asd világa
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
D&H novelláim
 
Regényeim
 
Egyéb HP-s írások
 
Kedvenceim
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Linkek
 
Idwal
Idwal : 2. fejezet (2. rész)

2. fejezet (2. rész)


A gróf rosszérzése azonban hamarosan elmúlott, látva, hogy Soladra milyen buzgón veszi ki részét az ápolásból. Helga úrnő mindhárom leányát beavatta a gyógyítás művészetébe, de Soladra csak ritkán foglalkozott az emberekkel, inkább a kencék, italok előállításában jeleskedett, bár abból is jobban a rafináltabb dolgok érdekelték, nem a gyógyító erejűek. Helga nem is erőltette; egyszerűen tudomásul vette, hogy középső lánya az apja nehéz természetét örökölte. Éppen ezért volt kellemes meglepetés mindnyájuknak, hogy Soladra most, Ula ápolásánál nem húzódott a háttérbe.

Dehogy húzódott! Éppen ellenkezőleg! Helga úrnő leginkább reá támaszkodhatott. Olyannyira serénykedett, hogy Idwal még pihenni is hajlandó volt, ha Soladrát tudhatta a beteg mellett.

Mert Idwalt szinte el sem lehetett rángatni a betegágy mellől. Ulát ugyan áthelyezték a palota egy másik részébe, mely jóval kevésbé volt forgalmas, így a leányasszonyt részben el tudták takarni az öncélúan kíváncsiskodó tekintetek elöl, részben meg kellett a hely. No, nem Ula régi terme – abba a baleset óta senki nem volt hajlandó önszántából betenni a lábát, nemhogy benne aludni -, hanem a leány köré, hiszen most kellett olyan sarok, ahol elkészíthették a gyógyfüves teákat, kenőcsöket, kellett olyan sarok is, ahol az ápolók is pihenhettek, no és kellett egy hely Idwalnak is. Mert – mint említettük – a fiatalember nem tágított a beteg mellől. Főleg azután, hogy Larvic úr is elment (szegény öreg képtelen volt megemészteni a gondolatot, hogy egyetlen gyermekét ilyen szerencsétlenség érte, két nappal a szörnyűség után gyakorlatilag átsírta magát a másvilágra), Idwal fokozottan gyanakvóvá vált. Fejébe vette, hogy megpróbáltatásaiknak még nincsen vége, hogy valami lesz még, valami borzalom, s ezért karddal felfegyverkezve állandó készenlétben állt. Még arra is nehezen lehetett rábeszélni, hogy a szomszédos fülkében dőljön le egy kicsit, hiszen állandóan ébren nem lehet, de az alvásra is csak Soladra tudta rábeszélni, méghozzá úgy, hogy megígérte, maga áll őrt Ula ágyánál Idwal helyett. Hogy a grófkisasszony hogyan tudta volna megvédeni enmagában Ulát olyan veszedelmektől, melyhez Idwalnak kardra lett volna szüksége, azt nem tudni, de ezt nem is firtatta senki, mindenki örült, hogy a fiatalember megbízik Soladra testvéri szeretetében, és végre pár órára nincsen láb alatt. A kimerült, gyanakvó, ingerlékeny Idwalt elviselni bizony gyakran fárasztóbbnak bizonyult, mint Ula ápolása.

Nem is csoda – gondolta Malazár -, hogy Soladra arca megváltozott. Nem feltűnően, nem is megfoghatóan, de a figyelő szemnek igenis megváltozott. Valahogy… sötétebbek lettek a vonásai. Élesebbek, mégis… színre fakóbbak. Még a tekintete is. Mintha valamilyen árnyék lepte volna meg. Nem mondhatni, hogy e változás előnyére vált volna. No de szinte éjjel-nappal vigyázni Ulát és Idwalt is… akárki beláthatja, ez két embernek is elegendő feladat lenne! Fáradt szegény. Túl sokat vállalt magára.

E változás magának Soladrának is feltűnt, és egyáltalán nem örült neki. Ő tudta, hogy ez nem a fáradtságtól van; azóta telepedett az arcára ez a vénítő árnyék, mióta véghezvitte azt a varázslatot. Ó, de bolond is volt! Azt hitte, van olyan erős, hogy kézben tudja tartani a démont, és azt is, hogy az ár valamiféle ránc vagy efféle lesz. Mindkét dologban tévedett. Kis híja volt, hogy az a megszállt-megveszett dög halálra nem marta Ulát, s az ár nem egy testi csúfság, hanem lelkéből egy darab lett. Sok-sok éve, mikor még szinte kislányként idézett meg démonokat, ilyesmi nem történt vele. Persze most már, utólag okos: annak idején martalócok támadtak rájuk a Mardekár-udvarházban, védekezésképp kérte annak a segítségét, aki elsőként az eszébe jutott, most viszont ártó szándékkal, tudatosan hívta e pokol szülöttét. A különbség óriási. Nyilvánvaló, hogy a következményeknél is az. “Ki a gonosz erőkkel paktál, megrútul annak teste-lelke” – mondta Helga úrnő. Soladra most tapasztalta a saját bőrén, mennyire igaza volt az anyjának.

Nem ezt akarta. Bárki, aki belenézne a szívébe, látná, hogy nem ez volt a szándéka. Ő csak el akarta kissé csúfítani Ulát, hogy Idwal többé rá se nézzen, s térjen vissza hozzá, legyen az övé… De Ula nem kissé csúnyult el, hanem csúf nyomorék lett, egy emberi roncs, Idwal pedig ahelyett, hogy elfordulna tőle, csak még nagyobb vonzalommal kötődik hozzá, továbbra is nőül kívánja venni, s esze ágában sincs a boldogságát nála, Soladránál keresni.

Mitévő legyen?

Soladra halántékát dörzsölgetve töprengett. Talán… lenne egy megoldás, de…

Borzongva gondolt vissza arra, mit mondott neki Ciaran a minap, amikor látszólag véletlenül (de Soladra gyanúja szerint igencsak szándékoltan) összeakadtak Ula lakótornyának tövénél.

“- Lám csak, lám! – duruzsolta a fiatalember. – Téged is lehet látni, kisasszonyom? Úgy eltűntél mostanában, mintha a föld nyelt volna el.

- Nem jó helyen kerestél – válaszolta Soladra hűvösen. – Lentre tekintettél, holott fentre kellett volna nézned.

- Fentre? Az égre?

- Addig azért nem. Csak e toronyig – bökött Soladra a háta mögé.

- Mert mi vagyon e toronyban? – kíváncsiskodott Ciaran.

- Ki vagyon – javította ki a leány. – Ula leányasszony.

- Ula leányasszony? Hát él még?

- Miért, te talán halálhírét vetted?

- Halnia kellett volna szegénynek – vonta meg a vállát Ciaran hidegen.

- Isten az égben! – hőkölt hátra Soladra. – Miket beszélsz te?

- Csak az igazságot – mosolygott az ifjú. – Láttam, mi maradt belőle. – S hogy Soladra kérdőn vonta fel a szemöldökét, hozzátette: - Én is odasiettem ama éjszakán a hálótermébe.

A leány egy bólintással nyugtázta a magyarázatot, aztán csak ennyit mondott:

- Meg fog gyógyulni.

Nem volt tudatában, hogy a szavai bizony igencsak keserűen hangoztak, csak felvetette a fejét, és indult volna tovább. Ám a lovag elállta az útját.

- Meg fog gyógyulni? – kérdezte gúnyosan mosolyogva. – Tán a kencéid új keblet adnak néki? Vagy netán sima arcbőrt varázsolsz reá? Avagy visszaadod a szeme világát?

- Azt nem – vonta össze Soladra haragosan a szemöldökét. – De mit ember megtehet, azt megtesszük érte.

- Mit ember megtehet… - emelte meg Ciaran lassan az állát. A szeme úgy meredt a leányra, mintha a veséjébe akart volna látni, és az ég a megmondhatója, Soladra úgy érezte, Ciaran valóban oda is lát.

- Mit ember megtehet… – ismételte a férfi elgondolkodva, s aztán egyszerre csak metszően éles lett a hangja: - Nem sokat tehet az ember egy démon okozta sérülésekkel szemben, kisasszonyom!

Soladra szíve egy pillanatra kihagyott.

- Démon? – hebegte elfúlva. – Miféle démon?

- Démon, ki megszállta azt a kutyát.

- Az a kutya megveszett. – Soladra hangja még mindig remegve szólt.

- Mondám, én is ott voltam azon az éjszakán. – Ciaran belefúrta a tekintetét a leány szemébe, s Soladra bárhogy is szeretett volna másfelé fordulni, képtelen volt rá. – Láttam, amit láttam.

- Mit láttál? – kínlódott Soladra, mert tekintetét még mindig nem bírta elszakítani Ciaran tekintetétől.

- Nyomokat. Te is tudod, kisasszonyom, hogy egy démon nyomokat hagy maga után: árnyakat, foltokat, szagokat. Tudod, hiszen tanultad magad is.

- És te láttál ilyes nyomokat?

- Láttam. – Ciaran tekintete sárgán izzott fel.

- Nem lehet, hogy csak álmodtad őket? – találta meg végre Soladra a hangját. - Rajtad kívül senki sem találkozott vélük.

- Dehogynem találkozott. Csak nem vette észre.

- Azt mondod, hogy egy démon járt ott, melyet atyám és anyám nem vett észre? – vetette fel a leány gőgösen a fejét. Még az ajkát is lebiggyesztette. - Nénikém és bácsikám sem, csupán csak te?

- Nem vették észre, mert nem is volt az eszükben, hogy keressék – mosolygott hidegen Ciaran, s a tekintete még mindig fogva tartotta a leányét. – De én már akkor tudtam, mit keressek, mikor még csak a hangját hallottam.

- Csak Ula sikoltott.

- Mint akit a tűz éget – húzódott le megvetően a férfi szája széle. – De tűz nem volt sehol, hacsak a pokolban nem, ám ott volt ama dög, ki úgy szétmarcangolta, ahogy emberi lényt eb még soha.

- Ismét kérdem, te olyat hallottál, mit más nem?

- Ismét mondom: nem vették eszükbe. De miért is vették volna? Ki gondolt volna démonra?

- Csak te? – kérdezte Soladra gúnyosan.

Ciaran kissé meghajtotta magát:

- Hisz ismersz – mondta. – Én mindig a legrosszabbra számítok. Ezért nem szoktam csalódni. Mint ahogy most sem.

Soladrában fellobbant a gyűlölet.

- Hogyan került volna oda démon? – sziszegte élesen, támadólag. – Magától nem jöhetett.

- De nem ám! – helyeselt halkan Ciaran. – Valaki hívta.

- Ki hívta volna? – Soladra most maga tartotta fogva Ciaran tekintetét.

- Hát ez az! Ki hívta? Sejtésed sincs róla, kisasszonyom?

Soladra egy pillanatig némán meredt a férfira, összes gyűlölete ott volt a tekintetében, úgy nézett, mintha ütni készült volna, ám végül csak ennyit mondott:

- Nincsen. – S azzal indult volna, hogy otthagyja Ciarant.

A férfi azonban elé lépett, mintegy elzárva az útját.

- Bárki hívta, a démon félmunkát végzett – mondta.

Soladra megtorpant.

- Ezt hogy érted? – vonta fel a szemöldökét.

- Meg kellett volna ölnie azt a lányt. Azzal sok mindenkinek jót tett volna. Bár egy démon nem arról híres, hogy jót akarna cselekedni – vágott látszólag töprengő arcot Ciaran.

- Ugyan kinek lett volna jó, ha Ula meghal? – Soladra dühe még rettegését is elmosta. Mert rettegett: nyilvánvaló volt, hogy Ciaran ismeri az ő setét titkát. De mit akar ezzel? Zsarolni próbálja? Hát próbálja csak!

Ciaran azonban egyáltalán nem látszott félni. Ellenkezőleg, úgy tűnt, nagyon is élvezi a beszélgetést. Álszent módon bánatos képpel válaszolta:

- Elsőbben is magának Ulának. Miféle élete lesz így szegénynek? Elcsúfítva, elnyomorítva egy kolostorba zárva… Aztán meg Idwalnak is. Mi lett a szép reményeiből?

- Idwal elveszi nőül Ulát – vágta rá Soladra.

- Így is? – csodálkozott Ciaran.

- Így is.

- Nemes. Nagyon nemes cselekedet. – Szavaival ellentétben Ciaran arcáról lesírt a megvetés. – Mondhatni akár, lovagi cselekedet. De boldog lesz vajon a házassága?

- Nem tudhatom – felelte zárkózottan Soladra.

- Dehogynem tudhatod – csattant keményen, bár halkan Ciaran hangja. - E nemes bolondot eleinte kielégíti saját nemes cselekedetének nagyszerűsége, de aztán akaratlanul is fel fog nyílni a szeme. És ha látja, hogyan tette tönkre a saját életét, vagy halálos hőstettekbe, vagy az italba menekül majd. Bármit is választ, a veszte lesz az, és veszte lesz Ulának is. Nem lesz e házasság más, mint önmaga elveszejtése és Ula haldoklásának meghosszabbítása. Évekig tartó kínlódás, kétségbeesés… Kinek jó az?

- Ha így is lenne… - felelte Soladra -, mit tudnék tenni ellene?

- Te talán semmit – mosolyodott el kissé gúnyosan Ciaran. – De az, aki a démont hívta…

- Mit tudna tenni ő? – kérdezte Soladra türelmetlenül, mert a férfi úgy elhúzta a választ.

Ciaran szeme diadalmasan villant meg, de a leány ezt nem vette észre.

- Segíthetne Ulának megtenni a végső lépést – mondta.

- Idwal állandóan ott van – vetette ellene Soladra.

- Ember ő is. Aludnia neki is kell.

- Akkor én őrködök helyette.

- Milyen nemes lélek vagy te is, kisasszonyom – hajtotta meg a fejét Ciaran, és Soladrában ismét felvillant egy pillanatra a gyűlölet eme tömény gúny láttán. De csak egy pillanatra, mert aztán kíváncsian várta a folytatást. Az nem is késett soká: - Vigyázod a leányasszonyt gyiloktól, méregpohártól… Ugye tükröt sem tartotok eléje? Mert ismerve Ula hiúságát ez alighanem végzetes lenne néki, látnia a saját arcát…”

Folyt.köv.

 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Alapítós írásaim
 
Nem HP-s írások
 
Képeim
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak