Sandy meredten bámulta a kis kerek akváriumban úszkáló halacskát. "Különleges ajándék...!" - horkant fel dühösen, ahogy felidézte magában Málcsi néni szavait. - "Na persze!"

Málcsi néni ritkán tévedt hozzájuk - édesanyja régi, de messzire szakadt barátnője volt, - ám olyankor mindig felborult a család élete. "Málcsi különleges" - mondta az édesanyja, ha a lányok esetleg panaszkodtak neki. Édesapjuk másképp fejezte ki magát: "Málcsi boszorkány" - jelentette ki, mintha ennél természetesebb dolog a világon nem lenne, és erre sem Sandy, sem a húga nem tudott válaszolni semmit.

Méghogy boszorkány! - füstölgött magában Sandy, ahogy visszaemlékezett a tegnapi napra. Tom Felton itt járt Magyarországon, autogramokat osztogatott jótékony céllal, és Sandy - maga sem értette, milyen megfontolásból, de - elhívta Málcsi nénit is a találkozóra.

- Tom Felton? - vonta fel a szemöldökét Málcsi néni, és úgy nézett a fiatal lányra, hogy az a füle tövéig elpirult.

- Tudod, Málcsi néni, aki a Harry Potter filmekben Draco Malfoyt játssza... - motyogta.

- A rosszfiút, ugye? - emelkedett a néni szemöldöke szinte a haja vonaláig, és Sandy úgy érezte, hogy az átható tekintete átlát rajta, mint az üvegen. - Miért akarod, hogy veled menjek?

A kérdés olyan váratlanul érkezett, hogy a lány önkéntelenül is kibökte:

- Hiszen te is boszorkány vagy!

- Sandy! - csattant fel az édesanyja, de Málcsi néni csak mosolygott, és elment az autogramm osztásra a lányokkal.

Sandy olyan izgatott volt, hogy nem is foglalkozott a nénivel, így nem különösebben érdekelte, hogy Málcsi behúzódik egy sarokba és figyel. Hogy is ért volna rá törődni vele, hiszen ott volt Tom Felton!

A fiú az életben még vonzóbbnak, még sármosabbnak bizonyult, mint a filmeken, pedig most nem vette kezelésbe se sminkes, se fodrász, ruhája is egyszerű, kamaszok által hordott "mugli"-ruha volt, de... Kinek hiányzik Draco Malfoy, ha itt van Tom Felton?

Sandy később nemigen tudta felidézni, mi és hogyan is történt pontosan. Két dologra emlékezett csak kristálytisztán: a fiú mosolyára, amikor az átadta neki az egyik Harry Potter kötetet aláírva - és Málcsi nénire, aki természetes könnyedséggel átvágott a tömegen és az ifjú sztár kezébe nyomott egy könyvet, de nem várta meg, hogy a fiú aláírja, hanem biccentett egyet és távozott. Sandy aznap már túl fáradt volt ahhoz, hogy megkérdezze a nénit, miért hagyta ott azt a könyvet, másnap pedig egyszerűen elfelejtette. Nem is csoda, hiszen ismét nyüzsgött az egész család, mert Málcsi elutazott. Ám előtte még odaadta neki ezt a halat, amit isten tudja, honnan kerített elő, hiszen eddig nem volt nála.

- Vigyázz rá! - mondta neki. - Ez egy különleges ajándék...

Málcsi néni elment, a hal pedig maradt. Sandy odatette az íróasztalára, aztán odaült mellé és nézegette. Közben - mint említettük - füstölgött, de azért az állát a két öklére támasztva egyre csak nézegette.

A pirosas-sárga halacska pedig csak úszkált, körbe, körbe, körbe, körbe, körbe...

*

- Legalább teljesítenéd három kívánságomat! - morogta Sandy.

A halacska abbahagyta a körözést, és szembefordult a lánnyal.

- Ahhoz előbb meg kellene mentened valamilyen életveszélyes helyzetből - mondta. Kicsi hal létére meglepően mély hangja volt.

Sandy megrázkódott. Álmodik?

- Jaj...! - forgatta a szemét a Hal. - Most jön a találósdi, hogy ébren vagy-e, vagy álmodsz... Majd szólj, ha eldöntötted, jó? - vetette oda, azzal folytatta a körözését.

- Várj! - élénkült fel a lány.

- Na? Eldöntötted? - fordult felé ismét a Hal.

- Igen... De te...? - habozott Sandy.

- Nézd. Próbálj egy kicsit logikusan gondolkodni. Jó, persze, tudom, te ember vagy, de azért mégis! Ha ébren vagy és hallasz engem - mondta az aranyhal lassan, tagoltan -, akkor az is valószínű, hogy én meg csodatévő aranyhal vagyok, nemde?

- De igen!

- Akkor mi a problémád?

- Hát... Teljesítsd három kívánságomat!

- Már mondtam - válaszolt a Hal, és Sandynek határozottan úgy tűnt, hogy még a homlokát is összeráncolta. - Csak akkor teljesíthetem három kívánságodat, ha megmentenél. Olyan nehéz ezt megjegyezni? Ostoba... - legyintett az egyik uszonyával, majd folytatta a körözést.

Sandy alapvetően szelíd, kedves lány volt, ám most megharagudott.

- Megmentettelek - jelentette ki villámló szemekkel.

- Igen? - úszott a kis akvárium falához a Hal, és kissé oldalra fordult, mintha csak a fejét döntötte volna oldalra. - És ha szabadna érdeklődnöm, mitől mentettél meg?

- Attól, hogy lehúzzalak a klotyón - robbant ki a lányból a düh, és ő is odadugta az orrát az akvárium falához. - Tudod, hogy az ilyen szemtelen, nagyszájú, pökhendi halaknak mi szokott lenni a sorsuk? Vagy lehúzzák őket a WC-n, vagy sült halat készítenek belőlük liszttel, paprikával!

- Nem is vagyok nagyszájú! - tiltakozott a Hal némi hökkent szünet után.

- De az vagy! És szemtelen!

- Amiért megmondtam, hogy ostoba vagy? Én csak őszinte vol... - De már nem folytathatta, mert Sandy egy határozott mozdulattal belenyúlt az akváriumba, és kikapta a vízből a kis halat.

- Látod? - emelte a szeme elé. - Most bezzeg de csöndben vagy!

A halacska valóban nem szólt, csak tátogott. Szemmel láthatóan fuldoklott a levegőn.

- Vagy akár össze is roppanthatnálak - morfondírozott Sandy, aztán visszacsúsztatta a halat a vízbe.

A vízben a halacska azonnal magához tért. Mint az őrült cikázott körbe-körbe, aztán megállt - lehetőleg minél messzebb Sandytől.

- Jobban vagy? - dugta az orrát az akvárium falához a lány.

- Majdnem megöltél! - rivallt rá hörögve a Hal.

- Majdnem - bólintott a lány.

- Hogy tehettél ilyet?!

- De megmentettelek.

- Kitől?!

- Magamtól.

A halacska láthatóan még mindig feldúlt állapotban volt, ám most elgondolkodott.

- Magadtól?

- Ahogy mondod - bólintott ismét a lány.

- De hát ez nem ér! - háborodott fel a Hal.

- Miért? - vonta fel Sandy ironikusan a szemöldökét. - Arról nem volt szó, hogy kitől, mitől kell megmentselek.

- Ez igaz...

- Akkor tehát...? Áll a három kívánság?

- Áll - morogta kelletlenül a Hal. - Mondd az elsőt!

Sandy elgondolkodva fonta össze a karját a melle előtt.

- Na! Mi van? - nézett rá gyanakodva a Hal. Az iménti incidens után kissé bizalmatlan lett.

- Gondolkodom - intette le a lány.

- Min?

- A kívánságomon.

- Miért? - mozdult kényelmetlenül a Hal. - Miért kell annyit gondolkodni rajta?

- Hát mert... - habozott Sandy, de aztán csak belelendült. - Tudod, olvastam egy fantasztikusan jó könyvet, amit meg is filmesítettek, és abban van egy srác... - Sandy elmélázva elhallgatott.

- Igen? Van egy srác...?

- Draco Malfoy...

- Ja! A Potter-gyerek ellenlábasa? - kérdezte a Hal.

- Te honnan tudsz róla? - fordult Sandy gyanakodva felé.

- Varázs-hal vagyok - mondta az aranyhal, és Sandy meg mert volna esküdni rá, hogy a vállát is megvonta. - Már miért ne ismerném a varázs-világot?

- Tehát... Draco Malfoy valóban létezik? - hajolt közel Sandy mohón az akváriumhoz.

- Bizonyos értelemben... igen - válaszolt óvatosan a Hal.

- Mi az, hogy bizonyos értelemben?

- Hát... Ez bonyolult. A lényeg, hogy ebbe a világba csak közvetve juthat.

- Közvetve? - repült az ég felé a lány két szemöldöke.

- Ha valaki hajlandó kölcsönadni neki a testét.

- Ah! Van ilyen! - lelkesült fel Sandy. - Egy fiú... Tom Feltonnak hívják... - És az arckifejezése ugyanolyan elmélázó lett, mint az imént, amikor a másik fiúról beszélt.

- Hé! - szólt rá rosszallóan a Hal. - Úgy látom, nagyon szerelmes természeted van!

- Dehogy! - tért magához a kellemes ábrándozásokból Sandy fülig pirulva. - Azért nem vagyok szerelmes mindenáron!

- Aha! És akkor most melyik fiúba is vagy szerelmes?

- Neeeeem vagyok szerelmes egyikbe sem - válaszolt vontatottan Sandy -, csak... tetszenek... Azazhogy tetszik...

- KI tetszik neked?

Sandy elgondolkodott. Melyik is? Van egyáltalán olyan, hogy "melyik"? Hiszen Draco Malfoyt is Tom Felton játssza!

- Tom - bökte ki.

- Aha... És?

- Háááát... Add nekem Tom Feltont!

- Mi az, hogy adjam neked? - méltatlankodott a Hal. - Fülönfüggőt akarsz csinálni belőle? Vagy marionett figurát?

- Dehogy! - kerekedett ki a lány szeme. - Hogy jutott ilyesmi az eszedbe?

- Belőled mindent kinézek - morogta a Hal.

- Miért? - csattant fel Sandy. - Valójában téged sem bántottalak! Nézz csak magadra! Élsz, virulsz, szemtelenkedsz velem...

- Jól van! Jól van! - vágta el a szemrehányások áradatát a Hal. - Szóval mit akarsz ezzel a szerencsétlen... akarom mondani ezzel a fiúval?

- Azt akarom, hogy az enyém legyen! - vágta rá kis szünet után határozottan Sandy. - Itt legyen velem és szeressen!

- Tényleg ezt akarod? - kérdezte a Hal, miközben sikerült olyan benyomást keltenie, mintha félrefordította volna a fejét.

- Igen - bólintott Sandy még határozottabban, mint az előbb. - Ez az első kívánságom!

- Rendben van - sóhajtott a Hal. - Ahogy akarod. - Azzal elfordult a lánytól és folytatta a kitartó, ám céltalan körözését.

*

Sandy már éppen nyitotta volna a száját, hogy hangot adjon felháborodásának, amikor kopogtattak az ajtaján.

- Igen?

- Valaki keres - dugta be a fejét a húga, majd ahogy szélesebbre tárta az ajtót, láthatóvá vált egy nyúlánk termetű, kurtára nyírt, világos barna hajú fiú.

Sandy azonnal megismerte, és úgy érezte, megáll benne az ütő.

Tom Felton! Tom Felton itt, nála!

- Hello! - lépett be a fiú. - Sandyt keresem.

Angolul beszélt, de Sandy nemrég szerezte meg a felsőfokú nyelvvizsgát ebből nyelvből, így semmiféle problémát nem okozott neki a dolog. Nem ettől szédült meg, ahogy feltápászkodott a székéről.

- Sandy vagyok - motyogta tágra nyílt szemmel.

- Örvendek! - ragadta meg a fiú a kezét, és miközben megrázta, jó alaposan szemügyre vette a lányt. - Bocs, hogy így rád török, de tegnap nálam felejtetted a könyvedet, és mivel olyan szép összeget adományoztál a beteg gyerekeknek, gondoltam, illik visszaadni. - Azzal előhúzta a Harry Potter és az Azkabani fogoly egy magyar nyelvű példányát és Sandy kezébe nyomta.

A lány tétován bámult Tomra, aztán a könyv borítójára, majd kinyitotta. A szeme kikerekedett a csodálkozástól, mert a saját neve és címe virított az első lapon. Soha nem szokta beleírni a könyvekbe a nevét, legfeljebb a monogramját, de a címét aztán végképp meg se fordulna a fejében feltüntetni bármelyik könyvben is. De hiszen... ez nem is az ő írása! Ez Málcsi nénié!

Boszorkány! Most végre bebizonyosodott!

- Nem a tiéd? - térítette magához gondolataiból Tom aggodalmas, kissé hadarós hangja.

- De igen, csak... Nem is gondoltam volna, hogy elhozod hozzám. Méghozzá személyesen!

- Hát igen, általában nagyon szűkös az időm, de most értesítettek, hogy a következő programom elmarad, így hirtelen lett két szabad napom, és ha már te ilyen nagylelkű voltál, akkor gondoltam... - hadarta Tom egyszuszra, aztán elhallgatott, és csak nézte Sandyt. - Milyen szép vagy...

- Tessék? - vörösödött el a lány, de a fiú is.

- Már tegnap feltüntél nekem - mondta Tom. Hiába, ő mégiscsak nagyvilági ember volt, könnyebben tette túl magát a zavarán, mint Sandy. - Gyönyörű a szemed.

- Köszönöm - motyogta a lány.

- Mesélj magadról! - szólította fel Tom, miközben a világ legtermészetesebb mozdulatával ült le az ágyra. Sandynek immáron két választása maradt: vagy odaül Tom mellé, vagy szembe vele a székre. Sandy az utóbbit választotta. Így legalább láthatta a fiú arcát.

- Mit meséljek? - kérdezte zavartan.

- Hát... Gyakran szoktál adományokat adni?

- Nemigen... - rázta meg a fejét a lány.

- Akkor látogatni szoktad őket?

- Kiket?

- Hát a beteg gyerekeket! Tudod, én rengeteget vagyok mozgássérültekkel, szeretem, ha ők is úgy érzik, teljes életet élhetnek, és mivel nekem annyi lehetőség megadatott...

Sandy csak bólogatott. Egyebet nagyon úgysem tehetett volna, mert bár Tom valóban olyan kedves és együttérző srácnak bizonyult, mint ahogy a lány azt feltételezte róla, roppant beszélőkével áldotta meg a Természet, és noha eredetileg Sandyt kérdezte, gyakorlatilag egymaga vitte a szót. Sandy figyelme pedig - bármennyire is szégyellte magát valahol belül érte - e szóáradat hallatán óhatatlanul elkalandozott.

- Szereted a halakat? - térítette magához Tom megismételt kérdése.

- Hogyan? Mit?

- Látom, te is tartasz egyet - mutatott az asztalon lévő akváriumra. - De ha nem haragszol, adnék egy-két tanácsot, mert ilyen kopár, gömbölyű akváriumokban a halak nem érzik jól magukat.... - És folytatódott a monológ, és Sandy figyelme ismét elkalandozott.

*

Egyszerre mintha megállt volna az idő. Tom mozdulatlan maradt egy félbeszakadt mondatnál, a Hal pedig a lány felé fordult.

- Na? - kérdezte. - Elégedett vagy?

- Nem igazán - morogta Sandy.

- Miért? - kérdezte kajánul a Hal. - Hiszen itt van veled és szeret téged. Pont úgy, ahogy kívántad.

- De be nem áll a szája! - fakadt ki a lány. - Így sérült gyerekek, meg úgy halak... Neki egyébből nem is áll az élete? Legalább a filmforgatásokról mesélne! Vagy... Hogy hogy tetszett neki a könyv, vagy... Bármi különlegesről! Nincs benne semmi... nincs benne semmi...

- Varázslat?

- Igen!- Pontosan ezt a szót kereste.

- Hát... - húzta el a száját a Hal. - Végtére is ő egy mugli. Nem várhatod el, hogy a varázsvilágról meséljen neked, hiszen arról fogalma sincs.

- De hát miért nem? - forgatta a szemét Sandy kétségbeesetten.

- Ne tévesszen meg a külső - mondta a Hal majdnem atyai hangnemben. - Ő nem Draco Malfoy. Ő csak egy mugli fiú, aki eljátssza a ti mozitokban Draco Malfoy szerepét.

- Akkor hát add nekem Draco Malfoyt! - csattant fel a lány.

- Ez a második kívánságod? - nézett rá érdeklődve a Hal.

- Igen, ez!

- Biztos vagy benne?

Sandy erre már nem is válaszolt, csak felszegte az állát. A Hal mintha elmosolyodott volna, aztán folytatta kitartó körözését a kopár kis akváriumban.

*

Tom megváltozott. A szeme fokozatosan szürke színű lett, kurtára nyírt barna haja pedig megnőtt és szinte tejfölszőkévé világosodott. Mindkettő őrülten jól állt neki, de az a tekintet...!

- Na mi van? - mordult fel. - Mit bámulsz rajtam?

- Olyan más lettél, Tom - mondta Sandy megilletődve.

- Draco - javította ki a fiú. - A nevem Draco Malfoy. Ha már engem kértél magadnak, igazán megjegyezhetnéd a nevem.

- Te tudod, hogy téged kértelek? - vörösödött el Sandy.

- Naná, hogy tudom! - biggyesztette le Draco megvetően a száját. - Ha még nem tudtad volna, varázsló vagyok.

- De igen, tudtam - mentegetőzött a lány - , csak azt hittem... Azt gondoltam...

- Képtelen vagy egy épkézláb mondatot kinyögni? - mérte végig a fiú.

Sandy megharagudott ezért a ridegségért.

- De igen - vágta oda immáron feledve az iménti zavarát. - Csak azt hittem, hogy a kívánságom csak a Halra és rám tartozik.

- Engem kértél - zárta rövidre a vitát Draco. - Így innentől természetesen rám is tartozik. Muglik...! - legyintett, mintha az emberiségnek ez a fajtája egyéb említésre nem is lenne méltó.

- Hé! Te csak ne legyintgess rám, jó? - replikázott felpaprikázódva Sandy. - Ha itt vagy, akkor vállaltad, hogy teljesíted a kérésemet, nem?

Draco oldalról sandított a lányra.

- Itt vagyok, nem? - kérdezett vissza flegmán.

- Csakhogy ez csupán az egyik fele volt a kérésemnek! Világosan és érthetően elmagyaráztam a Halnak, hogy mit értek az alatt, hogy adjon nekem!

- Tudom - mondta Draco vontatottan. - Legyek itt veled és szeresselek.

- Hát ez az!

- Mi "ez az"?

- Teljesítsd a kérés második felét is!

- Teljesítem - morogta a fiú, és felfedezve Sandy polcán egy kis tükröt elmélyülten elkezdte magát nézegetni.

- Teljesíted? - hápogott a felháborodástól a lány. - Ez neked teljesítés?

- Nézd! - tette le a tükröt Draco. - Kívánság ide vagy oda, te végül is csak egy mugli lány vagy. Rosszabb, mintha sárvérű lennél. Én pedig, mint tudod, egy aranyvérű varázsló vagyok. Szeretlek, de mégis mit vártál? Boruljak a lábaid elé? Lantot pengetve valljak neked szerelmet az ablakod alatt?

- Igen - bólintott Sandy. - Valami ilyesmit.

- Na, azt lesheted! - vágta rá leereszkedően Draco. - Ellenben itt vagyok veled, és megengedem, hogy kedveskedj nekem. Már ez is jóval több, mint ami apám szerint elviselhető egy muglitól...

Sandy alig kapott levegőt a felháborodástól.

- Te kiállhatatlan, felfuvalkodott, öntelt, beképzelt...

*

- Na mi van? - kérdezte a Hal. - Ez a választás sem tetszik?

Az idő mintha ismét megállt volna.

- Ez egy... ez egy... - mutogatott Sandy Draco felé paprikapiros arccal.

- Tényleg nem tudom, mit vártál. Hiszen ismerhetted volna őt! - ciccegett a Hal.

- Ismerhettem volna?!

- Nem olvastad a Könyveket? - nézett rá álszenteskedve a Hal, de valójában látszott rajta, hogy remekül mulat. - Draco Malfoy kiállhatatlan, felfuvalkodott, öntelt, beképzelt, de... Varázsló!

- Ó! - sóhajtott Sandy elszontyolodva. - Az lenne a szép, ha összegyúrnád a kettőt...

- Ezt mégis hogy gondolod? - érdeklődött a Hal és a fejét mintha oldalra biccentette volna.

- Hát... Legyen varázsló, mint Draco, de kedves, mint Tom.

- Aha...! Na és a szeme? Barna legyen vagy szürke? No és a haja?

- Az... teljesen mindegy.

- Na és mi lesz, ha ez az ötlet sem válik be, kisasszony? - évődött a Hal. - Utána már nincs több variálás! Nincs több kívánság!

- Már miért ne válna be ez az ötlet? - csodálkozott Sandy. - Ennél mi többet-jobbat kívánhatnék?

- Mert mi is a kívánságod konkrétan?

Sandy elgondolkodott. Hosszan gondolkodott. Nagyon hosszan gondolkodott. Aztán végül megszólalt:

- A kívánságom konkrétan az, hogy szeressen egy kedves, varázslatos fiú.

- Legyen! - bólintott a Hal, és folytatta szokásos körözését a kopár akváriumban.

Draco pedig eltűnt, és eltűnt vele Tom is.

Nem maradt a szobában más, csak Sandy és a Hal...

*

- Sandy! Sandy! Ébredj már fel! - rázta valaki a vállát.

Sandy kábán nézett fel. Észre sem vette, mikor nyomta el az álom, ahogy a kis akváriumban köröző halacskát figyelte.

- Térj már magadhoz!

A húga ébresztgette. De miért ilyen izgatott?

- Mi baj van? - kérdezte még álmosan. Szeme az akváriumra tévedt. Álmodott volna?

- Egy fiú keres... - suttogta izgatottan a húga, és ahogy Sandy kitekintett a félig nyitva hagyott ajtón, egy nyúlánk fiú körvonalait pillantotta meg.

- Hello! - lépett be a fiú. - Sandyt keresem...

- vége -