontakozott ki az ölelésből.

- Tényleg nem lett volna szabad - szabadkozott. - Elragadott a hév, pedig ennek semmi értelme…

- Hogyhogy nincs semmi értelme? - tiltakozott Draco. - Szeretsz és szeretlek. Mi az, hogy ennek semmi értelme?

- Draco figyelj rám! - mondta Hermione. - Rengeteget változtál, de a mi kapcsolatunk eleve kudarcra van ítélve!

- Miért? - nyögte a férfi.

- Azért, mert ellentétes oldalon állunk - felelte csöndesen, szinte sajnálkozva a nő. - Te halálfaló vagy, én pedig… az ellenséged.

Draco egy hosszú pillanatig meredten nézett rá, aztán megszólalt:

- Milyen érdekes… Piton professzor előre megmondta, hogy választanom kell.

- Igazán? - hökkent meg Hermione.

- Hogy vagy az eddigi életem, vagy ti.

- Ó! - préselte ki magából Hermione.

- Már odaát éreztem, hogy igaza van, választanom kell, de ez nem könnyű dolog, úgyhogy kézzel-lábbal tiltakoztam a választás kényszere ellen. De azért… már akkor tudtam, hogy érted képes vagyok megtagadni régi énemet.

- Azt mondtad, nem fordulsz Voldemort ellen - idézte régi beszélgetéseikből Hermione.

- Nem tudtam, hogy ennek van más módja is, mint a nyílt parancs-megtagadás - felelte Draco. - Az öngyilkosság. Azt nem akartam.

- És most mit akarsz? - kérdezte kíváncsian Hermione.

- Nem tudom, hogy az öreg mit tervez - gondolkodott el Draco, - de azt hiszem, ha eddig valamiért nem is akadályozta meg a fehér mágusok bukását, a végleges eltörlésüket mégsem akarja. Különben nem gyűjtené őket maga köré. Te és Harry itt maradhattok, az ő védelme alatt, én pedig visszamehetek.

- Vissza akarsz menni? - bukott ki Hermionéból a kérdés. Draco vigyázott, nehogy elmosolyodjon, mert tudta, akkor a nő tüskéssé válna. Így csak magában raktározta el jólesően a kérdésben megbúvó aggodalmat.

- Csak átmenetileg - válaszolta. - De megígértem Piton professzornak, hogy utána nézek a családjának. Aztán ki tudja, lehet, hogy segíteni is tudok a kiszabadításukban.

- Draco! Ha ezt megteszed, soha többé nem térhetsz vissza a családodhoz!

- Hozzátok?

- Hogyan? - kerekedett ki Hermione szeme.

- Ti vagytok a családom. Harry és te.

- A szüleidre gondoltam - mondta Hermione kissé zavartan. - És Pansyre.

- Pansy soha nem tartozott hozzám, ezt te is tudod. A szüleim pedig… biztos hiányozni fognak, de inkább ők, mint ti. Különben is, most, hogy apámmal ellentétes oldalra kerültem, nem lenne jó, ha együtt maradnánk. Félek, harc lenne belőle.

- Draco! - habozott Hermione. - Biztos, hogy ellentétes oldalra kerültél? Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy veled akarok élni. Ha úgy döntök, hogy inkább maradok egyedül, nem térsz vissza Voldermort hívei közé?

- Ellenem döntenél? - kérdezte a férfi. - És ezt ez után a csók után higgyem is el?

- Ez csak egy csók volt - válaszolt halkan Hermione. - Viszont összekötni az életünket, az más dolog!

Draco az ajkába harapott.

- Tehát amikor döntesz, akkor mindegy, hogy mit érzel irántam. Csak a józan ész fog vezérelni.

- Azzal többre megyek, mint az érzelmekkel - mondta még halkabban Hermione.

Kis csönd után Draco kifakadt:

- Nem hiszem el!

- Draco…

- Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy végleg ellenem döntenél - mondta egyszerűen Draco. - Vedd nagyképűségnek, vagy őrültségnek, mindegy, de nem tudom feladni a reményt.

- Pedig lehet, hogy ez csak önámítás.

- Biztos, vagy csak lehet? - kérdezte a férfi.

- Nem tudom - bökte ki Hermione.

- Mit érzel irántam?

- Nem tudom - válaszolt kínlódva Hermione. - Nem tudom! Teljesen össze vagyok zavarodva! Miért nyaggatsz?

- Mert ez fontos nekem. - Draco mély levegőt vett, majd folytatta: - Nem kell, hogy azonnal tudd a választ. Nem akarlak kényszeríteni semmire. Csak annyit kérek tőled, engedd, hogy megpróbáljam megszerettetni magam veled. Lehet, hogy nem sikerül, de legalább hadd próbáljam meg!

- Te udvarolni akarsz nekem, Draco Malfoy? - kérdezte csodálkozva Hermione.

- Igen, ha megengeded - bólintott komolyan a férfi.

Hermionénak megrándult a szája széle. Aztán még egyszer. Aztán ellenállhatatlanul kitört belőle a nevetés.

Draco kissé megsértődve nézett rá. El nem tudta képzelni, mi válthatta ki a nőből ezt a reakciót. Talán valami vicceset mondott? Ő nem érezte annak.

Egy darabig hagyta, hogy nevessen, aztán hűvösen megkérdezte:

- Megmondanád, mi olyan mulatságos?

Hermione nehezen tudta abbahagyni a nevetés. És amikor végre sikerült neki, még akkor is gyanúsan csillogott a szeme, a szája széle pedig meg-megrándult, pedig igyekezett az arcára komolyságot erőltetni.

- Elnézést, de valóban roppant mulatságosnak tartottam, hogy elrabolsz, fogságban tartasz majd' egy évig, teherbe ejtesz, és utána megkérdezed tőlem nagy ártatlanul, hogy udvarolhatsz-e nekem! Ezt általában nem a teherbe ejtés előtt szokták megkérdezni?

- Ó! - most Dracón volt a sor, hogy zavarba jöjjön. - Azt hiszem, egy kissé felborítottam a sorrendet.

- Kissé? - csúfolódott Hermione. - Alaposan!

- És… mit mondasz a kérésemre?

- Máris választ vársz?

- Máris tűkön ülök.

- Nos jó - nézte elgondolkodva Hermione. - Gondolkodok rajta.

- Csak gondolkodol?

- Tudod - kezdte habozva a nő, - ez azért nem olyan egyszerű…