|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.07. 20:48 - |
Chat helyett... :) |
Ó! Köszönöm szépen! Jövőig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán - még az is lehet, hogy elfogadom a meghívást!  |
Hát nem egyszerű, de nagyszerű! És igen, jól emlékszel. Innen az izomláz :)
Egyébként én magam sem vagyok éppek pehelysúlyú, sőt! És az oktató sem az! Tehát nem fog gondot okozni a lónak az sem, ha te ülsz rajta. Különben is a középkorban is vágtáztak a csatában a jól megtermett 100 kilós lovagok, ráadásul páncélban, pajzsal és karddal. Ha őket elbírták azok a jószágok, akkor minket is.
Jövőre pedig szeretettel várunk, ha úgy gondolod, nyugodtan gyere velünk feleleveníteni lovaglótudásodat. |
Istenkém, de irigyellek! :) Az ügetés nem egy könnyű dolog, ha jól rémlik, egyik ütemben leteszem a popsim a nyeregre, a másikban nem. Közben pedig a ló időnként megugrik, mert mindenáron vágtázni akar... :))
Ha nem éreztem volna magam kitűnően itthon, megkérnélek, hogy jövőre vigyél magaddal! :) A fene vinné el, itthon is van egy csomó lehetőség, de túl kényelmesek vagyunk kihasználni. Pedig a lányom főnökének a férje szintén vezet egy lovardát, és kaptunk is meghívást nem egyszer. De nem tudjuk, tart-e muraközi lovakat - legalábbis az én súlyomnak... :D |
Rendben Asd, mesélek, bár nem tudom jó helyre írom-e?  Tehát, húsvétkor, mint a legtöbb nőnemű egyed én is menekültem otthonról, barátnőmmel lovagolni mentünk Petőfibányára. Voltunk már itt sokszor( minden szombaton már több hónapja), így ismerős volt minden, kivéve a vödör víz az oktató kezében amit mint kiderült nekünk szánt, de végül a kölni mellett döntött. Szerencsére! Így a dolog lényege nem jött össze, ott is meglocsoltak, de nem baj. Ami utánna jött az szuper volt. Kimentünk terepre és körbelovagoltuk a helyet. Én egy gyönyörű, Báró nevü csődörrel voltam, aki nagyon aranyos. Ügettünk is, ami kicsit furi volt így korlátok nélkül teljesen egyedül, nagyon tetszett. Mire visszaértünk teljesen elfáradt mindenki. Utánna nagyon izomlázunk volt barátnőmmel, de megérte. Azt hiszem jövőre is ide fogunk "menekülni" a locsolóhadak elől. |
Ó, hogy a viharba ne éreztem volna azt, hogy még el akarok merülni kicsit abban a világban, amiről olvastam! Hát hiszen éppen ezért kezdtem el írni... 
Viszont ami az olvasást illeti... játékommá vált egy idő óta, hogy megpróbálom kitalálni, kitapogatni, ki és mi is lehet az író. Tudja az ördög, miért. Biztos, hogy ehhez nem kevés köze lehet annak, hogy magam is írok/írtam, meg annak is, hogy az utóbbi évek állandó munkája megölte a múzsámat, ezért valami kevésbé önmarcangoló szórakozást kerestem, de tény, hogy az idő múlásával egyre jobban szeretek betekinteni a sorok mögé. Nem véletlenül tartom a kapcsolatot a slytherines banyákkal sem, és nem véletlen, hogy találkozni szeretnék a DA-fórum gárdájával is, akik zömével egyébként is aktívan érintkezem. És igen-igen kíváncsi voltam a Merengős talira is (nem táborra! Az már azért nekem is sok lett volna. ), főleg amikor láttam, hogy LyBrig és kedves szülőfalumbéli barátosném, Agatha Moon is ott lesz. De hát a betegségem közbeszólt... 
Pedig igen, a valódi, fizikai találkozás mindig megrázó egy kicsit. Az embernek ha tetszik valamilyen írás, ha megérinti a lelkét, akkor hajlamos az íróját valamiféle felsőbbrendű lénynek tekinteni. Ezzel szemben kit lát a Nagy Találkozón? Egy hétköznapi embert, aki nemhogy nagyon messze áll a Tökéletes Lénytől, de kísértetiesen hasonlít a szomszédra, aki viszont tele van egy csomó bosszantó hibával... 
Nos, baghyra, lehet, hogy csak azért, mert én már jóval rutinosabb "találkozós" vagyok, mint te, de én már megtanultam viszonylag hamar túltenni magam a külsőségeken. Sőt! Megpróbálom a magam átlagos, hétköznapi ismerőseiben is meglátni azt a Belső Lényt, akit ugyan ők nem lepleznek le különböző írásokkal, de mégis ott él bennük. Maguk az emberek csodálatosak - vagy szörnyűek -, nem az írásaik.
Ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy meghatottál, baghyrám. Te vagy az én Olvasóm. Tudom, nem csak az enyém, másoké is - mint ahogy én is írok másoknak is -, de én írok, te olvasol, vagy te írsz és én olvasok - mi megvagyunk egymásnak évek óta. |
Na, szóval. Mire is jó ez a meris találkozó-dolog? Meg ugye, van neki a durvább válfaja is, a tábor. Mert értem én, hogy találkozni, ismerkedni, meg egyebek, de nem elvetemült ez egy picit? Ráadásul nekem mániám az író misztikfikálása - kiváltképp, ha jól ír az illető. Szeretem azt hinni, hogy csak én ismerem őt, csak én olvasom az írásait (hiába van az ötvenezer kritikája). Amikor összefutok még hatvan oylan emberrel, aki belemászott abba a csodás világba, amit pedig igenis NEKEM teremtettek, akkor van, hogy egy világ omlik össze bennem.
Ez biztos a föld-tűz, bak-rák kettősségemből ered, és nem is tudom ennél értelmesebben elmagyarázni, hogy mit érzek, ha olvasok. Eggyéolvadok a szerző teremtette világgal. Biztos ti is éreztétek már, amikor vége volt egy könyvnek, hogy szinte fájt, hogy ennyi volt. Hogy még húzna vissza az a csodás világ, még elmerülnétek még benne. Na, ez az, amit nem akarok odaadni senkinek sem. Ugyanakkor, ha a buszon ülök vagy a metrón unatkozom, és meglátok valakinek a kezében egy könyvet, önkéntelenül is addig ficergek, míg meg nem látom a címét. Ha pedig olyasmiről van szó, amit én is olvastam, melegség járja át a szívem, amolyan "hát ő is..." érzés. És, ha találkozom valakivel, akivel el lehet beszélgetni egy-egy jó könyvről, sosem zárkózom el a téma elől.
Na, akkor most mi is van ezzel az egésszel? Meghülyültem volna?! |
Nem kell ismerned. Lumoson is vannak fenn írásai, a Merin is nem is egy, de szerintem nem a te stílusod. Nagyon kifacsart jellemeket alkot, szélsőséges szituációkat teremt. Aki szereti, talán pont emiatt szereti. Csak egy idő után már ő is sablonosan dolgozik. Minig előkerül egy őrült/zakkant/zavarodott jellem, aki a háttérből irányítja az eseményeket, és Harry és Perselus vagy Draco pedig sodródnak. Főképp. :D |
Ani... Valami szörnyű, mennyire szégyellem magam, de most sem ugrik be, ki ő, és honnan ismerem. |
Valahogy sejtettem, hogy nem most fogod belevetni magad. Épp azért gondoltam, nem árt, ha jó előre még figyelmeztetlek is. :P
Pedig én már a bevezetőből és a tartalomból tudtam, hogy ki az illető. Eh, meglehet, nem a te stílusod a nőszemély. Amúgy a kritikámban sajna írtam valamit meggondolatlanul oroszul (de csak azért, mert ő is beírt egy orosz szleng szót a műbe - viszont azt nem hiszem, hogy bárki is kiszúrta, ellentétben az én sorommal), és innentől kezdve elég valószínű, hogy aki nem jött rá, hogy ki ő, már az is tudja. Szóval, eme barokkos körmondat után (mert én ugye húdenagyonbaromira költői vagyok :P ) elárulom neked is: aniról van szó. |
Jaj, valamikor máskor kell elolvasnom - bár el sem olvastam most -, mert én ugyan nem jöttem rá, kicsoda ő. :(( |
Rendben, máris utánanézek. Jegyzem, nagyon hosszú a pályamű - ismervén íróját, nem is csodálkozom. Stílus, téma, hangulat, teljesen ő... És nem a múltkori, hanem a mostani kiírás versenyműve, úgyhogy nem tudom, hogy fog-e eredményt elérni. Ahogy mondani, szokták, az a jövő zenéje.
http://witches_sabbath.extra.hu/A_o_c_abda.html (Firefox-szal vagy operával tudod megnyitni, remélem ezzel nem lesz gond) |
És legalább elért vele valamilyen helyezést az illető? :) Mellesleg megadhatnád a linkjét, néha azért számítógéphez jutok még most is, és megnézném. :) |
Képzeld el, most olvastam az egyik írásodhoz nagyon hasonló művet. Mármint nem kivitelezésben, hanem alapötletben. És így már nem is volt olyan vicces és izgalmas a dolog, mert már a legelején szinte tudtam, hogy ki a gyilkos...
Jah, hogy értsd is, miről gagyogok itt össze-vissza: a boszorkányszombati kihívás egyik pályamunkájáról van szó. Nevet nem említek, mert aki akár 5 sort olvasott az illető írótól, az ráismer, de aki nem, és esetleg erre tévedne, annak nem akarom elszúrni a szórakozását. :) Egyébként a Démon-álomra hajaz nagyon-nagyon.
Pussz neked, baghyra |
Kedves Jenő bácsi! Remélem, megtalálta ezt a szöveget, bár válaszolni valószínűleg még mindig nem tud rá, mert ehhez előbb regisztrálnia kell magát. Van-e e-mail címe? (Erre vagy a Vendégkönyvben, vagy a jobb oldalon a Társalgóban tud válaszolni.) |
Helyes, baghyra! A szerelem az egyik legszebb érzés a földön amúgy is, nem? :) |
Tyű, azt el is felejtettem megjegyezni, hogy micsoda csoda pofás kis végszót kreáltál. :) Majd igyekszem eleget tenni a kérésnek, bér tudhatod, hogy sajna nem én vagyok az, aki minden második hétem szerelmes lesz valakibe... De bízhatsz bennem, ha mégis beüt a krak, akkor írok neked róla. Be sem lehet majd fogni a számat, annyit fogok neked ömlengeni. Hogy neked is jó kedved legyen. Jó lesz így? |
Na látod, pont a leveled utolsó része miatt gondolkodom el mostanában egyre többször, hogy azért élünk-e, hogy dolgozzunk, hogy pénzünk legyen, amiből megélünk, vagy kockáztassunk-e, dolgozzunk-e kevesebbet, keressünk-e kevesebb pénzt, de éljünk! Nehezen látok köztes megoldást, de egyre inkább afelé hajlok, hogy az életünk nem állhat csak munkából - viszont megélhetésünkhöz mégiscsak pénz szükségeltetik, amit viszont munka nélkül nemigen adnak Íme, itt van korunk gordiuszi csomója, ezt oldja meg valaki, ha tudja!
Érdekel minden, ami veled kapcsolatos, érint téged, és ezen a rengeteg értelmetlen elfoglaltságom is csak annyit ront, hogy valóban ritkán tudok válaszolni. De minden, minden érdekel, ami hozzád fűződik. Ugyanígy iszonyatosan kíváncsi vagyok a többiekre is, hogy mi van velük, mit csinálnak, mi érdekli éppen őket - szükségem van rátok, mint halnak a vízre. Egyértelmű, hogy ha én adnék többet magamból, belőletek is többet kapnék - és itt visszatértem az imént említett problémára.
Fárasztó dolog felnőttnek lenni.
Az írásaid tetszenek. Újra ismétlem magam: még nem volt időm igazán belemélyedni, de a stílusod tiszta és képszerű. Igazi baghyrás. :)
Legyél szerelmes, baghyra! Az a legszebb érzés a világon! És mesélj nekem róla! Nevetve, boldogan mesélj! Rád és rám is ránkférne egy kis derű. És költözz el a robbantgatós körzetből. :)
Puszi neked is! :) "én" :D |
Nos, akkor kezdeném:
Reménykedtem, hogy nem lövi le az "új hozzászólás küldése" a régebben megjelent üzeneteket, mert akkor nagyon bajban lettem volna: nem tudok honnan puskázni. :) De hála az isteneknek, minden rendben van, és megpróbálhatom szépen összeszedni a gondolataimat.
Nos, kezdem azzal, hogy nem is tudtam, hogy ilyen kis öntudatos íróhölgy vagy! Meg is lepődtem. Viszont díjazom, hogy ezt látod, kimondod, és cseppet sem akarsz álszenteskedés álarca mögé bújva kikunyerálni a véleményeket. Amik persze, elképzelni sem tudom, hogy ne legyenek pozitívak és lelkesedőek. De télleg.
Egyébként, hogy említetted ezt a "mi történt volna, ha" dolgot, eszembe jutottam én. Azaz, hogy anno bizony, képes voltam együltő helyemben 2-3 órát ülni egy székben a kertben, és azon filózni, hogy hogy is vannak a dolgok. És mi lenne, ha vagy esetleg akkor, ha, de pedig, és ugye, húha. :) Ámbátor, 13-14 éves fejjel az ember még azt sem tudja, mi fán terem az önálló írás (legalábbis jórészt nem), nemhogy a fanfic. Viszont abban a szerencsében volt részem, hogy elsőként rátaláltam a DA-ra, onnan pedig egyenes úton jutottam el hozzád. Emlékszel? ;) Viszont, jobban belegondolva, arról segéd-elképzelésem sincs, hogy a DA-t vajh, hogyan is fedeztem fel. Történetünk szempotjából mellékes is. Az azonban nem, hogy függőddé váltam. Asd-anyag kellett, minél többször, minél előbb, minél több. Emlékszem rá, hogy mekkorát dobbant a szívem, amikor megírtad az Agnest. És, bár nem azért lett az a címe, ami, mégis annyira jó még mostanában is rápillantanom. Fényezzelek még?
Jaj, annyi minden történt velem mostanság, de lassan félek megírni... Tudom, hogy nem azért nem válaszolsz, ha írok, mert egy hattalmas gdög vagy, hanem mert el vagy havazva, de így pedig úgy érzem, hogy esetleg csak terhellek a hülyeségeimmel. De dióhéjban: voltam auralátó tanfolyáson (még dolgozom a projecten), majdnem bepasiztam (perpill úgy tűnik, inkább felültetni szereti az ürge az ember lányát), jönnek a vizsgák, tőlünk két utcányira történt a hírhadt pécsi gázrobbanás. Hát, ennyi lenne ama nagy hsz. :)
Pussz neked, baghyrád
|
Kedves C.U.K.I.!
Azóta megkaptad Morgan honlapjának linkjét. Hozzátenném, van egy másik honlap is, amit ő szerkeszt ugyan, de inkább egy közösség honlapja. Ennek htt://fay.uw.hu a linkje, ha érdekel, és hozzáteszem, érdemes benézni. :)
Miért éppen Harry Potter? Mert én szeretem Harry Potter történetét. Sőt! Morgannel és a többi mardekáros banyával ellentétben én magát Harry Pottert is szeretem - mármint úgy értem, kedvelem. :) Nem tartom J.K. Rowlingot nagy írónőnek, ellenben jó írónőnek igenis. És nekünk, magyaroknak nagy szerencsénk van Tóth Tamás Boldizsárral is, aki úgy tudta lefordítani, ahogy lefordította, és lett kettejük keze munkája nyomán a Harry Potter történet olyan, amilyen: olvasmányos, izgalmas, fordulatos. Nem véletlen, hogy ifjabbik fiam, aki csak beleolvasott, ez után aktív olvasó lett, holott azelőtt soha egyetlen könyvnek sem jutott az ötödik oldalánál tovább.
Jómagam aktív olvasó voltam világéletemben, s ahogy azt a családom nem egyszer megjegyezte: kissé defektes is, mert ha egy történet megragadott, addig nem tudtam letenni, míg százszor át nem olvastam. Teljesen beleéltem magam, újra és újra átéltem, és bizony sokszor átgondoltam az egyes részeket, hogy "mi történt volna, ha...".
Ez a "mi történt volna, ha..." minden fanfiction alapja, de ezt csak azóta tudom, mióta néhány éve a férjem megtanított a netezésre, és bátortalan kísérleteim nyomán rá nem bukkantam erre a műfajra. Természetesen HP-s fanfictionokra, hiszen akkoriban keletkezett nálam is a HP-s mánia, így magától értetődik, hogy HP-s oldalakra kerestem rá. Egészen addig a pillanatig maga a fanfiction ismeretlen volt előttem - csupán a Star Wars néhány továbbszőtt történetét olvastam, de mivel könyv alakban kerültek a kezembe, az internettel való megismerkedésem előtt azt sem sejtettem, hogy létezhet ilyesmi mindenféle hivatalos engedély nélkül, pusztán élvezetből, mégis nyilvánosság elé bocsátva.
Említettem már, mennyire szerettem mindig is beleélni magam a nekem tetsző történetekbe, továbbszőni azokat, átgondolni az egyes jeleneteknél más-más variációra. Mégis nem kevés idő kellett ahhoz, hogy megpróbáljak írni, és élni a net adta lehetőségekkel. Hiszen a gyerekkorom már régen elúszott mellettem, a merészségem megcsappant, a gondolataim lelassultak. Mégis a düh adott erőt a kezdéshez: sajnos annyi rossz ötlettel, illetve rossz kivitelezéssel találkoztam, hogy merészen felkiáltottam: "Ilyet én is tudok írni, sőt, különbet is!" És lőn!
Tudom, nem illik önmagamat dicsérni, de úgy érzem, szükséges egyfajta természetes öntudat. Persze az ember a hibáit jóval kevésbé látja, mint az erényeit, de puszta szerénységből lekicsinyíteni vagy el nem ismerni önnön erényeinket - nos, ez nem az én stílusom. Szerénytelen ember vagyok, sőt, mitöbb, hiú, de azért a hiúságomhoz hozzátartozik az is, hogy úgy vélem: nagyjából tisztában vagyok az erényeimmel és a hibáimmal is. Bár mi tagadás, az előbbiekkel jobban, mint az utóbbiakkal. :)
Jómagam szomjazom a nyilvánosságot és szomjazom a reagálásokat is. Morgan beéri egy szűk kör tetszésével - noha nem veti meg a szélesebb nyilvánosság véleményézését sem :D -, de nekem ez kevés. Ha úgy tetszik, valóban írói babérokra vágyom, és igen, vágyom arra is, hogy rátegyék a fejemre azt a bizonyos babérkoszorút. Én óhatatlanul eljutottam már az önálló regény gondolatáig - de éppen itt és most, ennél a pontnál vagyok a leginkább tisztában azzal, hogy mennyivel könnyebb egy már meglévő gondolatot továbbvinni, mint alkotni sajátot. Persze ez nem azt jelenti, hogy végleg megtorpanok előtte, csupán azt, hogy lemondtam az erőltetésről, és megvárom, míg magától meg nem érik. No és hogy időm legyen kivitelezni. :)
Mert számomra az íráshoz idő kell. A sok munka megöli bennem a gondolatokat, vagy olyan fals hangokat teremt, amiket csírájukban elvetek. Megteremtettem magamnak egyfajta szintet, és annál alább nem akarom adni. De jól mondta Morgan: az alapítós sorozatomat inkább érzem a sajátomnak, mintsem Rowlingénak, és hiszem, hogy a nevek - és egy-két részlet - megváltoztatása után ez lehetne teljesen és kizárólagosan az enyém. De hiszen a köztudatban az alapítós sorozat amúgy is az enyém, nincs hát igény bennem a változtatásra.
Sajnálom, hogy ilyen későn tudtam reagálni a kérdéseidre, de amint látod, ha egyszer kinyitom a számat, nehezen fogom be. Ehhez pedig szintén idő kell. :) Ettől függetlenül ha bármire kíváncsi vagy - és van türelmed kivárni a választ - kérdezz bátran! Én például rögtön visszakérdezek: és te soha nem kacérkodtál az írás gondolatával? :)
|
Az jó! Akkor még várok, hogy tényleg elfelejtsd, mert milyen élmény lesz újra olvasnod, amikor végre be bírom fejezni! Egyébként komolyra fordítva a szót, nem hinném, hogy nyárnál előbb be tudnám fejezni. Sokszor panaszkodok időhiányra, és sajnos nem alaptalanul.  |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
