- Ez azért nem olyan egyszerű - ismételte meg Hermione. - Rendben van, át tudsz jönni. És igen, igaza van Remusnak, tudjuk, hogy nem fogsz elárulni bennünket. De… - elakadt a folytatással.

- De? - sürgette Draco.

- De... tudod-e egyáltalán, hogy most mire adod a fejed?

- Hogyne! - válaszolt Draco. - Veletek fogok élni!

- Ez csak az egyik fele lesz a dolgoknak. Már amennyiben lesz ilyen fele... A másik fele azonban - folytatta gyorsan, mielőtt a férfi a szavába vághatott volna, - a másik fele azonban az, hogy mindent át kell magadban értékelned.

Draco kérdő tekintettel nézett rá. Hermione akadozva folytatta:

- Emlékszel, milyenek voltunk, amikor megismerkedtünk? Te rettenetesen büszke voltál a származásodra, az apádra, és mindenki mást lenéztél. Engem is.

- Hermione... - próbált magyarázkodni Draco, de a nő folytatta.

- És ez nem csak akkor volt így, hanem a későbbiek folyamán is. Mikor már együtt voltunk, te még akkor is nagyon büszke voltál a származásodra, és még akkor is felnéztél apádra! Én viszont soha nem foglalkoztam senkinek a származásával, és gyűlöltem apádat. Gyűlölöm most is! De nem várom, nem is várhatom, hogy te így érezz, és mégis tudnod kell, ha valaha összefutok vele, immár szabadként, azt csak egyikünk fogja túlélni. Aztán - sorolta tovább egy lélegzettel - itt van az, amit mi "hősiességnek", te "ostobaságnak" hívsz. Emlékszel, mi bármit csináltunk, és főleg Harry… például amikor megmentette a bölcsek kövét! Mi ünnepeltük őt, mint egy hőst, te pedig lenézted, mert szerinted nem volt elég okos. Hogy nem az eszét használta. Igen, mert te minden piszkos munkát Crakkal és Monstróval végeztettél el. Te mindig az "eszmei szerző" maradtál. Csak nagyon ritka, kivételes alkalmakkor vállaltad magadra a kivitelezést.

- Amit viszont ti gyávaságnak neveztetek - vetette közbe halkan Draco. Hermione arcán sajnálkozás futott át.

- Nem akarlak bántani, Draco - mondta. - Rengeteget változtál, előnyödre is, hátrányodra is.

- Á, előnyömre is? - kérdezte fájdalmas gúnnyal a férfi.

- Igen - bólintott Hermione, és megpróbált annyira tapintatos lenni, amennyire csak mondandója megengedte. - Előnyödre is. De te Mardekáros vagy ízig-vérig. Nem tudom, hogy tudsz közénk beilleszkedni…

- Ez ostobaság, Hermione! - mondta a férfi, és most már haragos is volt. - Piton professzor is Mardekáros, ízig-vérig Mardekáros, mégis megbíztok benne! Mert erről van szó, ugye? Hogy nem bízol bennem?

- Igen - Hermione válasza olyan halk volt, mint egy suttogás.

Draco vonásai kőmerevek lettek, ahogy próbálta visszafogni a benne dúló indulatokat. Ha belegondolt, erre a bizalmatlanságra Hermionénak minden oka megvolt, ugyanakkor bántotta a dolog. Úgy érezte, őszintesége az arcára van írva: hogy nem látja ezt a nő? Vagy nem is akarja? Azért nem bízik benne, mert nem szereti? A csókja nem erről árulkodott, de a szavai, a visszahúzódása…!

- Hermione - kezdte, amikor már végre meg bírt szólalni. Ám a nő nem figyelt rá. Szeme a semmibe révedt, teste megfeszült. Hallgatózott.

- Harry! - mondta egy idő után, és gyors léptekkel a kunyhó felé indult. Draco utána. Ahogy a közelebb értek a kunyhóhoz, már a férfi is hallotta azt a macskanyávogásra emlékeztető hangot, amire Hermione anyai fülével felfigyelt. Harry sírt.

Mire Draco odaért, Hermione már át is vette az öregtől, aki mosolyogva próbálta nyugtatgatni a bömbölő kis jószágot, és indult vele a házba. Draco kíváncsian követte. A kunyhó belül jóval nagyobbnak bizonyult, mint azt kívülről gondolni lehetett volna, ráadásul folytatódott a hegyben is, aminek az oldalához simult. Maga a fából épült rész egy tágas közös helység volt, ami egyszerre töltötte be a konyha, az étkező és a nappali szerepét, mögötte pedig kis folyosó-szerűségből nyílva szobák húzódtak meg. A folyosó egy tágasabb barlangba vezetett, ahol kis melegvizű tavacskában lehetett megmártózni. Mint ahogy azt Draco később megtudta, részben egy kristálytiszta vizű forrás, részben egy kis termál forrás táplálta a tavacskát, ez utóbbi fűtötte egyben a szobák nagy részét, télen is meleget adva az ott lakóknak. Megdöbbentette, milyen ötletesen és milyen kevés változtatással használták ki az emberek a természetes adottságokat.

Hermione az egyik szobácskába vitte a gyermeket. A szobácska apró volt, jószerivel csak egy ágy, egy asztalka, egy szék, egy nagy ruhás láda, no meg a bölcső fért be, ami viszont most kint maradt a kunyhó előtt. Szemmel szinte nem is látható réseken át jutott be a fény, amit tükrökkel fel is erősítettek. Hermione tobozokkal, virágokkal ékesítette fel, úgyhogy a kis szoba nagyon barátságos hangulatot árasztott.

Hermione az ágyon gyorsan tisztába tette a kicsit, aztán az ágyra ülve, hátát a falhoz támasztva ölbe vette. Egy pillanatig habozva nézett Dracóra, utána kibontotta a bal mellét, és a gyermeknek kínálta. A kicsi azonnal elhallgatott, mohón vetette magát a kebelre. Hosszú perceken át csak cuppogást és kluttyogást lehetett hallani, ahogy a csepp emberke szinte levegőt sem véve szopott. Apró kezeivel átölelte anyja mellét, mintha attól tartott volna, hogy az elszökik. Hermione mosolyogva nézte, és igyekezett úgy tartani, hogy a kicsinek minél kényelmesebb legyen.

Draco lassan, szinte félve ült melléjük az ágyra. A tisztába tevést nem, de az etetést elbűvölőnek tartotta. Azon kívül, hogy óhatatlanul is megfordult a fejében, mennyire szívesen cserélne a fiával, rendkívül meghatódott. Hermione lopva leste, és amikor meglátta az arcán az elragadtatást, megszólalt:

- Mindig ilyen mohón eszik. És mindig ilyen türelmetlen. Meg akaratos! Igazi Malfoy.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy én is türelmetlen és akaratos vagyok? - kérdezte a férfi.

- De még mennyire, hogy az vagy! - mosolygott rá Hermione. - Pedig te sokkal nagyobb vagy, mint a fiad, megtanulhattál volna uralkodni magadon!

- Uralkodni fogok magamon, Hermione - mondta halkan Draco. - Megígérem…

Amikor Hermione és Draco felpattant, és magára hagyta a társaságot, Remus fejcsóválva ereszkedett vissza a székére.

- Nem értem én a mai szerelmeseket. Ahelyett, hogy nyugodtan szeretnék egymást, marakodnak!

- Ez nem mindenkinél van így - vélte Piton, de Lupin leintette.

- Te jobb, ha hallgatsz! - mondta. - Hallottalak én téged veszekedni Zeldával úgy, hogy zengett a fél Roxfort!

Piton sápadt arcán némi pír suhant át.

- Néha előfordult - mormolta.

- Néha! - horkant fel Remus. - Jószerével valahányszor találkoztatok! Ez volt nálatok az udvarlás!

Piton már vette a levegőt a kimért válaszhoz, de Lupin teljesen más hangnemben folytatta:

- És hogyan tervezed a kiszabadításukat?

- Még sehogy! - Pitonból sóhajként szakadt ki az imént beszívott levegő. - Draco azt ígérte, hogy ha elhozom Hermionéhoz, cserébe kipuhatolja, hogy pontosan hova zárta őket Lucius. No meg hogy hogy vannak.

- Hát igen - gondolkodott el Lupin. - Ha Voldemort rájött, hogy Joshua magid…

- Ez aggaszt engem is - mondta gondterhelten Piton.

- Ha ez ifjú kipuhatolta rabságuk helyét - szólalt meg az öreg, - jertek el! Minden bizonnyal lészen mód kiszabadításukra, és együttesen meg is leljük azt!

- Mester! - fordult felé Lupin. - Segítesz nekünk ebben?

- Különben nem mondanám - nézett rá az öreg.

- Akkor biztos sikerülni fog! - ragyogott fel Lupin arca.

- Feltéve, hogy Draco nem fog átverni bennünket - jegyezte meg szárazon Piton.

Lupin meghökkenve bámult barátjára, és az öreg is félre billentette a fejét, miközben kérdezte:

- Mire föl véled, hogy hazudna nékünk?

- Malfoy - felelte tömören Piton.

- És? - nézett értetlenül Lupin.

- Halálfaló.

- Te is az vagy! - vágta rá Lupin.

- De én csak látszólag! - tiltakozott Perselus.

- No és honnan veszed, hogy nem gondolta meg magát ő is? - szegezte neki a kérdést Lupin.

- Nem is tudom - bizonytalanodott el egy kicsit Piton. - Ismerem gyerekkorától fogva. Elkényeztetett, akaratos, de nagyon jó eszű, agyafúrt kölyök volt mindig is. Minden hibája ellenére én mondjuk kedveltem. Tulajdonképpen kedvelem most is…

- Csak? - faggatta Lupin.

- Csak… Á! - rázta meg a fejét Piton. - Lehet, hogy csak a harag beszél belőlem! Tényleg agyafúrt a kölyök, és tényleg ő jött rá, hogy Zelda hozzám tartozik. És igenis hogy ő zsarolt meg engem! Hogy csak akkor néz utána, mi van a családommal, ha előtte én elhozom Hermionéhoz! Pedig már addig is mennyit segítettem neki!

- Szóval a sértett türelmetlenség beszél belőled! - állapította meg Lupin. Kezét barátja karjára tette. - Nyugodj meg, én biztos vagyok az őszinteségében!

- Jómagam is - bólintott az öreg a nyomaték kedvéért. Piton halványan reménykedve nézett hol az egyikre, hol a másikra.

- Honnan veszitek? - kérdezte.

- Előlem nem sok ideig lehet rejtezni - mosolygott a bajusza alatt az öreg. - Nagy káosz vagyon most az ifjú szívében, agyában, csak egy vagyon, mi tiszta: vonzalma ama fehérnép iránt!

- Úgy érted, Mester - tapogatózott Piton, - hogy azért lehet megbízni benne, mert szerelmes?

- Azért. S mert e szerelem tisztítótűz nékie, az marad meg benne, mi nemes.

- És ha Hermione visszautasítja? - bizonytalankodott még Piton.

Az öreg és Lupin összemosolyogtak.

- Értem! - mondta megnyugodva Piton. - NEM fogja visszautasítani!

- Legalábbis ha jól értettem - válaszolt Lupin még mindig mosolyogva. - Rengeteget beszélgettünk út közben. Még nincs teljesen tisztában magával ő sem, de úgy látszik, Draco annak ellenére, ahogy indított, egészen megkedveltette magát vele! Ha már Hermione talál mentségeket, hogy Draco ezt vagy azt miért csinálta…!

- Mentségeket? - visszhangozta Piton, aztán teljesen megnyugodva hozzátette. - Akkor TÉNYLEG nem fogja visszautasítani!

- No és egyébként mi van vele? - kérdezte Remus. - Hogy viselte a várakozást?

Pitonnak eszébe jutott az az este, amikor Draco feldühödött bikaként rontott rá, rég nem látott "feleségét" követelve rajta. Elhúzta kis félmosolyra a száját, aztán belekezdett az elbeszélésbe. Tapasztalt összeesküvőként tudta, hogyan kell bonyolult eseményeket röviden, de semmi lényegeset ki nem hagyva elmondani, ezért mire a kis Harry felébredt, már a potencia-növelő bájital receptjének pikáns részein is túl voltak. Így hát a három idősebb férfi nem csak azért mosolygott a visszatérő Dracóra, mert annyira meghatotta őket a csecsemő, hanem egyebekért is, ám Draco mindebből semmit sem vett észre, megbabonázottan követte párját mindenhova, mint aki körül megszűnt a világ.

Amint a kis család eltűnt a kunyhóban, az öreg nagy ártatlanul odafordult Perselushoz.

- Úgy látszik, eme nemzéshez nem kellett a te segedelmed!

- Hát nem! - somolygott Piton. - Ezzel megbirkózott egyedül is!

- Pedig itt szívesen besegítene az ember, még ha nem is bájitallal! - tódította Lupin is.

A három férfi ismét férfi módra mosolygott össze.

- Meddig maradhattok? - kérdezte aztán Lupin.

- Sajnos nem sokáig - felelte Piton, miközben előhúzta az óráját a zsebéből. - Igazság szerint máris indulnunk kellene.

- Nem maradtok itt ebédre?

- Tegnap reggel levelet küldtem Lucius Malfoynak. A nyakamat teszem rá, hogy megszerezte a hozzávalókat. És ha megszerezte, el is hozza.

- Értem! - bólintott Lupin. - És Dracónak használnia is kell a főzetet, ha hazamegy?

- Használnia - hagyta helyben a feltevést Piton. - Ámbár fogalmam sincs, hogy magától tudna-e teljesíteni… De biztos, ami biztos! Meg fogja inni!

- Szegény! - csóválta a fejét az öreg, látszólag a legnagyobb részvéttel.

- És ha teljesít otthon - vetette közbe Remus, - akkor milyen ürüggyel keres fel téged, hogy elmondja, amit megtudott?

- Ez a bűbájos kis főzet csak egy éjszakára szól - felelt komoly arccal Piton. - Ha tartós eredményt akar elérni, másik főzetet kell kérnie.

- Aha! - bólintott ugyanolyan komoly arccal Lupin. Aztán hozzátette: - Mit gondolsz, ezt elmondja Hermionénak?

- Nem tudom - vonta meg a vállát Piton. - Pansy a felesége. És házastársak között elő szokott az ilyesmi fordulni, ezt Hermione is tudja. No és Hermione maga is rábeszélte erre a házasságra Dracót.

- Tényleg - kapott észbe Lupin. - Mesélte. De te honnan tudod?

- Nekem meg Draco mesélte.

- Ja, persze! Te meg a másik felét hallottad.

Még megegyeztek néhány részletben, Annie White-tal és másokkal kapcsolatban is, hiszen Pitonnak nem csak az volt a dolga, hogy híreket szerezzen a Sötét Nagyúr terveiről és tevékenységéről, hanem biztonságba kellett helyeznie azokat a fehér mágusokat, akik még mindig odaát voltak, és nem tudtak beépülni az ellenség közé. Éppen végeztek a megbeszélésekkel, amikor kijött a fiatal pár.

- Remélem, elbúcsúztatok - fordult Dracóhoz Piton.

- Máris indulunk? - rökönyödött meg a fiatalember.

- Mennünk kell. Még sok a dolgunk.

Draco Hermione felé fordult, de a nő kifürkészhetetlen arccal nézett vissza rá. A férfinek eszébe jutott minden, amiről beszélgettek, különösen, hogy Hermione nem bízik benne. Itt az ideje, hogy bizonyítsak! - gondolta magában.

- Igaza van a professzornak - mondta. - Mennünk kell.

A nő csak szótlanul bólintott.

- Vigyázz magadra! - búcsúzott Draco. - És vigyázz Harryre is!

- Mi itt biztonságban vagyunk - válaszolt Hermione. - Miattunk ne aggódj, inkább magadra vigyázz!

Draco bólintott, aztán tétován mozdult a fiatalasszony felé. Hermione lekapta a fejét, mintha a kicsire nézett volna, így végül a férfi Harry homlokára lehelt egy óvatos csókot. A fiatalasszony egészen halvány mosollyal a szája szögletében biccentett neki, Draco vissza. Aztán a férfiaknak egy-egy kézfogás, és már azon kapta magát, hogy a professzorral barlang felé vezető ösvényen baktatnak.

Sokáig szótlanul mentek, Piton elől, Draco utána. Már a hegy oldalában jártak, amikor Piton hátrafordult, mert nem hallotta Draco lépteit. Az ösvény éppen egy kiszögelés mellett vezetett, a csupasz szikla a fák fölött meredt a semmibe, így ragyogó kilátás nyílt a völgybe. Draco ott állt a szikla pereménél, és lefelé bámult.

- Draco! - szólította meg Piton.

- Furcsa - mondta Draco. - Nem is tudtam, hogy van a világnak ilyen része az őserdőn kívül, ahol minden csupa fa. Olyan sűrűn állnak, hogy még a tisztást sem látom.

- Úgy tudom, azért, mert már a hegy túloldalán járunk. Nem vetted észre, mennyit kanyargott az ösvény?

- De igen. Csak azt nem hittem volna, hogy meg is kerüli a hegyet.

- Hát ez nem is véletlen. A barlang ugyanis ugyanabban a hegyben van, amihez a kunyhó támaszkodik. Csak ezt a sok kanyar miatt észre sem lehet venni.

- Hm… - vetett rá egy sanda pillantást Draco. - Rám meri bízni ezt a titkot? Nocsak, mi történt magával?

- Ha valaki illetéktelen minden óvintézkedés ellenére mégis a barlanghoz tudna hoppanálni, a fák nem engednék maguk közé, az ösvény mindenhova elvezetné, csak a kunyhóhoz nem - felelte Piton. - Úgyhogy semmi olyat nem tudtál meg tőlem, ami bajt hozhatna ránk.

Draco erre nem tudott mit válaszolni, csak összehúzta a szemöldökét.

- Egyébként pedig - folytatta Piton, anélkül, hogy a fiatalemberre nézett volna, - a Mester jótáll érted.

- Komolyan? - lepődött meg Draco.

- Nem szoktam viccelődni - felelt Piton, de csak a szavai voltak elutasítóak, az arca, szeme megenyhült.

- Nem fog csalódni bennem - fogadkozott Draco. - Ígérem, nem fog egyikük sem csalódni bennem.

Perselus Pitonnak nem kellett gondolatolvasónak lennie ahhoz, hogy kitalálja, kinek szólt elsősorban ez az ígéret.