2. rész

- Megőrültél? – tért magához Godrik, aki eddig az asszonyokhoz hasonlóan maga is szájtátva bámulta a jelenetet. – Megrémítetted a gyerekeket! Eszednél vagy?

- Én? – fordult hozzá Malazár. – Te hoztad ide ezt a… nyűgöt!

- De nem azért, hogy végezz vele! Nézd meg őket! – mutatott az ajtó felé, amerre a gyerekek kirohantak. – Teljesen megijesztetted szegényeket!

- Te vagy a hibás! – replikázott Malazár. – Ha te nem játszod itt a megmentőt, ez a kis bajkeverő soha nem került volna ide!

- Micsoda?!

- Már megbocsáss, de Malazárnak igaza van – szólt közbe Helga. – Egyáltalán nem kellett volna idehoznod ezt az állatot.

- De hát akkor elpusztult volna!

- De megmarhatja a gyerekeket! – avatkozott a vitába Rowena is. Engedelmes feleség ide vagy oda, most az anya szólalt meg benne.

- Ugyan már! – védekezett Godrik. – Láttátok, milyen szelíd!

- Csak azt láttam, hogy azonnal fújt Amarra, mihelyt meglátta!

- Mert Amar hirtelen volt. Megijedt tőle!

- És mikor fog legközelebb megijedni? A gyerekek nem tudhatják, mikor és mivel ijeszthetik meg! El tudod te azt képzelni, mi történhetne, ha…

*

Úgy belemelegedtek a veszekedésbe, hogy észre sem vették Malazár távozását. Csak amikor a cselédek beólálkodtak jelenteni, hogy a vacsora már rég ki is hűlt, akkor jöttek rá, hogy jó ideje csak hármasban vannak.

- Csak nem bántja Nyűgöt? – riadozott Godrik, és mi tagadás, ez a lehetőség Helgát is nyugtalansággal töltötte el.

- Megyek, megnézem Amart – jelentette ki Rowena kissé felhúzott orral, hogy a férje még mindig csak a kölyökkel foglalkozik. – Vacsorázott rendesen? – fordult a nenőhöz, aki a kisfiú dajkája volt.

De a nenő zavartan összehúzta magát.

- Neeeeem… - hebegte.

- Miért nem? – meredt rá Rowena rosszat sejtve.

- Nem tudom, merre van az ifiúr – dadogta a szerencsétlen -, azóta nem láttam, mióta leszaladt ide, az atyjaura elé…

- És a lányok? – vágott a szavába izgatottan Helga.

- Őket sem láttam, asszonyom…

De erre már Godrik is nagyot ugrott. Kit érdekel az oroszlánkölyök, meg a kölyök halálát akaró Malazár, ha egyszer nincsenek meg a gyerekek?! Keresse őket mindenki, aki él és mozog!

Szép, nagy vár volt Roxfort, eltartott jó ideig, mire rájuk bukkantak. Az istállóban bújtak el, egy félreeső zugban, ott nyomta el őket az álom. Nem fázhattak, mert az istállóban szerencsére télen sem volt hideg, és egyébként is betakarta őket szalmával Malazár, mielőtt maga is elaludt volna. Mert Malazár ott volt velük, az egyik hóna alá Hannah, a másik alá Soladra fúrta be magát, Amar és Agnes meg a fejüket vetették az oldalának, mint egy párnának, és békésen szuszogtak mind.

De a legbékésebben, a legnyugodtabban az ötödik gyerek aludt, Malazár mellkasán, kis testőreitől körülvéve: Nyűg, a befogadott oroszlánkölyök.



- vége -